Szokott pornót nézni? Lehet, hogy látott már egyet-kettőt. S mit volt bennük? Bámulatos testek, semmitmondó tartalmak, passzív nők – semmi olyasmi, ami tetszene. De hallott-e már a feminista pornóról? Bizony, ilyen is van. És egészen más élményt nyújt.
Bizonyos nők számára még mindig tabunak számít a felnőttfilm – nemcsak nézni nem szeretik, de beszélni is kényelmetlen számukra a témáról. Sajnos nem szokatlan jelenségről van szó, a társadalmunkban még mindig elvárt, hogy a nők ne mutassanak érdeklődést saját szexualitásuk iránt. Pedig éppen az ellenkezője az igaz: mi is ugyanúgy élvezzük az erotikus tartalmakat és a szexről szóló beszélgetéseket, de nem mindegy, hogy ezek miként vannak tálalva. Ebben az etikus pornó jelenthet megoldást.
„Az első pornófilmet tizenkét éves koromban láttam, egészen véletlenül. Emlékszem, csak azt ismételgettem magamban, hogy soha többet nem akarok látni ilyesmit, és csinálni sem fogom soha. Gépiesnek, személytelennek és közönségesnek tűnt, ami a képernyőn történt, egyszerűen nem keltett bennem kellemes érzelmeket – mondja a harmincöt éves Laura, és hozzáteszi, barátnői is ugyanezt gondolják a pornóról. – Azóta már eltelt jó pár év, és nem változott róla a véleményem. Néha megnéztem egy-két ilyen filmet a barátommal, de semmilyen hatással nem volt rám” – folytatja nevetve.
„Már nem emlékszem, melyik barátnőm hozta szóba, hogy léteznek nők számára készített pornófilmek is. De fölkeltette az érdeklődésemet, így jutottam el az etikus pornóhoz – meséli egy másik nő. – A könnyen hozzáférhető felnőttfilmekkel ellentétben az etikus pornót határozottan érdekesnek találtam. Tetszett bennük, hogy mindenki számára örömet jelentett az együttlét. Könnyen lehetett azonosulni a szereplőkkel, a színészek olyanok voltak, mint te meg én. A cselekmény is teljesen reális volt” – magyarázza.
A rendes lányok nem néznek pornót
Nők között a pornó nemigen kerül szóba. Annak ellenére, hogy a társadalom már nagy előrelépést tett a szexuális témák megvitatását illetően, az út nagy része még előttünk áll. Sok nő még mindig zavarba jön a pornográfia említésétől, ha ilyen filmet néz, vagy attól is, ha elmondja, neki mi tetszik, esetleg tanácsot ad.
Talán még mindig hatással van ránk a gondolat, miszerint „a rendes lányok nem néznek ilyen filmeket”, és azok a vélemények is befolyásolnak, amelyek megszabják, hogy egy „rendes lány” mit tehet és mit nem.
A jó kislányok például nem maszturbálnak, mert az nemcsak helytelen, de illetlen is. Elhitetik velünk, hogy a maszturbálás fölösleges és ízléstelen szabadidős foglalkozás, mert a kielégülést csak a férfitól szabad várni. Innen már csak egy lépés a tévhitig, miszerint a női szexualitás kevésbé intenzív vagy nem annyira fontos, mint a férfiaké.
Új szelek fújnak
Ami a női szexualitást övező tabukat illeti ‒ ide számítva a pornónézést is ‒, a fenti vélekedést egy ismert médiaszakember is megerősíti. „Noha a népesség felét a nők alkotják, a társadalom zöme nem tartja fontosnak a női szexualitást. És akkor még szót sem ejtettünk a queerekről (nem heteroszexuális, illetve olyan emberek, akik nem azonosulnak a biológiai nemükkel – a szerk. megj.). Olyan társadalomban élünk, amelyben a férfiak szexuális szemlélete a mérvadó. Ezt látjuk lépten-nyomon a reklámokban, videóklipekben, filmekben és sorozatokban. Szerencsére ez a nézet már kezd megváltozni. Különféle projekteknek köszönhetően ma már beszélünk arról, hogy mennyire fontos a szexben a nő beleegyezése. Azonkívül ebből mindenki csak profitálni tud, a férfiak is” – mondja a szakember.
