Egy bőrönddel indult Komáromból, és hétszázezer követővel tért vissza! Csinger Andi 2011-ben hagyta el Komáromot, hogy kövesse párját Ausztráliába, a kenguruk földjére. Ma életvitelszerűen végzi napjaink egyik legáhítottabb munkáját, kitartásának (és férjének, Titinek, Csintalan Tivadarnak) köszönhetően. Andi influenszer, pontosabban: szabadúszó nemzetközi divatblogger.

Ki az az influenszer? Véleményvezér, vagyis egy közösséget befolyásoló ember. A Z generáció tagjai szerint az influenszerek a modern kor etalonjai. Andi menő stílusával és egyszerű nagyszerűségével nyerte el követői lájkjait. Jelmondata: ,,Keep it simple”, azaz ne komplikáld túl! Az Instagramon hétszázezer követőre tett szert profi fotósokat megszégyenítő képeivel.

csinger-andi-kezdo.jpg

Andi belépett az ausztrál bloggerek világába – és bár a föld minden tájáról vannak követői, ő ugyanaz a sallangmentes lány maradt, aki kilenc éve egyetlen bőrönddel a kezében elindult a nagyvilágba! Sőt, azóta már maga mögött hagyta Ausztráliát, és hazaköltözött Komáromba. Ám szeptemberben megint felhúzta a nyúlcipőt – vagyis inkább a hétmérföldes csizmát, mivel férjével az olasz csizma sarkantyújában kívánnak letelepedni.  

Titi egy ideig kint élt Ausztráliában – kezdi Andi. – A hazatérése után jöttünk össze. De nem találta itthon a helyét, és kijelentette, hogy ő visszaköltözik. Azt mondta, vele tarthatok, de azt is megérti, ha maradok. Úgy döntöttem, hogy belevágok! 2011-ben költöztünk ki.

Amikor kimentél, már volt egy stabil követőtáborod?

– Jaj, dehogy. Titi csak 2013 környékén húzta le nekem az Instagramot. Akkor aztán sorra bekövettem azokat a bloggereket, akiknek a blogjait már korábban is olvastam. Ám én inkább a fényképészetet szerettem, mintsem a divatot. Így azt gondoltam: Nahát, ilyen fotókat én is tudnék készíteni! Titivel nekiláttunk, és nagyon gyorsan felduzzadt a követők száma. Sőt, két év után teljes munkaidős tevékenységgé vált az Insta. Ott tartottunk, hogy a blogolással már majdnem annyit kerestem, mint a reguláris munkahelyemen. Hamar rájöttem, hogy ez kiváló biznisz lehet a jövőre nézve!

Milyen iskolákat végeztél?

– Szlovákiában magasépítészetet tanultam Pozsonyban, a Műszaki Egyetemen. A harmadik évben hagytam ott, pont a záróvizsga előtt, mert ekkor jött Tititől a felkérés a keringőre. Ausztráliában az egyetemek fizetősek, 20 000 dollárnál kezdődik a tandíj. Amennyiben maradok a magasépítészetnél, 35-40 000 dollárba került volna egy tanulóévem.

Ezért végül a marketing és menedzsment szakot választottam, persze távúton, ami nem volt annyira drága. Három év után szakvizsgával zártam az első fokozatot.

Ahogy látom, jócskán van benned lazaság. Ez Ausztráliának köszönhető?

– Pont ez volt a gond az összes munkahelyemen. Dolgoztam már kasszásként a Kauflandban, pékségben, de kisboltban is. A főnökeim mindig azt gondolták, hogy túl laza vagyok, biztos nem fogom meg a munka végét. Pedig én a lelkem mélyén egy szorgalmas emberke vagyok! Bezzeg a bloggertalálkozókon a szervezők mindig hozzám és Titihez ültek le, és még a kulisszatitkokat is megosztották velünk. A többi blogger távolságot tartott, de mi nem hordjuk fenn az orrunkat.

Hol ismernek fel? Inkább csak Ausztráliában?

