Az opera hőstenorja! Énekelt népdalt, rockot, musicalt, operettet. Dolgozott színészként, ma pedig a Kassai Állami Színház szólistája. Útja kicsit kanyargós volt, mire megtalálta kikötőjét, az operát. Ma ő Szlovákiában az opera egyik hőstenorja. Tóbisz Titusz operaénekes az opera világába kalauzol el bennünket. Örülök, hogy itthon, Szlovákiában vagyok sikeres magyar operaénekes, mondja.

– Már kamaszként is azokat az együtteseket szerettem, amelyekben az énekes orgánuma különleges volt. Akkoriban kezdtem Deák Bill Gyulát és Vikidál Gyulát hallgatni. Ám a rock mellett az operaénekeseket is felfedeztem, s szerettem a musicaleket is. A Hair és a Jézus Krisztus szupersztár filmeknél egyenesen ledöbbentem, hogy az énekeseknek micsoda hangszínük van! Számomra egyébként akkor ének az ének, ha a hang egészen mélyről jön. Minél megalapozottabb az énektechnika, a hang annál öblösebben, kerekebben szól.

tobisz-titusz.jpg
Tóbisz Titusz

Miként került színpadra?

– Rimaszombati vagyok. Gyerekként néptáncoltam, kamaszként pedig rockzenekarokban léptem fel. Fiatalon bekerültem Illés Lajos Betlehem csillaga című rockoperájába, ahol volt egy kis szerepem. Nagy Feróval, Szvorák Katalinnal, Dörner Györggyel, Varga Miklóssal álltam egy színpadon. Ám kellett még tíz év, hogy megtaláljam a saját utam. Ekkor vendégszerepeltem az első operaelőadásomban – Puccini Toscájában – Miskolcon. Majd ismét eltelt pár év, s a budapesti Nemzeti Színházban a Johanna a máglyán című előadásban kaptam tenor szerepet. Mindhárom darabot Vidnyánszky Attila rendezte, s mindhárom darab egy fontos állomás volt.

Mennyiben más operát énekelni, mint más műfajokat?

– Az énekes az énekes: mindegy, hogy operát vagy más műfajt énekel. Számomra mindig a mélyről jövő éneklés, az átütő színészi alakítás a fontos – a felszínességet nem szeretem! Ezért sem nézek például olcsó sorozatokat. Nem vagyok konzervatív, csak igényes. Öt évig a kassai konzervatóriumban tanultam, ami nagyon sokat adott nekem. Maga az iskola azonban csak a fejlődés néhány százalékát adja, a többi rajtunk múlik. Egy énekesnél elengedhetetlen a napi gyakorlás, a szorgalmas munka és a tapasztalatszerzés.

Ha valaki Otellót énekel, ki van zárva, hogy tőle szép hangot várjak. Én sem akarok szépen énekelni! Az énekesnek szerepazonosnak kell lennie, hogy a közönség elhiggye, amit lát...

Aki látta Önt előadás közben, tudja, hogy nem spórol a hangjával. Hogyan tartja karban a hangját?

– Az ének már nemcsak a hobbim, hanem a hivatásom is. Ha valaki felkér éneklésre, mindig a maximumot akarom nyújtani a közönségnek. Nem spórolok a hangommal, a habitusom is ezt kívánja. Egyébként nem tartom magam túlságosan jó koncerténekesnek, ám az előadásaim során mindig adok egy kerettörténetet, amit a közönség díjazni szokott. Amikor például Verdi Otelloját játszom, teljesen átadom magam a szerepnek. Otello, Sámson vagy Bajazzók szerepénél az énekesnek a velejéig rezeg mindene. Mindezt megtehetem, mert nem éneklek annyit, mint például Luciano Pavarotti vagy Peter Dvorský. Annyit vállalok be, amennyi nem megy a családi életem kárára. Hetente egy-két napot töltök otthon. Ha viszont Kassán kívül vendégszerepelek, akkor előfordul, hogy kéthetente jövök haza. A kassai állami a stabil bázisom: évente egy-két darabban főszerepet vállalok, s mellette vendégszerepelek. Ez a felállás megfelel: mondhatni, ez a megálmodott utam.

Miként zajlik egy operaénekes munkája?

– Zongora mellett naponta gyakorlok a színház próbatermében. Először skálázom, ezzel bemelegítem a hangomat. Korábban ezt énektanárral végeztem, mostanra viszont egyedül is képes vagyok rá. Az egész hangterjedelmemet edzem, akárcsak a balett-táncos az izmait. A bemelegítést követően a zongorán kísérő korrepetitor segítéségével az elejétől a végéig elénekelem a szerepemet. A korrepetitor tökéletesen érti az olasz nyelvet, így kijavítja a hibás frázisokat, s a kiejtésemet. Mindez másfél-két órán át tart. Amikor előadásra készülök, kímélem a hangomat, hogy a színpadon teljesedjen ki. Szereplés előtt fontos, hogy kipihent legyek, csak így tudok jól teljesíteni. Muszáj legalább nyolc órát aludnom. A feleségem mindenben támogat, van egy eleven kisfiunk, ilyenkor lefoglalja a gyereket.

tobisz-titusz-szinpadon.jpg

Szlovák közegben dolgozik. Magyarként mennyire volt nehéz itthon érvényesülnie?

