Váratlanul érkezik, és legtöbbször nem lehet tudni, mi váltja ki. Csak hirtelen megjelenik. Olyan fájdalom, ami kiüti az embert. A migrén egyáltalán nem egyszerű fejfájás. Betegség, amely több százezer embert érint. Meg lehet szabadulni tőle? Bemutatunk néhány olyan esetet, amikor ez – legalább részben – sikerült.
Nem szokott fájni a fejem. Évente legfeljebb kétszer veszek be valamilyen fájdalomcsillapítót. Ezért nagyon jól emlékszem az első – és remélem, utolsó – migrénes rohamomra tizenhét évvel ezelőtt. A migrén nem „egy kicsit erősebb fejfájás”. Hanem lüktető fejgörcs, amely teljesen a padlóra küld. Ilyenkor az ember csupán egyvalamire képes: fekszik egy besötétített szobában, tökéletes csendben. Nem bír enni, sem beszélni, csak aludni kíván. Legszívesebben megszűnne létezni.

A láthatatlan ellenség
Külsőleg, szemben a többi betegséggel, a migrénnek nincsenek látható tünetei. Nincs gipszpólya, nincs láz, nincs sebesülés. Csak az ember képtelen egyetlen mozdulatot is tenni. Nem bír elmenni a munkahelyére, nem veszi fel a telefont, nem törődik a gyerekeivel. Éppen ezért a legérthetetlenebb nyavalya.
A migrén krónikus idegrendszeri kórkép – nálunk is több mint egymillió ember szenved benne. Világviszonylatban a második olyan betegség, amely korlátozza az embert tennivalói elvégzésében, és felforgatja közösségi és magánéletét. Ennek ellenére sokan nem tartják betegségnek, inkább csak egy kellemetlen tünetnek, amelyet valahogyan el kell viselni.
„A migrén kivonja az embert mindennapi tevékenységéből. A páciens nem képes dolgozni, nem tudja kezelni a számítógépet, nem bír kimenni az utcára. Kezelés nélkül a migrén napokig eltarthat, és tekintettel arra, hogy krónikus kórkép, jelentősen befolyásolja az életminőséget” – mondja a neurológus.
A környezet értetlensége még jobban súlyosbítja a helyzetet. Az Ipsos ügynökség felmérése rámutatott, hogy bár szinte mindenki hallott már a migrénről, az embereknek csupán kis százaléka van tisztában azzal, hogy egy idegrendszeri betegségről van szó. A válaszadók több mint a fele találkozott már azzal a nézettel, hogy a betegek eltúlozzák a betegségüket, sőt azt is mondják, hogy kitalálják az egészet. Ismerjük azt a férfiak között gyakran elhangzó mondást, hogy a feleség azt mondja: „Fáj a fejem”. Mi van akkor, ha valóban fáj a feje? „Mivel a társadalom bagatellizálja a migrént, a szenvedő ember sokszor szégyell beszélni arról, amit átél” – mondja az orvos. Éppen ez a szégyen az oka annak, hogy sok páciens csak évekkel később fordul szakemberhez a panaszával.
A kései diagnózis
A migrén azonban nemcsak fejfájás. Sok betegnél nem feltűnő tünetekkel jelentkezik. Fáradtságérzet, hideg verejték, általános rosszullét, tarkómerevség kíséri, vagy egy kellemetlen érzés, hogy „nem működik az agyam”. Ezekhez még társul a fényérzékenység, néha látás- vagy beszédzavar. És következik az a jellegzetes lüktető fájdalom, amely órákig, sőt napokig is eltarthat.
Ezeket a tüneteket írja le Luca is, aki gyerekkora óta együtt él a migrénnel. „Ez az érzés sokkal összetettebb, mint a fejfájás. Gyakran nyakmerevséggel, fáradtságérzettel, tompult aggyal kezdődik. Azután jön az érzékenység a fényre, szagokra, illatokra, és csak azután jelenik meg a fejfájás. Ez a fájdalom erős, lüktető, az egyik szemben kezdődik, és fokozatosan kiterjed a fej egyik felére és a nyakra.” Sok embertől eltérően nála nem alakult ki aura, látásromlás, zsibbadás, bizsergés, szédülés vagy beszédromlás. Éppen ezért hosszú évekig tartott, amíg az orvosok rájöttek, hogy a baja nem egyszerű fejfájás. „Már gyerekként is migrénem volt, de akkor még senki nem gondolt arra, hogy ez migrén lehet. Csak középiskolás koromban született meg a diagnózis.”
