Pölhös Éva fiatal, tehetséges és bátor. Édesanyját jól ismerik Léván, s most már őt is. Azt mondja, még keresi az útját, de addig is a rajzaival szeretné megjavítani a világot.
Úgy terülnek szét a Pölhös nővérek alkotásai a lévai vár udvarán, mint valami óriási mesekönyv. Az ember órákig csak állna és gyönyörködne a látványban, megpróbálva minél többet elraktározni az élményből.

polhosportre.jpg
Pölhös Éva ragaszkodik Lévához, de keresi a helyét a városban és a világban

– Ez a legidősebb nővérem, Ágota ceruzarajza, ez pedig a másik testvéremé, Eszteré – röpköd Éva jókedvűen, miközben szétteríti előttem testvérei munkáit.
– Sokszor már magam sem tudom, melyiket ki készítette! 
Pedig nem akármilyen rajzok ezek, hiszen két éve a Barsi Múzeumban hivatalosan is kiállították a nővérek munkáit. Egy család, ahol mindenki rajzol... A bemutatkozásban pedig az édesanya segít, Novák Mezőlaky Margaréta. (Akiről illik tudni, hogy ő írta a legsikeresebb monográfiát Léváról, s még mindig a Barsi Múzeum gárdáját erősíti – igaz, már nyugdíjasként.)
– Ágotával tizenöt év van köztünk, Eszter pedig kilenc évvel idősebb nálam – folytatja Éva komolyan.
– Én huszonöt éves vagyok, de a korkülönbség ellenére is fantasztikus a kapcsolatunk. Sokáig persze én voltam a kistesó, aki fölött anyáskodni kellett, ám idővel egyenrangú tagja lettem a csapatnak. Azért is értékeljük nagyra a felhőtlen gyermekéveket, mivel már mindannyian máshol élünk: Ágota Pozsonyba költözött a barátjával, Eszter Garamkálnán lakik, én pedig Léván maradtam. 

– A nővérek mivel foglalkoznak?

– Ágota irodamenedzserként dolgozik, Eszter pedig lakberendező. S mivel már „komoly“ felnőttek, sajnos, egyre kevesebb idejük jut a rajzolásra.

– Ritkaság, ha egy család mindhárom gyermeke ugyanabban tehetséges. Kitől örököltétek a művészi vénát?

– Apukánktól, aki műépítész volt, és gyermekkorától fogva gyönyörűen festett és rajzolt. Amikor kicsik voltunk, papírt és ceruzát nyomott a kezünkbe, és azt kérte, tévénézés helyett engedjük szabadjára a fantáziánkat. Ágota a grafitceruzát szereti a legjobban, Eszter pedig a legszívesebben tollat és filctollat ragad. Én egyaránt dolgozom ceruzával, tollal, szénnel, vízfestékkel és olajjal. Ágota portréban erős, Eszter meg azt veti papírra, ami éppen foglalkoztatja. Néha vicces kedvében van: ki másnak jutna eszébe lerajzolni, hogy milyen idétlen képet vág az ember, amikor hosszan mondja a K betűt?! Az ő figurája vicsorít... Nővéreim már a saját útjukat járják, de a család továbbra is töretlenül összetart.

– Az iskolában biztosan hamar felfigyeltek a tehetségetekre! 

– Nem tagadom, jó érzés volt, amikor dicsértek. Azt hiszem, én mindig szerettem kicsit kilógni a sorból, bohó a természetem – ezért is jelentkeztem művészeti szakközépiskolába. Ekkor már tudatosan figyeltem arra, hogy mi zajlik bennem, s papírra is vetettem az érzéseimet. Jelenleg főiskolára készülök. Az irányt még keresem: érdekel a pszichológia, a kommunikáció, de a művészetek is. Talán azért is tétovázom ilyen sokat, mert a középiskolás évekből nincsnek túl jó élményeim... 

– Mi volt a baj? Mesélnél kicsit erről? 

– Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy egy művészeti iskolában a diákok elfogadóak és közvetlenek. Sajnos, nálunk nem így volt. Bennem a középiskola nem hagyott kellemes emlékeket. Egyrészt, mert szlovák nyelvű volt, és megkülönböztetettséget éreztem a magyarságom miatt. Másrészt sokszor kiközösítettek. Mi konzervatív neveltetést kaptunk otthon, anyu és apu a polgári értékek szerint neveltek bennünket, s ebben is más voltam, mint a többiek. Én nem tudok azonosulni azzal, hogy mindent sárba tapossunk. Én nem rombolni szeretnék, hanem jobbá tenni a világot.
 