– Kamasz „forradalmárként” úgy éreztem magam, mint akitől elvettek valamit. Manapság a szlovákiai magyarságomat pluszként élem meg. A kisebbségben való lét megtanított együttműködni másokkal, sokkal toleránsabb vagyok. Ehhez nyilván hozzájárul, hogy sokáig kézilabdáztam, néptáncoltam és cserkészkedtem, ahol fontos a csapatszellem. A magyar iskola felszította az akaratomat. Örülök annak, hogy itthon, Szlovákián vagyok magyar operaénekes. Itt érhettem el azt, amit igazán szerettem volna, s mindezt a magam érdeme szerint. Nem magamra vagyok büszke, hanem arra, hogy ezt itt el lehetett érni. A feleségemnek különben cseh-szlovák felmenői vannak. Bevallom jó tíz évig azon voltam, hogy magyar barátnőt találjak. Végül másként alakult, de egyáltalán nem bánom.

Van egy egyéves kisfiuk: milyen szellemiségben nevelik?

– A fiam az édesanyjától megkapja az anyja nyelvét, ami a szlovák, tőlem pedig az apja nyelvét, ami a magyar. Én csak magyarul szólok hozzá, és énekelek neki.

Hogyan telt a nyári időszak?

– A nyári két hónapos szabadság idején is naponta bejártam a színházba gyakorolni. Csak így lehet a hangszalagokat, a rekeszizmot karban tartani. A napi testedzést – ami szintén a munkám részét képezi – otthon fekvőtámaszokkal, súlyzókkal tudom pótolni. Puccini Toscájából Cavaradossi szerepét gyakorlom, amit majd jövő tavasszal láthat a közönség Kassán.

Közben élvezem a családi együttlétet. A fiam gondoskodik arról, hogy egy pillanatunk se legyen unalmas. Most értem csak igazán, mit jelent, hogy a feleségem a fiunkkal egyedül van otthon. Eddig is tiszteltem érte, de most látom, hogy ez kemény munka!

Ősszel mely szerepekben láthatjuk?

– A pozsonyi Új Színpadon Jean Valjean szerepében játszom a Nyomorultakban. Az ötven előadásból eddig huszonkettőt láthatott a közönség. Ezen kívül játszok még Otellót Verdi Otellojából, Sámsont Camille Saint-Saens Sámson és Dalilából, Ismaelt Verdi Nabuccojában, Caniot Leoncavallo Bajazzókból és Manricot Verdi Trubadúrjából.

Van példaképe?

– Nagyon sok van. Az operaénekesek közül kifejezetten tetszik a kanadai hőstenor, Jon Vickers vagy az amerikai James King. Az olaszok közül Nunzio Todisco, Franco Corelli, Mario del Monaco. Azok az énekesek jönnek be, akiknek ugyan tenor hangjuk van, de nem olyan szép, letisztult, mint Pavarottinak. Például Jon Vickers hangja Pavarottihoz képest kevésbé szép, de nekem mégis Vickers hangja tetszik, mert az adott szerepre ez illik igazán. Ha valaki Otellót énekel, ki van zárva, hogy tőle szép hangot várjak. Én sem akarok szépen énekelni. Sőt, ne is mondják azt, hogy szépen énekelek! Az énekesnek inkább szerepazonosnak kell lennie, hogy a közönség elhiggye, amit lát.

tobisz_titusz-3.jpg

Ezek szerint tenor és tenor hang között különbség van?

– Az én hangfajtámat hőstenornak vagy drámai tenornak nevezik. További sajátosságom, hogy mélyhangú tenor hangom van. Ez azt eredményezi, hogy van egy bizonyos szerepkör, amit játszhatok... Más szerepek nem igazán illenek a hangomhoz. A leginkább rám illő szerepek – a hangom és a testi adottságaim alapján – Otello, Sámson, Jean Valjean. A következő álomszerepem, amit jövőre játszom, az Cavaradossi a Toscából. Továbbá szeretném eljátszani Calaf szerepét Puccini Turandotjában, Ramades szerepét Verdi Aidájában. A szerepálmaim után pedig jöhet minden, amit a jóisten ad. Ha lesz egy tízfős repertoárom, amivel vándorolhatok, az nekem teljesen elég. Ez nem azt jelenti, hogy mást ne tudnék előadni, inkább specialistája szeretnék lenni ezeknek a karaktereknek. Szerencsém, hogy ezekre a szerepeket nagy a "kereslet."

2012-ben elnyerte az Év hangja-díjat, 2018-ban Harmónia-díjas lett, idén pedig átvehette a szlovák kulturális minisztérium kitüntetését. Miként tekint ezekre az elismerésekre?

– Számomra az egész élet egy ajándék. A legnagyobb díj, hogy ezeket a szerepeket játszhatom. Mikor még egy garázsban énekeltem a rockzenekarommal, már akkor arról álmodoztam, hogy bárcsak egy nagy zenekarral énekelhetnék... Most pedig elmegyek Lengyelországba próbálni, a nagyzenekar tűpontossággal játszik, a kórus tökéletes hangzásban énekel és én vagyok a szólista. Hát kell ennél több egy énekesnek? Ha ezért még a miniszter asszony is megdicsér, az már csak hab a tortán!

Kapcsolódó írásunk: Tükrök között

M. Ando Krisztina