Mikor Anna megjelent a kertben, minden száj egy nagy O-t formált... Raymond, a kertész is inkább a gereblye után nyúlt... Hiába, a díva mindenhol díva!

A gútori Molnár Anna (45) megjelenésében igazi díva. Más választása nincsen, hiszen a természet a nőiesség minden attribútumával megáldotta.

kutyas-kezdo.jpg
Az ősz kalapimádóknak való évszak. Ilyenkor mindig eszünkbe jutnak a régi szép idők, mikor még kalappal a fején volt teljes a női elegancia.

– A ruháimat mindig magam tervezem. Ugyanis minden álmom az volt, hogy divattervező legyek – kezdi Anna. – Ezért a gimnázium után Budapestre jelentkeztem egy divattervezői főiskolára. A felvételin – ahol rajzot is kértek –, döbbentem csak rá, hogy mennyire jól jött volna, ha rendesen megtanulok rajzolni. Az alapiskolában a szüleim zongorára járattak, és azt mondták, hogy muszáj először ezt befejezni, addig másba nem kezdhetek bele. Így vesztett el a divatipar egy jó tervezőt, ám a marketingszakma nyert egy új erőt! – mondja nevetve. Anna ugyanis civilben marketinges.

Általában elegánsan öltözködöm. Nagyon szeretem a fehéret, a sötét színt inkább csak kontrasztként használom. Szeretem a csipkét és a szőrmét, nagy kedvencem a zsorzsett, mert rugalmas anyag, és jól lehet vele dolgozni.

– A pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomáztam. Az utolsó évfolyamban bekerültem az AMSLICO marketingrészlegére. Asszisztensként kezdtem, majd koordinátor lettem, végül marketingmenedzser. Sokat köszönhetek a főnökömnek, a mai napig megmaradtak bennem a szavai: „Maximalistának kell lenni, küzdeni kell, és sosem szabad feladni!” Egy ideig a csallóközi Kukkonia márkamenedzsere voltam. Két pilléren álltunk: támogattuk a régiófejlesztést, illetve építettük a márkamenedzsmentet.

– Mesélj a családodról, hol éltek, mivel foglalkoztok?

– Gútoron élünk egy szép családi házban a férjemmel, a két gyermekünkkel és a kutyánkkal, Dantéval. A lányom imádja, ő foglalkozik vele a legtöbbet. A nagyfiam, Márk 25 éves, a Comenius Egyetem jogi karán végzett. Most egy ügyvédi irodában dolgozik. Laura 15 éves, a somorjai nyolcéves gimnáziumba jár. Férjem üzletkötőként kezdte, most pedig azt csinálja, ami a hobbija, sportmasszőr.

taska_1.jpg
A kontrasztos színek a legújabb trendet tükrözik. (Celine)

– A gyerekeidnek is szoktál ruhát tervezni?

– A lányomnak és nekem több egyforma ruhánk van. Mikor a fiam kisebb volt, neki is mindig varrattam mellénykét és csokornyakkendőt. Épp a minap árulta el, hogy mindig irigyelte a többi fiút az óvodában, akik a karneválon rendőrnek, nindzsának öltöztek. Ő pedig ott állt a királyi palástjában, és az volt a vágya, hogy egyszer ő is szuperhős lehessen.

– Saját magad varrod a ruháidat, vagy valaki segít a kivitelezésben?

– Két varrónőm van, az egyik Győrben él, a másik pedig Úszoron. Igazából minden varrónőnek megvan a saját stílusa. Az úszori varrónőm a bonyolult, a győri pedig a letisztultabb stílusú ruháimat varrja.

Anyukám annak idején sokat varratott, s mindig elvitt magával az anyagos üzletbe. Akkor még nem értettem, miért kell ott órákat nézelődni. Mostanra már értem, és én is viszem magammal a lányomat

– A divat mellett van még más hobbid?

– A sport és a sajtkészítés. Ez a munkámhoz is passzol, hiszen pont most készítünk egy Kukkonia sorozatot a helyi kistermelőkről. Két éve kaptam egy utalványt sajtkészítő tanfolyamra, és akkor nagyon megtetszett a sajtkészítés. Ha van időm, s hozzájutok friss tehéntejhez, akkor bizony nekiállok friss sajtot gyártani...

kutyas-allo-szurke-kosztum.jpg
Férfias vonalú, szürke nyúlszőrkalap. A szürke szövetkosztüm legjobb barátja a púderrózsaszínű prémgallér.

piros-kosztum.jpg
Fekete kis karimás kalpagocska szaténszalaggal. Komorságát a szexisen rafinált szabású piros kosztüm azon nyomban el is tüntette. Csipke rátétei folytán az ünnepélyes, délutáni rendezvények látogatására alkalmas, mint például egy szülinapi parti, céges fogadás...

feher-mini.jpg
A fehér a ősszel sem tiltott terep, ha nem egybefüggő felületként használjuk. Kiváló szabászati kunszt az áttört anyag alkalmazása: fed is, meg nem is.

csizma_0.jpg
Az idei év abszolút slágere a combcsizma.

rozsaszin-estelyi.jpg
A pink estélyi ruha az orosz arisztokrácia folklórját másolja empír szabásával és a mellkasi hímzéssel, valamint a két rétegű szoknyarésszel. És persze az elmaradhatatlan prémrátéttel...

feher-szurke-egyberuha.jpg
A mini tubusruhán is jól működik a felületi kontraszt a törtfehér és melírozott szövet párosításával.

pink-kabat.jpg
Szokjunk hozzá, hogy betört az őszbe a rózsaszín. Az A vonalú kabát ultranőies.

Fotó: Dömötör Ede

hirlevel_web_banner_2_17.jpg

Darnay Krisztina
Kapcsolódó írásunk 
Cookies