– Abszolúte ausztrál blogger vagyok, hiszen onnan származik a legtöbb követőm. Főként Sydney-ben számítok celebnek: bár ezt furcsa így kimondani. Igazság szerint én a képeken nem igazán mutatom meg az arcomat. Sydney-ben van egy bevásárlóutca, ahol szinte már az összes bolttal dolgoztam együtt. Ezekben mindig kedvesen köszöntöttek: Szia, Andy, válassz valamit! Ott ez így működik. Magyarországon is ismernek, szerepelek a száz leghíresebb magyar blogger listáján, de a szlovák névsorban nincs feltüntetve a nevem.

feher-osszevagva.jpg

Mi volt a legnagyobb kihívás Ausztráliában?

– Az elején Titi keveset, és én még nála is kevesebbet beszéltem angolul. A suli mellett egy takarítócégnél kezdtem dolgozni, majd a főnök recepciós beosztást ajánlott. Akit nem értettem, azt átkapcsoltam a főnökhöz. Sokáig a tükör előtt gyakoroltam az anglicizmusokat vagy a leggyakoribb kifejezéseket. Be lettem dobva a mély vízbe, de így volt jó.

Mindig a minimál volt a stílusod?

– Idehaza máshogy öltözködtem. A letisztultság azzal kezdődött, hogy egy bőrönddel indultunk el Ausztráliába... Csak olyan pulcsikat vettem, ami passzolt szoknyához és nadrághoz egyaránt. Meg kellett gondolnom, mire költök, nem vehettem meg bármit, ami megtetszett a Zarában. Mikor vásárolni mentem, azt kérdeztem magamtól: ezt hányszor tudom majd felvenni? Akkoriban turkálókba is jártam. Túrtam egy Levi’s farmert, majd a fotó alá sorjáztak a kérdések: honnan van ez a cuki nadrág? Igazából ezekkel a kérdésekkel indult a pályám. Először egy szájbalzsamot kaptam, majd fogyasztóteát reklámoztam, nem sokkal később pedig jelentkeztek a ruhamárkák.

andicsinger-kotott-felso-barna-kabat.jpg

Hogyan készül a tökéletes kép?

– A fényképezés a fények játékán áll vagy bukik. Nem vagyok profi fotós, de azért el tudom dönteni, hogy milyen egy jó fénykép. Például árnyékban, ahol megtörik a fény, ott tökéletes lesz a bőröm. Viszont ha kicsit is beljebb állok, ott már bekékülök. Fontos továbbá a kompozíció, és el kell találni a tökéletes „Insta-méretet”. A ruha textúrája is fontos, plusz hogy kiszolgáld a közönség ízlését: olyat posztolj, ami menő. Mindezek mellett a „feedre”, vagyis a képfolyam összhangjára is oda kell figyelni, hogy a színek és témák harmóniában legyenek egymással. Van egy applikációm, aminek a segítségével ide-oda mozgatom a „feedemben” a fotókat. Régen egy nap több képet is feltöltöttem: ha öt kép került fel, akkor mind az öt képet belájkolták. Ma már ennek nincs értelme, a pluszképeket elnyeli az Insta „tengermélye”.

Mit szeretsz leginkább a munkádban? Van benne valami negatívum?

– Talán a végtelen szabadságot élvezem a legjobban. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretek térítésmentesen ruhát kapni. Az Instámnak van egy határozott stílusa, de néha a kliens megszabja, hogy a kapott ruhát hogyan fotózzam be. Nehezen viselem,  mikor valaki megmondja, mit és hogyan csináljak. Viszont ez eltörpül a rengeteg pozitívum mellett.

sarga-ruha.jpg

Kivel szeretsz a legjobban együtt dolgozni?

–  Dolgoztam az Adidas, a Converse, a Marks & Spencer, a Levis Jeans és VANS márkákkal. És van két-három olyan amerikai cég, amelyikkel minden hónapban van egy közös projektünk. A legsikeresebb együttműködésem a Mazdával volt, kaptunk tőlünk egy autót, amit háromhavonta újra cseréltek. Havonta elvittek bennünket pár napos kalandtúrára, nekik köszönhetően tudtunk Új-Zélandon síelni. Azóta sem engedték el a kezünket, tudják, hogy elköltöztünk, és szeretnék, ha részt vennénk az európai kalandtúrájukon is.