Luca története nem kivétel. A szakemberek rámutatnak, hogy sok esetben csak évekkel később alakul ki a helyes diagnózis. Közben a beteg csak a szokásos fájdalomcsillapítókat szedi, és igyekszik megelőzni a fájdalmat. Csakhogy éppen a fájdalomcsillapítók gyakori szedése vezet más problémák kialakulásához, és elmélyíti az ördögi kört.
Már megint az ösztrogén
A statisztikák egyértelműek. A nők esetében kétszer-háromszor gyakoribb a migrén, mint a férfiaknál. Más szóval: minden ötödik nő szenved migrénben. Ez nem véletlen. Nagy szerepet játszanak benne a hormonális változások, de a genetikai hajlam és az egyes életszakaszok is.
A változás gyakran a serdülőkorban következik be. Miközben a migrén a kamaszkor előtt egyforma mértékben jelentkezik a fiúknál és a lányoknál, a pubertáskorban minden megváltozik, és a lányok gyakrabban lesznek migrénesek. Ezt a hullámzó ösztrogénszint okozza.
Nagyon sok nő esetében a migrén állandó kísérője lesz a menstruációnak. Már a menzesz előtt pár nappal is megjelenhet, esetleg közben, amikor hirtelen leesik az ösztrogénszint. Egyes nők a terhesség alatt javulást tapasztalnak, de a szülés után visszatérnek a rohamok. Egy másik kritikus időszak a változókor. De a betegség ekkor sem viselkedik mindenkinél egyformán. Minden szervezet másképpen reagál, és minden nőnél másvalami hívja elő a rohamot. Ezért különbözik a kezelés mindenki esetében.
Luca sokéves tapasztalat után már tudja, hogy teste milyen tünetekkel jelzi a migrén közeledését. „Nagy szerepet játszik a stressz. Sokszor olyan módon, amire az ember nem is gondol. Hatással van rá az időváltozás és a légnyomás változása. Egy-egy pohár bor is ilyen hatást válthat ki” – mondja. A neurológusok szerint a migrén gyógyítása szempontjából nagyon fontos, hogy a nők megfigyeljék, mi minden válthatja ki a rohamot. Van, akinél a kevés alvás, az éhség, a szeszes italok, az időváltozás vagy a hosszabb ideig tartó stressz. Általános szabály nincs, és nincs mindenkinek egyformán megfelelő gyógymód sem. Minden szervezet másképpen reagál.
A fájdalom a tervekbe is beleszól
A migrénben az a legrosszabb, hogy kiszámíthatatlan. Soha nem lehet tudni, mikor jelenik meg: fontos tárgyalás közben vagy a tervezett szabadság előtt. Sokan azt hiszik, hogy a roham elmúltával minden rendben lesz. Csakhogy a valóság más. Sok páciens panaszkodik, hogy a roham után több órával vagy nappal is rendkívül fáradtak, merev a testük, nem tudnak összpontosítani. „A fájdalom után is kimerült vagyok a gyógyszerektől” – mondja Luca.

Szakkifejezéssel ezt az időszakot posztdromális fázisnak nevezik. Ez a migrén negyedik szakasza, közismert nevén „migrénes másnaposság”. A migrénes roham után az agy fokozatosan tér vissza eredeti állapotába, de a beteg még mindig elesettnek érzi magát, lelassult, vagy olyan érzése van, mintha napokig nem aludt volna.
A migrén nemcsak a munkavégzésbe és a teljesítménybe szól bele. A nők háromnegyedének a mindennapjait is meghatározza. A pszichológusok szerint éppen ez a krónikus betegségek legnagyobb hátránya. Mert nemcsak a fájdalomról van szó, hanem arról is, hogy a pácienst a környezete megbízhatatlannak tartja. A beteg az utolsó percben lemondja a tervezett értekezletet, nem megy el a közös kirándulásra. Egyszerűen azért, mert nem képes rá.
