Hetedik éve édesanyaként is készülök a karácsonyra. Gyerekeim játékait mindig is az aktuális életkorukhoz igazítottam, mivel tudtam, épp mi köti le őket. Ugyanakkor karácsony előtt rengeteg szülőnek okoz fejtörést, hogy milyen játék kerüljön a fa alá.

Vannak szempontok, amelyeket érdemes figyelembe vennünk, ha szórakoztató és hasznos játékokkal szeretnénk meglepni gyerekeinket.

mit-vegyek-a-gyereknek-karacsonyra_kezdo.jpg
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)

A legkisebbeknél érdemes erős, kontúros dolgokkal próbálkozni, például ágyra akasztható, hangot vagy zenét kiadó játékokkal. Ahogy fejlődik a kicsi, és egyre többet mozog, érdemes olyan játékok felé orientálódni, amelyek mozgásra, matatásra ösztönzik őt. Az ideális játék tehát ebben a korban az, ami könnyen megfogható és akár rágcsálható is.

Másfél éves kor után a képzeletet fejlesztő játékok a legjobbak. Az építőkockák és különböző tárgyak egymás fölé helyezése, lerombolása a legjobb móka a gyereknek. Ha például építőkockából felépítünk nekik egy tornyot, amelyet nagy kedvvel lerombolhatnak, akkor három érzéküket is igénybe veszik. A látásukat, a tapintásukat és akár hallásukat is, hiszen egy ledöntött torony bizony jókora zajjal jár. Ha pedig a totyogó idősebb testvére vagy mi magunk is beszállunk a játékba – mi építünk, ők rombolnak –, akkor az együttműködés alapjait is megtanulhatják. Tapasztalatból tudom, semmi sem okoz nagyobb örömöt ebben a korban, mint a rombolás. Gyerekeim is imádták.

Idővel persze rájöttem, többet tehetek a gyerekemért, ha a rombolásról való lenevelési kísérletek helyett ebben a korszakában együtt kísérletezek vele. Feldöntöttük a tornyot a szőnyegen, majd a keményebb, zajos csempén is, hogy érzékelhesse a különbséget.

Az utóbbi években egyre népszerűbb az ún. matatófal, amely fejleszti a legkisebbek finommotoros képességeit. Készen is megvásárolható, de akár magunk is elkészíthetjük. A matatófal alapja egy kb. 2 cm vastag, nem szálkás lap. A matatótáblára erősen kell rögzíteni az alkatrészeket, mivel később nagy igénybevételnek lesznek kitéve. Rakhatunk rá pörgethető kerekeket, mozgó és mozgatható tárgyakat. Szintén jó ötlet a kulccsal ellátott lakat, a mozgatható kilincs, a biciklicsengő vagy épp a villanykapcsoló. Különböző tapintású anyagokat is szoktak a matatófalra rakni, gombbal nyitható anyagot, cipzárat és tépőzárat, vagy akár a cipőfűzés gyakorlásra is alkalmas tárgyakat. A szülő kreativitása szabad utat kaphat, de ha nem szeretne vele vesződni, megrendelhető akár hand-made termékekkel foglalkozó anyukáknál is. 

Óvodáskorban kezdődik a szociális készség gyakorlása, így ilyenkor előtérbe kerülnek a közös játékok. A társasjátékok között is egyre több az olyan, amely már három évtől ajánlott. Kitűnőek a memóriakeresők, a színkockával ellátott táblajátékok.

minden_reggel_ujno.sk_85.png

Gyerekeim kedvence ebből a korszakukból a Haba gyártótól származó Gyümölcsöskert. A gyümölcsöskertben fából készült gyümölcsök (alma, körte, cseresznye, szilva) és igazi kosárka található. A család együttes erővel küzd a holló ellen, aki lopkodja a gyümölcsöt. Amilyen színt dobunk a dobókockával, olyan színű gyümölcsöt szedhetünk a kosárkánkba. A dobókockán a négy színen kívül fellelhető a holló és a kosárka szimbóluma is (ilyenkor mi választunk gyümölcsöt). Ha a holló jelét dobjuk, a táblajáték közepén lévő holló jelre rakunk egy puzzle-kockát. Ha hamarább összeáll a holló képe, mint betakarítanánk a kertben található gyümölcsöket, akkor a holló győzött.

A Gyümölcsöskert előnyei közé sorolható, hogy nagyon jó minőségű, kellően egyszerű játékmenete van, és nem tart túl hosszú ideig végigjátszani. Különösen tetszett, hogy a játékban a gyerekek nem egymás ellen, hanem egymással játszanak a holló ellen. Egyetlen negatívuma az ára. De a gyermeki elégedettség mellett ez a tény, mondhatni, eltörpül.

tarsasjatek-gyumolcsos.jpg
A Gyümölcsöskert társasjáték (Kép forrása: fejlesztojatekvilag.hu)

Családunkban igencsak népszerűek a társasjátékok, ezek szintén hozzájárulnak a gyerekek szellemi és érzelmi fejlődéséhez. Az elején persze nálunk is eltörött a mécses, ha az egyik vagy a másik gyerek veszített, de fontosnak tartom, hogy a gyerekek a kudarcot is megtanulják feldolgozni. Idővel megértik, hogy nem az elért helyezés, hanem az együtt töltött idő számít.

Ez nyilvánvalóan hosszú folyamat, szülőként gyakran érzi az ember, hogy körbe-körbe ugyanazt mantrázza, de idővel felsejlik a fény az alagút végén. (Tapasztalat.)

Kisiskoláskorban (amiben már ugyancsak érintve vagyok) még viszonylag egyszerű dolga van a szülőnek. Ez nyilván individuális, de ekkor még könnyebben befolyásolhatjuk a gyerekek érdeklődési körét.

Ötéves fiam kedvence Az elvarázsolt labirintus nevű társasjáték, amely szuper agytorna a gyerekeknek. Kellemes családi játék, amivel ő is örömmel elszórakozik. Sőt, be kell vallanom, hogy sokszor kikapok tőle.

tarsasjatek-labirintus.jpg
Az elvarázsolt labirintus (Kép forrása: emag.hu)

Vannak nagyon jó régebbi játékok, mint a Gazdálkodj okosan! vagy ennek továbbfejlesztett változata, a Monopoly. A játék tulajdonképpen azon alapul, hogy próbálunk telket, házat vagy épp szállodát venni. Közben a gyerek észrevétlenül megtanulja, hogy az egyik vagy másik vásárlás során gyakorlatilag kifosztotta, adósságba verte magát. Mert hiába a miénk valami, ha senki nem lép az adott mezőre, akkor bizony tönkremegyünk.

Nagyon jól kitalált játék, mert a gyermek észrevétlenül tanulja meg, hogyan kell a pénzzel bánni, mikor érdemes kockázatot vállalni. És közben érzelmi tapasztalatot is szerez.

tarsasjatek-monopoly.jpg
Monopoly (Kép forrása: wikipedia.org)

A gyerekeimmel most egyértelműen abban az életszakaszban vagyunk, amikor rengeteg időt töltünk a nappaliban ülve társasjátékozással. Hozzánk még nem ért el a tableten vagy a telefonon való játszás igénye. Nem azért, mintha még nem hallottunk volna róla, hanem mert tudatosan kizárjuk az életükből. Most még megtehetjük.

Nálunk a karácsonyfa alá egész biztosan nem kerül elektromos kütyü, helyette viszont lesz olyan ajándék, amivel majd közösen tudunk játszani.

Sallay Erika
Cookies