Aki azt gondolná, hogy a feminizmus olyasvalami, amit hosszú szoknyás, kalapot viselő hölgyek (név szerint szüfrazsettek) műveltek egy letűnt kor idején, és már érvényét vesztette, az bizony nagyot téved. A feminizmus köszöni szépen, jól van, él és virul.
Manapság azonban már nemcsak táblákkal tüntető nők jelentik a nőjogi mozgalmakat, hanem akár egy gondosan címzett munkahelyi email is. Ez nem más, mint a mikrofeminizmus és mikromatriarchátus, mely apró lépésekben ugyan, de erőteljes változásokat hozhat a társadalomba.
Ha a matriarchátus szótól nem is, a feminizmustól sokan hátrahőkölnek, hiszen az évek során rátapadt erre a szóra valamiféle habzó szájú erőszakosság, sok esetben szélsőségesség, amely miatt rengeteg kritika érte. Az első nőjogi mozgalmak nem akartak mást, mint választó- és tulajdonjogot a nőknek, továbbá az oktatáshoz való hozzáférést. A 20. század második felében a második hullám ennél már árnyaltabb, hiszen a megjelenő társadalmi és kulturális különbségek eloszlatását tűzte ki célul: ebbe beletartozik a munkahelyi diszkrimináció, a reprodukciós jogok és a családi szerepek.
Napjaink feminizmusa még ennél is differenciáltabb, mert figyelembe veszi a nemek, osztály, etnicitás, szexualitás és más identitások metszéspontjait. Sokan kritikaként fogalmazzák meg: a feminizmus nem más, mint egy férfigyűlölő eszmerendszer, amely le akarja rombolni a hagyományos családmodellt és nemi szerepeket, figyelmen kívül hagyja a férfiakat érintő társadalmi problémákat, és az egyenlőség helyett inkább a különbségek kiélezésére törekszik.
A mikrofeminizmus
Míg kezdetben a nők utcára vonultak, jelszavakat skandáltak, esetleg melltartókat égettek az egyenjogúság nevében, addig mára ez változni látszik: a tömeges feminista mozgalmak helyét átveszik a kisebb, alig észrevehető hétköznapi gyakorlatok, az úgynevezett mikrofeminizmus.
A mikrofeminizmus nem tömeges vagy látványos, sokkal inkább apró, tudatos és kreatív cselekedetekkel küzd a szexizmus és a nemi egyenlőtlenségek ellen. Könnyű nem észrevenni, mert kifinomult, és gyakran a személyes terekben és szituációkban jelenik meg, nem pedig rendszerszintű forradalmakban.
Maga a fogalom a közösségi médiában indult útnak Ashley Chaney producer és műsorvezető által, aki egy videójában részletezte, milyen apró cselekedeteket visz véghez a feminizmus nevében – például egy munkahelyi e-mail megcímzésekor a férfi vezérigazgató neve elé írja a titkárnő e-mail-címét, felborítva ezzel a hagyományos rendszert. A videója alatt több ezer hozzászólás született, ahol nők százai számoltak be hasonló, jelentéktelennek tűnő, de annál fontosabb cselekedetekről. Így terjedt el a mikrofeminizmus, mely megmutatja, hogy a mindennapi interakciók során hogyan lehet felvenni a harcot a szexizmussal szemben.
A jelenséggel kapcsolatban azóta rengeteg kutatás született, szakemberek vizsgálták a mikrofeminizmus hatását, melynek elsődleges színtere a munkahely (általában férfi vezetőkkel). Sokan fogalmaztak meg mikrofeminista gyakorlatokat,melyekkel finoman helyre lehet billenteni a munkahelyi hatalmi egyensúlyokat – vagy legalábbis halkan igazságot szolgáltatni nőtársaink számára.
Ilyen például a folyamatos bocsánatkérések elkerülése: egyes tanulmányok kimutatták, hogy a nők többször kérnek elnézést, mint a férfiak, mivel ez neveltetésükből adódóan beléjük van kódolva. Szóval, ha legközelebb úgy kezdenél egy e-mailt, hogy ne haragudj a zavarásért, akkor gondold meg, valóban van-e miért szabadkoznod.
A másik az úgynevezett „járdaszexizmus”, amely egy nagyon meglepő jelenségre hívja fel a figyelmet: a nők az esetek többségében előbb térnek ki a férfiak útjából közterületeken, mint fordítva, ami tovább erősíti bennük, hogy a férfiak útjából „félre kell állni”. A szükséges udvariassági szabályokat betartva azonban nem kell mindenáron szabad utat engednünk a férfiaknak – bátran haladjunk előre, mert mi is megérdemeljük a teret a világban.