 Sikeres voltál. Miért döntöttetek úgy, hogy mégis hazajöttök?

– Ausztrália jól működik: mindenki nagyon vidám és felszabadult, imádtunk ott élni. Csak épp már kijártam az egyetemet. Kaptam ugyan egy kétéves munkavízumot, de végül az is lejárt. Vásárolhattunk volna újat, de úgy gondoltuk, hogy abból a pénzből itthon is megleszünk! Vettünk egy házat Komáromhoz közel, de a végén rájöttünk, hogy mégsem akarunk itthon maradni. Viszont Ausztráliában folytatni kellett volna az iskolát – és ahhoz már nem volt kedvem.

Olaszország véletlenül csöppent az életünkbe. A múlt nyáron egy butikhotelben nyaraltunk, ahova két évig nem sikerült szállást foglalni, mert annyira népszerű. Végül kifogtunk két éjszakát, délután elmentünk sétálni, és Titi rábökött egy házra: Ó, itt el tudnám képzelni az életemet! Micsoda véletlen, eladó volt a ház. Felhívtam őket, decemberben aláírtuk a papírokat, januárban már miénk volt az ingatlan. Ezután beütött a korona, de most végre költözünk.

S milyen lesz a jövő? Tartod a kapcsolatot más influenszerekkel?

– Az ausztrálok kemény dió. Tudni kell róluk, hogy könnyen barátkoznak, de ezzel vége. Mindenki ugyanazzal a pár emberrel barátkozik felnőttként is, akivel gyerekkorában jóban volt. Szóval nem engednek be külföldit maguk közé. Éppen ezért nehéz dolgom volt az ausztrál influenszerközösséggel. Az influenszerek több kategóriába sorolhatók, vannak a tengerparton fotózgató csajok, a sminkesek és szelfisek – viszont divatbloggerből kevés van (én is közéjük tartozom). Vagy húszan vagyunk, s ezek a lányok mind barátnők. Én körön kívül álltam: többször elhangzott, hogy nem vagyok ausztrál, és csak elszedem előlük a munkát. Ezért nem is tartom velük a kapcsolatot. Pár jó fej kaliforniai influenszer csajszival néha váltunk pár szót Instán, a németországi Jacqueline Mikuta is jó haver.

– Mi a sikered titka?

– Őszinte leszek. Nyilván aki idehaza szeretné felfuttatni az Instagramját, annak nehezebb dolga van, mint nekem volt anno Ausztráliában. Az itteni képeken nincs meg az a „wow” hatás, az a nagy hűha, ami egy Bondi Beachen készült fotón ott van. A képeinket különben Titi készíti. Az elején nem szerette, mert nem érdekelte a fotó. Bezzeg ma: én kitalálom a témát, ő pedig befotózza.

andicsinger-pulcsi-vans-laptaska.jpg

Mit tanácsolsz azoknak, akik itthon szeretnék felfuttatni az Instájukat?

– Az Instagram rengeteget változott az elmúlt hét évben. Most vagy nulla perc alatt berobbansz, vagy izzasztóan kemény munka vár rád... A következő tanácsom egy élettanács: Titivel tizenkét éve vagyunk együtt, ebből kilenc éve vagyunk házasok. Mindig azt mondjuk, ha itthon maradunk, már nem volnánk egy pár. Az, hogy elmentünk kettesben a világ végére, összekovácsolt bennünket. Attól a pillanattól kezdve pedig, hogy belevágtunk az Instába, és Titi feladta a munkáját (padlófényezőként dolgozott), már nem vitatkozunk semmin! Sokat vagyunk együtt, s ez jó, jó! 

Mihez kezdetek Pugliában?

– Pugliában szeretnénk kiadni két szobát Airbnb (lakáshotel, magánszállás) stílusban a házunkban. Igazság szerint én is szeretnék valami olyasmivel foglalkozni, ami nem függ száz százalékban az Instagramtól. Izgatott vagyok, és bízom a jövőben!

web-bannerek-instagram.jpg

Kórósi Lilla
Kapcsolódó írásunk 
Galéria