A klimax nagy mumus. Van, de még sincs. A klimax fontos korszak egy nő életében, mégis óriási tabutéma. Míg a Facen rengeteg mama-baba csoport van, menopauzacsoport nincs. A klimaxról a nők SZÉGYELLNEK BESZÉLNI. „Változókor? Áá, nekem nem volt semmilyen tünetem!“ „Rajtam csak úgy átment, tünet nélkül az egész.“ „Szörnyű volt, mindenem fájt, de nem szeretnék erről beszélni...“

 

Törékeny lettem!

A nő legnagyobb ellensége a csontritkulás – vallja Lengyel Zsuzsanna (67, Alistál). Egyben azt mondja, hogy van élet a klimax után is, sőt, jó és még jobb élet is jöhet. 

Egy boldog nő, aki energiát és mosolyt osztogat Zsuzsanna 32 évig szülőfaluja alapiskolájában tanított zene szakos pedagógusként, ezt követően pedig évekig ő töltötte be az Alistáli Művészeti Alapiskola igazgatói posztját. Ma nyugdíjas – és egy kiegyensúlyozott nő! 

lengyel-zsuzsa.jpg

– Merjünk beszélni a menopauzáról! – kezdi a beszélgetésünket. – A menopauza már a negyvenes éveim elején jelentkezett. Síelni voltunk a Tátrában a családdal. Nyílt sípcsonttörést szenvedtem, és rögtön ott, Poprádon megoperáltak, csavarokkal rögzítették a sípcsontot, majd fél évig gipszben volt a lábam. Egy év múlva ismét műtöttek, eltávolították a csavarokat. Az egész rettenetes volt. Szerencsére teljesen felgyógyultam, sokat úsztam, tornáztam. Mondhatni, visszanövesztettem az izmokat a lábamon. Nálam a felgyógyulás után elkezdődött a változókor. Kicsit korábban, mint más nőknél.

– Rögtön tudta, hogy a törésnek köze van a klimaxhoz?

– A baleset után két évvel elmúlt a menzeszem. Ekkor javasolták a denzitometriás vizsgálatot, ahol kiderült, hogy nagyon ritkák a csontjaim. 

– Megúszta egy töréssel?

– Sajnos nem. Sőt, ekkor jött a feketeleves. Ablaktisztítás közben meginogtam, és eltört a gerincem. Utána két teljes hónapot feküdtem mozdulatlanul. Majd eltört az egyik térdem – üzletbe menet véletlenül elcsúsztam. Ezután a másik térdem is eltört, mert elütött egy autó. Majd az ujjam következett, amit odacsuktam az ablakhoz. Törés hátán törés. Sőt, a csontritkulás még a fogazatomra is kihatott: az ép fogaim mozogni kezdtek.

– A törékenység mellett még milyen más tünete volt?

– Mindig is kiegyensúlyozott ember voltam, a szüleimtől pedig jó adag optimizmust örököltem. A változókor korán beköszöntött nálam, de a csontritkuláson kívül más panaszom nem volt. Így sem volt könnyű, hiszen minden egyes törés után hosszú felépülés következett. Lélekben igyekeztem optimista maradni. Fél év után, ripsz-ropsz, visszamondtam a rokkantnyugdíjamat, a csigolyatörés után pedig igyekeztem minél előbb visszatérni a munkába.

web-bannerek-hirlevel-02_1.jpg

– Javasoltak önnek valami hatásos kezelést, ami segít a csontritkuláson?

– Az egyik nagyon kedves orvos ismerősöm megsúgta nekem, hogy létezik egy drága amerikai gyógyszer, ami segíthet. Szépen elintéztem, hogy megkapjam, és három évig szedtem. A csontritkulásom ma szinte gyógyultnak mondható. Azért még mindig szedek kalcium pezsgőtablettát, D-vitamint, K2-vitamint és CalciTrio tablettát. Fontos tudni, hogy a kalcium önmagában nem elég, mert lerakódik az erek falán. Az előbb említett vitaminok segítik a kalcium beépülését. Fontosnak tartom a rendszeres mozgást és a kalciumban gazdag étrendet: olajos magvakat, diót, mákot, sok tejterméket, sajtféléket és gombát fogyasztok.