A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy ha valaki megkérdezi tőlünk, hogy „láttad tegnap este a futball-, kosárlabda-, jégkorongmeccset?”, akkor a nők és férfiak nagy százaléka a legtöbb sport esetében férfi csapatmérkőzésekre gondol. Érdemes ilyenkor visszakérdezni: „A férfiakét vagy a nőkét?” És ne csak visszakérdezzünk, hanem kísérjük is figyelemmel a női csapatsportok alakulását, hiszen nekik is jár a szurkolás – legalább annyira, mint a férfiaknak!
A nők idejének egyenértékű kezelése is lehet mikrofeminista célkitűzés: ha valaki utolsó pillanatban mond le találkozót vagy ütemezi át a fontos megbeszélést, nem kötelező jól nevelten tűrnünk. Legyünk tisztában saját időnk értékével.
A mikrofeminizmus nem nagy politikai gesztusokban, hanem apró minták újraírásában történik, melyekkel lassan, kis lépésekben ugyan, de együttes erővel átformálhatjuk a fennálló rendszert jobbra és egyenlőbbre.
A következő szint: mikromatriarchátus
A mikrofeminizmus után a következő szint a mikromatriarchátus, melyet talán úgy lehet elképzelni, mint a feminizmus lányát, aki ugyanolyan tudatos, mint az édesanyja, de már sokkal puhább, és az egyén helyett a közösségre helyezi a hangsúlyt.
A matriarchátus fogalma gyakran félreértett, és a köznapi nyelvben sokszor a „nők uralmát” jelenti. Habár a „tiszta” matriarchátus létezése vitatott, több matrilineáris és matrifokális társadalom ismert, ahol a női ág kiemelt szerepet kap. Ilyen például a ausztronéz Minangkabau közösség, ahol a vagyon és a családi név női ágon öröklődik. A kínai Mosuo, ahol a társadalomban a családi struktúra anyai vonalra épül, valamint egy irokéz törzs, a Haudenosaunee, ahol a klánanyák politikai befolyással bírtak. Ezekben a rendszerekben nem feltétlenül a női dominancia van jelen, hanem inkább a közösségi egyensúly, gondoskodás és kapcsolati hálók.
A mikromatriarchátus nemcsak a rendszerszintű egyenlőtlenségek felismeréséről szól, hanem alternatív kapcsolati és közösségi működés építéséről is, melynek középpontjában a gondoskodás, kapcsolódás és kollektív felelősségvállalás áll – akárcsak az ősi, természeti népeknél vagy törzseknél. Ezt az életszemléletet szintén nem társadalmi, hanem egyéni szinten igyekeznek visszahozni azok a nők, akik kézen fogják egymást, és egy erős, megtartó hálót hoznak létre saját közösségükben.
Míg a mikrofeminizmus inkább észlel és korrigál, a mikromatriarchátus inkább szervez és újrastrukturál – puhán, finoman és nőiesen. A férfiak és a szexizmus helyett inkább a női összetartozáson és egységélményen van a hangsúly.
A mikromatriarchátus az érzelmi és gyakorlati terhek tudatos megosztását tűzi ki célul, közösségi szinten. A fizetetlen, úgynevezett „láthatatlan munka” sok nő vállát nyomja, de közösségben, megosztva a feladatokat nem csak egy emberre hárul. Ezt meg lehet oldani akár beosztott gyermekfelügyelettel ismerősök, barátnők, szomszédok közt, így mindenkinek lesz szabad estéje, ideje saját magára. Meg lehet osztani a főzést, a gyerekek hazahozatalát az óvodából vagy iskolából, de számtalan más lehetőség is létezik. A lényeg a közösségi döntéshozatal erősítése, a segítségnyújtás aktív rákérdezéssel (mire van szükséged?), majd a konkrét segítség nyújtása – nem csak elméleti szinten.
Sok természeti törzsnél vagy más kultúrákban ez a feladatmegosztás és a női közösségek összetartó ereje egyértelmű és ösztönből fakad. A mi társadalmunk jelenleg sajnos távol áll attól, hogy megossza azt, amije van – legyen az egy tál étel vagy saját lelkének panasza. Bezárkózva, egymástól elszeparálódva élünk, nőként is gyakran inkább bántjuk a másikat, minthogy észrevennénk: szükségünk van egymásra, hiszen együtt erősebbek vagyunk. Nemcsak a patriarchális társadalom okolható ebben, hanem a gazdaság, a technológia vagy éppen a pár éve történt járványügyi lezárások is. A cél, hogy a mikromatriarchátus lépéseivel visszataláljunk egymáshoz, és egy támogató közösséget építsünk ki.