Az álszent fiatal lányt rajzolta meg, aki megjátssza az ártatlant, de az álca mögött ott bújik a cafka

 

– Még most is előfordul, hogy kívülállónak érzed magad?

– Én egy magányos farkas vagyok, akinek nincs túl sok jó barátja. Nehéz itt, Léván fiatalnak lenni, mert az én generációmban rengeteg az alkohol- és drogfüggő. Akik pedig tudatosan építik a jövőjüket, inkább elköltöznek Pozsonyba vagy Budapestre. Én viszont nem vágyom elmenni Léváról. Inkább azt szeretném, hogy egyszer legyen itt egy saját farmom, ahol a lovaimmal nyugalomban élhetek. Közben rajzolnék és fotóznék, járnám kicsit a világot... 

– Fotózni is szoktál? 

– Apu átalakította fotóműteremmé a szobámat, de még csak most kezdtünk neki a tanulásnak. Szeretek embereket fényképezni. Néha elmenekülök a világból: ilyenkor kimegyek a természetbe, és akár egy egész napot ott töltök. A szüleim elváltak, én anyuval élek, apu Ipolyságon lakik. Ott van egy csodaszép telkünk, ahova kiviszem a rajzeszközeimet, és élvezem a nyugalmat. Ám az is előfordul, hogy bent rajzolok. Mindig másra van szükségem. Egyszer a csend esik jól, máskor üvölt a zene. Egyszóval: néha csöndesen, néha zajosan, de keresem a helyemet.

web-bannerek-instagram.jpg

– Elő szokott fordulni, hogy negatív kritikát kapsz?

– Vágták már a fejemhez, hogy semmi különleges nincs a rajzaimban, vagy ilyet bárki tud. Mára úgy állok ehhez, hogy én erre vagyok képes, ezt tudom nyújtani. Lesz ez jobb is, hiszen teszek azért, hogy fejlődjek. Például apu előállt azzal az ötlettel, hogy rajzoljak háziállatokat, ami egyébként bejött, mert van rá kereslet. A portrékat viszont még gyakorolni kell. 

– Mit csinálsz egy átlagos napon?

– Reggel hét-nyolc körül felkelek, megreggelizek, majd délig alkotok. Délután sétálok vagy sportolok. Az estéket általában a barátommal töltöm. Ha mégse, akkor filmezek vagy olvasok. Egyébként tizennégy éves korom óta naplót vezetek, most fejeztem be a hatodikat. 

– Hogy képzeled el magadat és a nővéreidet tíz év múlva?

– Hú, a nővéreim akkor már elég öregek lesznek! (nevet) Ágota biztosan családi házban él majd a férjével és a gyerekeikkel. Ő családcentrikus, nem vágyik ki a nagyvilágba. Eszter viszont biztosan járni fogja a világot, Európát már most is majdnem bejárta. Én pedig a lovaimmal leszek a farmon. Előbb szeretném megismerni magamat, azután jöhet csak a többi feladat. 

– Említetted, hogy az utazás is a terveid között szerepel. Hová mennél legszívesebben?

– Nagyon szeretnék egyszer eljutni Velencébe és Barcelonába. Velence azért tetszik, mert az egész város vízre épült. Barcelonából pedig könnyen megközelíthető a Dalí-múzeum. Salvador Dalí a kedvencem, a szürrealizmus pedig a kedvenc irányzatom. Ezt az utat viszont inkább meghagynám a negyvenes éveimre. Tudom, ha most indulnék neki, akkor új álmot kellene keresnem, én viszont nem akarok új álmot keresni. Minél többet várok rá, annál jobban fogom értékelni, mikor megtalálom. 

– Ez úgy hangzott, mint egy mottó. Van esetleg más életfilozófia is, ami mentén éled az életed? 

– Légy magaddal őszinte, és ne félj a világnak azt mutatni, aki vagy. Aki igazán vagy.

Olláry Ildikó 

Kapcsolódó írásaink: Bátor nők kora- I. 
                                      Nagyító alatt a régi és a mai Léva 

web-bannerek-hirlevel-02.jpg

Új Nő csapata