Tégy valamit magadért
A migrén egyik kiváltó oka a stressz. Ezt maga Luca is jól tudja. „Szívesen mondanám azt, hogy nem fogok idegeskedni, de ez távolról sem sikerül. Inkább mindenfélét kipróbálok. Figyelek a rendszeres vízivásra, magnéziumot szedek, fizioterápiára járok, a kínai orvoslás tanácsait követem. Mégsem tudom, mi használna igazán. De legalább megvan az az érzésem, hogy teszek valamit magamért” – mondja. Az orvosok egyetértenek vele. A helyes gyógyszerek alkalmazása mellett nagy jelentősége van az életstílusnak is. Elegendő alvás, rendszeres étkezés, vízivás, mozgás, valamint az, hogy felismerjük, mi okozza a rohamot. Bár mindez nem garancia arra, hogy sose lesz migrénes rohamunk, ugyanakkor csökkentheti a rohamok számát és erősségét.
Ma már sokkal több lehetőség áll rendelkezésre, mint korábban. Régen az orvosok főként a roham kezelésére fordítottak figyelmet, ma viszont inkább a megelőzésre fókuszálnak. Ehhez modern preventív kezeléseket vehetnek igénybe azok esetében, akik gyakori vagy súlyos rohamokkal küszködnek.
„Serdülőkorom nagy részét egyszerű fájdalomcsillapítókkal vészeltem át – meséli Luca. – Csak négy évvel ezelőtt jutottam hozzá a biológiai kezeléshez. Még mindig vannak migrénes rohamaim, de nem kéthetenként, hanem havonta egyszer-kétszer. És ez óriási különbség.”
Értsük meg pontosan testünk jelzéseit
Fontos a helyes kezelés beállítása, de még fontosabb az, hogy megismerjük saját testünket, mondják a szakemberek. Luca is megtanulta felismerni teste jelzéseit, és nem félt még a roham előtt segítséget kérni.
„A migrént édesanyámtól örököltem, de sajnos, receptet nem tudott adni hozzá, hogy hogyan szabaduljak meg tőle. Csak annyit mondott: ki kell bírnod. Ezért hát szenvedtem minden hónapban” – mondja. Változás akkor következett be, amikor egy alkalommal iszonyatos rohama volt. Negyvenhét éves korában határozta el, hogy fölkeres egy neurológust. „A doktornő felírt egy triptántartalmú gyógyszert, de végül nem szedtem be. Másképpen segített az orvosi látogatás.

Azon kezdtem gondolkodni, biztos valami más bajom is van, és rádöbbentem, hogy nem véletlenül jön a migrénes roham. Többnyire olyankor tört rám, amikor a ciklusom bizonyos fázisában jártam, nem aludtam eleget, nem ettem-ittam rendszeresen és sokat idegeskedtem. Rájöttem, hogy az öt dolog közül négyet befolyásolni tudok. Tudok többet aludni, figyelni arra, mikor vagyok éhes és szomjas, és a stresszt is tudom csökkenteni” – mondja Luca. A migrén ekkor már azt jelentette számára, hogy túl sok feladatot vállal magára. És erre is ügyelt, nemcsak a napirend megváltoztatására.
„Ettől kezdve tudatosan figyeltem testi-lelki egészségemre. Megtanultam, hogy a korábbinál gyakrabban helyezzem magamat előtérbe. Régen azt gondoltam, mindent egyedül kell elvégeznem. Attól kezdve, hogy ezen változtattam, az utóbbi két évben csak háromszor volt rohamom, és remélem, ez továbbra is így marad.”
Luca szavai olyasmire mutatnak rá, amivel sok nő nem szívesen szembesül. A nők túl gyakran helyezik magukat az utolsó helyre. Először a munka. Aztán a gyerekek. Az élettárs. A háztartás. És valahol a végén vannak ők. A migrén túl drasztikusan figyelmezteti őket arra, hogy ez így nem mehet tovább. Bár nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember kimondja: nem bírom tovább, segítséget kell kérnem.










