Milyen volt a mederjárás? Isteni! Újra és újra elmennék, és el is fogok! Kevés ilyen szép hely van a Csallóközben, mint ahol mi jártunk: az Öreg-Duna és a holtágak medrében, árterekben, ahol még teljesen érintetlen a táj! A kijelölt túrautat elhagyva, a víz folyását követtük, hogy felderítsük, mi történik azokon az élőhelyeken, ahová az ember csak nagy ritkán teszi be a lábát, hiszen az év nagy részében víz alatt vannak...

Hullámcsárda, Bős, 8:55
Még öt perc, és a többiek is megérkeznek! – konstatálom. Úszó dinnyehéj helyett a víz szapora mozgását figyelem, és arra gondolok: vajon milyen kincseket rejthet a folyó medre? Pár perccel később fürgén pattanok ki a kocsiból, hogy üdvözöljem túravezetőnket, Fekete Zoltán erdészt, majd rögtön azt kérdezem tőle, hogy szerinte melyik a jobb választás: a gumicsizma vagy a bakancs. A bakancsra szavaz, és azt mondja, jó időnk lesz, egyet se féljek. Bevárjuk Edét, a fotósunkat, és útnak indulunk. Kezdődik a mederjárás! 

02_4.jpg

Nagy-Duna-meder, az 1817-es folyamkilométer, 9:30
Még le sem tértünk a túraútról, rögtön SMS érkezik: „Üdvözöljük Magyarországon!...” A telefonom Ásványrárót mutat, így tudom meg, hol is vagyunk. Eközben szépen lassan pislogni kezd a felhők mögül a nap. Szélcsend van. A lábunk alatt ropogó apró kavicsok ütemes táncát hallgatjuk, amikor Zoltán elárulja, hogy ha nem lenne ennyire kiapadva a meder, akár 6-7 méteres vízoszlop is lehetne a fejünk fölött. Amint megárad az Alpokból a víz, olvadásnak indul a sok hó, némi esővel megfejelve, az árterekbe rögtön víz kerül. Hogy mennyi pontosan, az attól függ, hogy mennyi vizet engednek bele a bősi üzemvízcsatornába. Zoltán pedig Dévény alatt figyeli a vízállást, tudja, mikor és merre érdemes felfedezőútra menni...

A Duna medrét bejárni a hideg időben a legjobb!
– Ha csonttá fagy a víz, akkor ezt a vízi utat ki tudjuk használni vándorlásra. Nem süllyedezünk a mocsarakban, csónak sem kell, gyalogszerrel bejárhatunk mindent. Ráadásul a szúnyogok sem zavarnak bennünket. A növényzet ki van száradva, tiszta terepet biztosít – avat be minket Zoltán. Mert ne feledjük, hogy az erdei úthálózat nem azonos a vízi úthálózattal, ezért itt több érdekességet láthatunk. Például azt a vándorkagylót, amelyik a Fekete-tengerbe ömlő folyók alsó szakaszából kezdett el felfelé terjedni. Ezek a kagylók tömegesen, csomókban ragadnak rá a hajók oldalára, így kerülnek el hozzánk, a Csallóközbe. A vándorkagyló új, finom falatot jelent az erdő lakói számára a félig kiszáradt mederben! Míg víz alatt van a terület, leívnak a halak, a kagylók odasodródnak, és ahogy leapad a víz, kis tavacskák képződnek, melyből az erdei állatok fürgébben ki tudják halászni maguknak az ízletes falatokat. Igaz, mire kiszárad a meder, addigra a halállomány már jócskán meg van tizedelve, mert a vaddisznók és a gázló madarak könnyebben ki tudják merni maguknak a halakat és a kagylókat. – Ami elpusztul, és a kiapadás után ott marad, még az is szőrén-szálán eltűnik, mert megeszik a madarak avat be minket a nagy dézsmahadjáratba kísérőnk. 

04_3.jpg

Senki-sziget, 10:24
Az állatok hozzászoknak a jóléthez, de mi történik, ha újra megtelik a meder vízzel? – kérdezem Zoltánt. Mire mosolyogva annyit felel, hogy az ember ugyanúgy hozzászokik a jóléthez. Ilyenkor az állat keres magának más táplálékforrást. Ha feljön a víz, csigákat, növénygumókat, gilisztákat és pondrókat esznek. S ha újra kiszárad a meder, ismét jöhet a folyó terített asztala! Ám nem csupán az állatok, a növények is új területeket hódítanak meg maguknak. Hiszen ha sokáig száraz az ártér, terjeszkedni kezd az élet, s új, a folyóhoz közeli helyeket foglal el a növényzet (a füzek különböző fajai: csigolya-, kosárkötő- és a fehér fűz). 

A Senki-szigetnél Zoltán egy kopolyát mutat nekünk, ahol rengeteg lábnyomra bukkanunk: róka, szürke gém, kócsag, bakcsó... Itt aztán nagy lakoma volt az elmúlt hetekben!

