Stockholmban 1973-ban egy igazán különös és szinte megmagyarázhatatlan eset történt: egy bankrablás során túszokat ejtettek, ám a későbbiekben kiderült, hogy a túszok nem a bankrablóktól rémültek meg igazán, hanem az őket, vagyis az áldozatokat védeni próbáló rendőröktől. A túszok különös mód a fogvatartóikhoz kezdtek el ragaszkodni, a rendőröket pedig az ellenségüknek tekintették...

Most biztosan arra gondolunk, hogy ez teljességgel lehethetetlen, mégsem az. Sőt, a pszichológusok szerint ez a jelenség, tehát a Stockholm-szindróma (vagy más néven traumás kötődés) lekicsinyítve akár a mindennapi életünkben is jelen lehet. Ha valakivel együtt élünk, akkor megpróbálunk jól kijönni vele, és igyekszünk alkalmazkodni hozzá, még akkor is, ha az az ember rosszul bánik velünk. A túszok a kiszolgáltatott helyzetben szintén alkalmazkodni próbáltak fogvatartóikhoz, akiknek ott volt a kezükben a döntés az áldozatok élete fölött. Az elkövető ekkor olyan helyzetet hoz létre, amelyben a fogvatartott függeni kezd tőle, még a negatív tényezők ellenére is. 

kot.jpg

A szörnyű fogságban
Biztosan emlékszünk még Natascha Kampuschra, akit 8 évig tartott fogva elrablója. Natascha megszökött az őt fogva tartó férfitól, ennek ellenére, amikor kiderült, hogy a férfi öngyilkos lett, Natascha zokogásban tört ki. A sok szörnyűség ellenére is kötődött elrablójához, ám a szabadulás után többször is úgy nyilatkozott, hogy elutasítja azt a vádat, miszerint Stockholm-szindrómában szenvedne. Ennek ellenére a lány a nyolc év alatt egyszer sem próbált meg elszökni vagy szabadulni, pedig többször is jártak-keltek kint a külvilágban.
Szakemberek szerint ezt a logikátlannak tűnő ragaszkodást bárkiből elő lehet idézni, ugyanis a háttérben zajló folyamatok teljesen általánosak. Az áldozatoknak igenis érdeke, hogy megfeleljenek azoknak az embereknek, akik őket fogva tartják és/vagy bántalmazzák, ezért ragaszkodni kezdenek hozzájuk. Az áldozat a túlélés reményében próbál megfelelni a fogvatartó elvárásainak, ezért azonosulni próbál az ő szemszögével. Az túsz/áldozat próbál túlélni, engedelmeskedik az erőszaktevőnek, és hálás neki minden egyes életben töltött napért. 

A családban is előfordulhat
hasonló eset, nő és férfi, de ugyanakkor szülő és gyerek között is. A felnőttek között sem ritka például, hogy az egyik fél bántalmazásnak van kitéve, mégsem mozdul a párkapcsolatból, sőt, egyenesen ragaszkodik ahhoz, aki állandóan megfélemlíti őt. Az áldozatot legtöbbször a bántalmazó fél igyekszik elzárni a külvilágtól, aláássa az önbecsülését, ezért az áldozat, bár tudja, hogy szabadulnia kéne, mégsem teszi meg az első lépést. Fél, mert nem biztos magában, fél, mert ragaszkodik társához, és úgy véli, jobbat úgysem talál nála. A bántalmazó kapcsolatból nagyon nehéz kilépni, ugyanis az elkövető erőszakossága ciklikusan váltakozik: hol bántja áldozatát, hol mélyen megbánja tetteit, s ilyenkor megfogadja, soha többé nem tesz vele ilyet. Ez azonban csak ideig-óráig tart.
A gyerekre-szülő kapcsolatot szintén párhuzamba lehet állítani a túszejtő-túsz kapcsolattal, hiszen a gyerek nem hagyhatja el csak úgy a családját, s ha szülei bántalmazzák vagy megfenyegetik, akkor is egy fedél alatt kell velük élnie. A gyerek pedig hatványozottan ragaszkodik a szüleihez, mert nincs más az életében, akihez ragaszkodni tudna. A szülő az, akire a gyerek felnéz, akitől tanulhat, s akit szeretni akar. Azonban gyakran előfordul, hogy a gyerek „csak” szemtanúja a bántalmazásnak. Ez esetben a bántalmazott fél igyekszik mindent megtenni gyermeke védelme érdekében, melyből az következik, hogy képtelen szabadulni az erőszaktevőtől.
Az ilyen traumák feltétlenül orvosi segítségért kiáltanak, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kihez és miért ragaszkodunk. Az áldozatoknak pszichoterápiás kezelésre van szükségük, és olyan szerető családra és barátokra, akik segítségével vissza tud illeszkedni a társadalomba. Ne féljünk segítséget kérni!

Tudtad-e?
A Stockholm-szindróma ellentéte a Lima-szindróma, ami azt jelenti, hogy a túszejtők kezdenek el ragaszkodni a túszokhoz. Vagyis azonosulni kezdenek a rabok helyzetével, éppen ezért törődni kezdenek a túszokkal, élelmet adnak nekik, és ellátják még a sérüléseiket is. A Lima-szindróma is egy konkrét esethez vezethető vissza, amikor Peruban a japán nagykövet estélyén egy fegyveres csoport több száz embert ejtett túszul, akiknek a többségét hamar szabadon engedték.

Derzsi Bernadett