Nőkről nőknek
Tulajdonképpen miért kezdődött el a feminista, más szóval etikus pornófilmek gyártása? A cél az, hogy a nők és a marginális helyzetben élők ‒ queerek, hátrányos helyzetűek, szokatlan megjelenésű emberek ‒ szempontjából mutassák be a szexualitást. A forgatókönyveken, a forgatásokon és az utómunkákon nők és az említett marginalizált csoportok tagjai is dolgoznak – ellentétben a „hagyományos” pornófilmekkel, melyeket férfiak készítenek heteroszexuális férfiak számára, elsősorban a férfiak szemszögéből.
Az etikus pornográfia a szereplők sokszínűsége mellett a szex sokféleségét is bemutatja. Ezekben a filmekben realisztikusan ábrázolt testeket látni, a szereplők kevéssé retusáltak, és a helyzetek is közelebb állnak a valósághoz. A tartalomban megjelennek például olyan beszélgetések, amelyek a védekezés alkalmazásáról és módjairól szólnak. Ilyesmiről a mindennapi pornófilmekben egyáltalán nincs szó, sőt a szereplők rendszerint nem is védekeznek, még óvszerrel sem.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az etikus felnőttfilmek kevésbé izgatóak. Még mindig a pornó kategóriájába tartoznak, csak a nézőpont más. Bár célközönségük a nők és a marginalizált csoportok, nem zárják ki a heteroszexuális férfiakat sem.
Az etikus pornófilmek mindenki számára készülnek. Ez a zsáner nemcsak különféle embereket mutat be a változatos forgatókönyveken keresztül, hanem általuk új koncepciókkal is megismerkedhetünk. Például a transzneműek szexualitásával, illetve azzal, hogyan beszéljük meg a partnerünkkel szexuális vágyaikat, és miként adjuk egymás tudtára, mi kellemes számunkra és mi nem.
Az emberek általában restellnek ilyen dolgokról beszélni, hogy ne rontsák el a hangulatot. Ez az alternatív pornográfia azonban megmutatja, hogyan lehet megközelíteni a témákat. A nézők persze mindig tudják, hogy ez is csak egy film, meg van vágva, és a sok felvételből a legjobbakat használják fel. Fantázia, nem a valóság.
Jogunk van a kielégítő szexre
Bár az etikus pornófilmek terjednek, nem jelentenek konkurenciát a hagyományosan forgatott felnőtt-tartalmaknak. A nagy pornóoldalakon nem könnyű etikus pornófilmet találni. Jelenleg még csak speciális weboldalakon érhetők el, az általános pornográf felületeken alig-alig. Ennek ellenére növekszik azoknak a nőknek a száma, akik látogatják ezeket az oldalakat, mert kedvelik a feminista és etikus látásmódot.
Az etikus pornóról beszélve nem kerülhetjük meg a politikával való kapcsolatát. Az etikus pornó ugyanis hangsúlyozza, hogy a nőknek és a marginális csoportoknak is joguk van a jó szexre, saját szexualitásuk megismerésére és a szexuális örömre. Valójában ezért született meg a felnőttfilmek ezen műfaja. De más területeket is érint – a társadalom szélén élő emberek jogait, a szexuális felvilágosítás fontosságát, a szexszel kapcsolatos kommunikációt, a beleegyezéssel történő együttlétet és a betegségek elleni védekezést.
A pornó hatása az önbizalomra és a komplexusokra
A pornófilmek nézésének pozitív és negatív hatása is van. Az etikus felnőtt-tartalom megtekintése után sok nő jobban érzi magát, a kendőzetlen nemi szerveket látva elégedettebb lesz a saját testével. Az agyonretusált, gyakran plasztikázott, pattanásmentes és szőrtelen testek látványa sokakban azt az érzést kelti, hogy ők soha nem fogják elérni ezt a szépségideált. Ugyanez a helyzet a szexszel is. A pornófilm nagyban befolyásolja az intim együttlétekkel kapcsolatos elképzeléseinket: milyennek kell lennie a szexnek, mennyi ideig tartson az aktus, és milyen legyen a kielégülés. Az etikus pornófilm azonban gazdagíthatja az együttlétet, fejlesztheti a szexuális fantáziát, és sokakat inspirál arra, hogy új dolgokat is kipróbáljanak.