A Foki-Duna után, 10:46
Kicsit veszélyesebb terepre érkezünk: meglátjuk egy vaddisznó lábnyomait. Buzgó detektívként a lábnyom iszapba mélyedéséből kiolvasom, hogy ez biztosan egy nagyobb termetű vad lehetett. Megállapításom helytálló – bólint kísérőnk, s ekkor olyat látok, mint soha azelőtt: vaddisznók dagonyázókádjait! Bizony, két óriási iszapos gödör hever a lábam előtt! Látom lelki szemeimmel, ahogy a két óriási vad délutánonként itt fürdőzik sárkoktéllal a kezében, ám ekkor még nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy a vaddisznó veszélyes lehet az emberre nézve. Főleg most, mikor leellik, s a malacait félti...

07_0.jpg

Úton Heléna-sziget felé, 11:16
A mederből szépen lassan a magasabb partra kényszerülünk, mert járhatatlannak bizonyul az ágvíz menti iszapos út. Ede, a fotósunk kap egy-két véletlen „ágcsapást” tőlem, mivel előtte haladok. Feltehetőleg rám küldte a bogáncsátkot, mert pár perccel később megpróbál kifejteni a hajamból pár igencsak ragaszkodó „betolakodót”. Mint a dzsungelharcosok, úgy küzdünk a növényzettel. Közben a srácok megmagyarázzák, hogy ebből a bogáncsból ugrálnak ki a kullancsok és a bolhák a legfürgébben. Ijedt arcomat látva nem bírják ki nevetés nélkül: szóval, jól félrevezettek.

Heléna-sziget, 11:32
A telefonom újra jelez, Szapnál járunk. Ámulok a sok szépség láttán, pedig nincs igazi tavasz, és kopár a táj... Szó szerint eláll a lélegzetem, mikor meglátok egy kidöntött fát: hód úrfi szabályosan körberágta a törzsét. A fa pedig feladta a harcot, és kidőlt! Közben erdészünk elmeséli, hogy mennyire megváltozott a Csallóköz flórája és faunája az elmúlt években. Kevesebb az őshonos növényünk, mert mindent kultiválni akarunk, a régi, korhadt fákat nem tűrjük meg magunk körül...
06_0.jpg

Majd rámutat egy mohával borított fára: – Az öreg fák, melyek már a tűzre sem jók, mégis jók valamire. Mert megélnek rajtuk a mohafajták, mindeközben a vizet is párologtatják! Mert az öreg fák több tíz liter vizet tudnak elpárologtatni naponta. Ezzel nagy szerepük van az élet körforgásában.

Gurdony, 11:56
Csészegomba után kutatunk, erdészünk szerint ugyanis most ez lesz a legjellemzőbb áprilisi „termény”. A nagy keresés közben attól tartok, rókalyukba esem, s úgy tűnik, valós a félelmem, mert pár perc elteltével egy igencsak lerongyolódott, fésületlen róka szalad el mellettünk. Kiszúrt minket, mi is őt, megmerevedünk, ám róka koma továbbszalad. Majd újra visszatérünk a mederbe, és tenyér nagyságú tavi kagylókra lelünk. Feltehetőleg vidra úr tartott hatalmas lakomát, ugyanis a vízparttól pár lépésre kagylótörmelékre lelünk. Arrébb csigaház-maradványokra bukkanunk, s azon kacagunk: valószínűleg francia származású vidra lehetett, ha ennyire szereti a csigát és a kagylót. 

Ercsédi lejáró, 12:09
Három óra mederjárás után határozottan elfáradunk. Bár a napocska ránk mosolyog, lépteink elnehezednek. Csak megyünk, megyünk előre, amikor Zoltán hirtelen megtorpan. Baj van! Mi a meder bal partján vagyunk, de át kéne kelnünk, s nincs hogyan. 

– A mederjárás kiszámíthatatlan. Egyszer az egyik ágban lesz több víz, másszor a másikban. Sosem tudod, hogyan találsz haza – mondja nevetve. Bezzeg ő feltalálja magát, a kidőlt fákra pattan, miközben arra biztat bennünket, hogy csak kövessük. Félelem fog el, mert egyensúlyozásban egyikünk se túl jó. Ez volt a túra legrémisztőbb pillanata: szinte láttam magam előtt, ahogy belecsobbanok kis hátizsákommal a vízbe. Fotósunk táskáját merész erdészünk viszi át a túlsó partra, s mi remegő lábakkal követjük. Végül szárazon „megússzuk” a nagy átkelést!

03_4.jpg

Hullámcsárda, Bős, 12:40
A mederjárás végén nagy kancsó Kofola csúszik le a torkunkon. Semmi kétség, elfáradtunk. Hirtelen nagy aggodalom fog el: Hogy fogom ezt mind megírni? Páratlan élménytúra volt a javából. Négy órán keresztül jártuk a medreket, megállás nélkül, s közben még pihenést sem iktattuk be. Zoltán pedig csak nevet: Ugye, ugye?! Én mondtam. Ezt látni kell...

Derzsi Bernadett Fotó: Dömötör Ede

05_3.jpg

Mederjárás
Mederjárás