Meglepődnénk azon, ha lóval találkoznánk kedvenc presszónkban vagy a hamburgerezőnél? Nemrégiben egy mókás kép járta be az internetet: két lány lóra pattant, és bejárta a várost. Bemutatjuk a két vagány gazdit, Orsit és Dórit. Íme!

Röpinterjú a lovasokkal, akiktől megtudjuk, mióta lovagolnak, és miért kapta fel őket az internet népe.

lovak-kezdo.jpg
Jobb, ha minden eshetőségre felkészülünk, hiszen a lovak olykor a legfurcsább helyeken is felbukkanhatnak...

Dóri: – Mindketten már felnőtt fejjel kezdtünk el lovagolni. Orsi 19 évesen, én 18 évesen. Ez igazából későinek számít.

Orsi: – Én gyerekkoromban a búcsúban felültem minden lóra és szamárra. Szüleim minden alkalommal megígérték, ha leérettségiztem, vesznek nekem egy lovat. Utána meg, majd ha lediplomázom... Aztán nem lett belőle semmi! Mindkettőnkre érvényes, hogy vágyakoztunk egy ló után, de nem kaptuk meg. Aztán én az első keresetemből megvettem Chicagót. Ám ekkor még nem ismertük egymást Dórival. Végül közös munkahelyre kerültünk: én recepciós vagyok, Orsi pedig vendégszervező. A szabadnapokon együtt jártunk lovagolni. Aztán egyre többet jártunk ki, ezért közös bértartásba költöztettük a lovainkat, Nagyudvarnokba.

lovas-lanyok.jpg
Szereplőink: bal oldalon Szabó Orsolya (31, Nagymegyer), lova neve: Chicago, magyar–arab sportló keveréke. Jobbra Juhos Dóri (27, Nádszeg). Lova neve: DaySea, quarter horse (ez volt az amerikai telepesek első hivatalos lova).

– Hol tanultatok meg lovagolni?

Orsi: – Én egy Nyúl nevezetű kis falucskában, később Pannonhalmán.

Dóri: – Én pedig Nádszegen egy barátomtól, aki azt mondta, hogy úgysem fog érdekelni a lovaglás... Ennek már tíz éve.

Egészséges ló nem érzi jól magát egyedül! Még az sem, amelyikről azt hisszük, hogy elégedetten legel az udvar végében. Ő sem boldog magában...

– Hogyan néz ki egy napotok a lovakkal?

Orsi: – Mindent mi csinálunk a lovaink körül. Etetünk, karámot építünk, vagy pusztán csak kényeztetjük őket. Van, hogy együtt lopjuk a napot.

Dóri: – Egylovas gazdák vagyunk. Ragaszkodunk a saját lovainkhoz, és ha majd megöregszenek, a végelgyengülésig törődni fogunk velük. 

lovas-1.jpg

– Mit esznek a lovak?

Orsi: – A farmon szénát és zabot kapnak. Ám nekünk speciális igényeink is vannak, de ezeket a pluszokat már mi biztosítjuk: fehérjés izomépítőt, sportos tápokat, C-vitamint, fokhagymaport, kollagént, almát és napraforgóolajat.

lovas-park.jpg

– Hogyan ápoljátok őket?

Orsi: – S. k. készített sörényápolónk és szőrápolónk van: kókuszzsír, almaecet, hajbalzsam keveréke, vízzel hígítva, levendulaolajjal illatosítva. A lovak patáját pedig disznózsírral ápoljuk, amit szintúgy valódi levendulaolajjal keverünk be. Egyébként mindkét keveréket árulják az interneten, borsos áron, de a miénket mi magunk készítjük. Emellett almaecettel fújjuk le a testüket, ami erősíti az immunrendszert, nyáron pedig fokhagymát etetünk velük, mert elűzi a szúnyogokat.

Érdekesség: Amerikában a McDonald’sban külön parkolójuk van a patásoknak, hiszen annyian közlekedtek lóval, hogy szükségét érezték egy patás McDrive kialakításának.

– Merre jártok lovagolni?

Orsi: – Nagyudvarnoktól Dunatőkés, Pozsonyeperjes irányába, főleg a Csiliz-parton, néha a földeken át. Utoljára Vámosfalunál voltunk, lementünk a Kis-Dunához. Ott aztán együtt úsztunk a lovakkal.

Dóri: – Azt mondják, fontos, hogy az ember és a ló bízzanak egymásban. Viszont nem természetes, ha a ló a lóval szemben az embert választja. A ló mindig a lóhoz húz! Evésnél pedig látszik, hogy ki a főnök a farmon. A főnök előtt szétválnak a lovak, mint Mózes előtt a tenger. A farmon egy Tordas nevű ló a vezér – 23 éves, és tökéletes kondija van.

– Mennyi ideig élnek a lovak?

Dóri: – DaySea 17 éves. Egy ló akár 40 évig is elélhet, viszont 20 felett már idősnek számít.

– Mindig csak kettesben lovagoltok?

Orsi: – Kettesben, mert egy csoportban mindenki mást akar. Mi ketten a saját tempónkban haladunk, se nem gyorsan, se nem lassan, néha csak kullogunk. A mi lovaink nagyon megbízhatóak, ezért is mentünk be velük a városba. Szabadtartásban vannak, hozzászoktak a végtelen szabadsághoz. Mikor még bokszban voltak, esélytelen lett volna velük egy városi séta...

lovas-6.jpg
A lányok városban lovaglós képe bejárta az internetet!

A lovak között is létezik a féltékenység?

DaySeahez és Chicagóhoz nemrégiben hozzácsapódott egy magányos kanca. Őszinte szerelem fűzi össze őket, elválaszthatatlan trió lett belőlük. Ugyanis a lovaknál is van a szimpátia, a ménes jelenti nekik a családot.

lovas-festmeny.jpg
Michal Mach pezinoki festő képe, aki szívesen festi meg a lovast és a gazdáját.

Darnay Krisztina
Cookies