– Mit tehetnek a nők annak érdekében, hogy megelőzzék a sok törést?

– A csontritkulás egy alattomos betegség, mert sokszor a csontállomány ritkulása teljesen tünetmentesen zajlik. Állítólag a nők majd 40 százaléka csontritkulásos, és kialakulásában nagy szerepet játszik a klimax utáni hormonváltozás. Ezért azt javaslom a nőknek, hogy menjenek el az úgynevezett denzitometriás vizsgálatra: erre a menopauza idején mindenki jogosult! Ez a vizsgálat a csontsűrűséget méri – és kimutatja, ha baj van. Továbbá azzal sem árt tisztában lenni, hogy milyenek a testi adottságaink, mennyit bír a petefészkünk. Ha jó a nőgyógyászunk, akkor a klimaxban is a segítségünkre lesz.

Az anyák beszélnek lányaiknak a változókorról? 

– Az édesanyám teljesen máshogy élte meg a változókort, mint én. Megküzdött vele rendesen. Évekig a szemtanúja voltam a szenvedésének, és nemigen tudtam neki segíteni. Nagyon erős hőhullámai voltak, és alaposan megkínozta őt a petefészek leállása. Kúrálták ugyan, de nem hatékonyan. Neki viszont nem törtek a csontjai.

– Mit gondol, miért titkolják a nők, hogy változókorba értek?

– Ma mindenki fiatalnak akar tűnni. A nőket még mindig a külsejük alapján értékelik: a szép nő a jó nő. A nők még mindig azt hiszik, hogy a menopauzával véget ér az aktív női élet. Ezért gyakori, hogy a nők titkolják az életkorukat, és nem mernek nyíltan beszélni a menopauzáról. A klimax kisebbségi érzéssel párosul náluk, úgy hiszik, hogy ezután már nem számítanak teljes értékű nőnek. Pedig dehogyisnem! A nőt is a céljai teszik naggyá, mint a férfit. Nekem például sokat segített, hogy a nyugdíj előtt segítettem létrehozni egy intézményt, az Alistáli Művészeti Alapiskolát, ami azóta is működik, és jó hírnévnek örvend. Tehát találtam egy célt, amiért keményen és becsülettel meg kellett dolgozni. Esetemben igaz volt a mondás, miszerint teher alatt nő a pálma. S ami azt illeti, engem nem viseltek meg a ráncaim, tudom őket viselni. Az élethez tartoznak, lenyomatok ezek is, a tisztességgel megélt élet lenyomatai. Nem igaz? Persze, azért adok magamra, mégse nézzek ki úgy, mint önmagam öreganyja! Mindig is odafigyeltem a táplálkozásomra, ráadásul nem iszom, nem dohányzom.

– Negyedik éve nyugdíjas. Mit hozott ez az időszak?

– Örömöt! Úgy érzem, hogy magabiztosabb lettem. Nem élem meg tragédiaként az időskort, hanem éppen ellenkezőleg, az önértékelésem meglódult. A személyiségem kiteljesedett, pedig szenvedtem a törésektől. Remek dolog ez a nyugdíjasság, hiszen sokkal több időt szentelhetek kedvteléseimnek!

– A férje is így gondolja?

– Igen, 46 éve élünk házasságban, és van két fiunk, akik szintén az iskolaügyben dolgoznak. Nem mondom, hogy rengeteg a nyugdíjunk, de okosan beosztjuk. Van egy kis kertünk, sokat találkozunk a barátainkkal, kirándulunk. Csatlakoztunk az alistáli bicikliklubhoz, és néha 50 kilométert is letekerünk! Szeretünk élni. Klisé ide vagy oda, ennek a kornak valóban megvannak a szépségei. Csak meg kell keresni azokat.

Derzsi Bernadett
Fotó: Dömötör Ede

web-bannerek-hirlevel-01_3.jpg