Kedves R!

Magamra ismertem a levelében. Én is hasonló problémákkal küzdöttem annak idején. Falura születtem, nagycsaládban nőttem fel. Én voltam a legidősebb, így mindig a kisebbeket kellett pesztrálnom. Nagyon untam a dajkaszerepet, mert mindig is a városról, a tanulásról álmodoztam. De nem tanulhattam, mert a szüleim azt mondták, nincsen pénzünk rá. Így az alapiskola után rögtön dolgozni kezdtem a faluban. Aztán jött egy szerelem, és 17 évesen megszültem a lányomat, másfél évvel később pedig a fiamat. Rutinból tettem a dolgomat, de az anyai érzelmek sosem voltak túl erősek bennem. Annál inkább a tanulni akarás és az elvágyódás. Távúton leérettségiztem, később diplomáztam is. A munka és az iskolák mellett nem igazán jutott időm a gyerekeimre, az anyám nevelte fel őket. Megvolt az érettségi, a diploma, és jött a rendszerváltás és egy német pasas. Én pedig itt hagytam a gyerekeimet és a férjemet, és Nyugatra költöztem vele. Élveztem az életet a családom nélkül. Évente csak egy-két alkalommal jöttem haza. Ahogy teltek az évek, úgy nőtt a szakadék köztem és a gyerekeim közt, de ez jó ideig egyáltalán nem zavart. Később megváltoztak az érzéseim: a német pasi átvert, és egyre jobban kezdett hiányozni a családom. Tíz évvel ezelőtt úgy döntöttem, hazajövök. Szereztem egy jó állást, és vettem egy házat a szülőfalumban. A szüleim szeretettel, a gyerekeim gyanakvással fogadtak. Azóta sem tudtam velük rendbe tenni a kapcsolatomat. Rutinból folyik az életünk. Felszínes beszélgetéseket folytatunk, de legalább nem veszekszünk. Nincsenek közös emlékeink, amikre szívesen visszagondolnánk. A tüske, érzem, bennük van. És ezt már sosem tudjuk rendbe hozni. Abban reménykedtem, hogy majd az unokáimmal be tudom pótolni, amit a szüleikkel elmulasztottam. Küzdök a bizalomért minden nap, és reménykedem, hogy szeretettel fognak emlékezni rám.

Teri

Kapcsolódó írásunk: Lehet, hogy nem vagyok normális?

 
Ked­ves Ol­va­só­ink!

To­vább­ra is vár­juk le­ve­le­i­ket! Amennyi­ben sze­ret­nék ve­lünk és ol­va­só­ink­kal meg­osz­ta­ni örö­mü­ket, bá­na­tu­kat, prob­lé­má­i­kat, szí­ve­sen ál­lunk az önök ren­del­ke­zé­sé­re: akár név­te­le­nül vagy ál­né­ven is ír­hat­nak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kér­jük, az ímél tárgya „Le­vél­ti­tok“ legyen!

 

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg