„Mióta megszületett a kistestvérem, azóta nem is játszik velem. Én nem tudok egyedül hercegnősdit játszani. Itt üldögélek a hamupipőkés ruhámban, pörgetem a varázspálcámat, és várok anyára. A kistesót altatja. Azt mondta, mindjárt jön... De még mindig nincs itt. Unatkozom! Apa, ha hazaér, mindig kivisz az udvarra. De anya sose ér rá. Valamit ki kell találnom, de tüstént...”
Dóra szomorúan ült a nappali kanapéján. Vékony, hosszú lábait lóbálta, haragosan és idegesítően harangozott velük, miközben az orra alatt dünnyögött. Aranyszőke haján megigazította a koronáját, földig érő ruháját lesimította, hogy megfelelően álljon rajta. Az égszínkék kosztümhöz illett a lábán lévő fehér kis cipellő. Igaz, kacsaláb volt rajta. Egy fakanál volt a varázspálcája, de ettől függetlenül igazi hercegnőnek nézett ki.
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)
– Úgy gondolom, kifogástalan a megjelenésem. Belopózok lassan a hálószobába, és megijesztem hátulról anyát. Biztos viccesnek találja majd. Egyébként nem értem, miért kell folyton ringatni egy kisbabát...
– Megvagy! – Cserfes mosollyal az arcán kiáltott egy nagyot. De anya rögtön csendre intette, és kiküldte a hálószobából, ugyanis felébresztette a már szundikáló kistestvért. Szegény kis tündérke olyan mérges lett, hogy elhatározta, valamivel felhívja magára a figyelmet. Akkor biztos fontosnak fog számítani. Egy bátor lépésre szánta el magát!
– Talán ha kitakarítom a szobámat, anya megdicsér, és hálából játszani fog velem.
Közben a hugi elaludt. Anya csendes léptekkel kiment a hálószobából, s keresni kezdte kislányát.
– Dóra, merre vagy? – suttogta halkan.
A kislány előbukkant a konyhaajtó mögül, megfogta az anyja kezét, és bevezette a gyerekszobába.
– Drága tündérkém! Nagyon ügyes vagy! Milyen rend van a szobádban! – dicsérte a lányt, s közben magához szorította. – Annyi dolgom van, hogy a nap végére döbbenek rá, nem volt elegendő időnk a közös játékra. De tudod, amióta megszületett a kishúgod, azóta megváltozott az életünk.
Ölébe ültette a kislányt, és mesélni kezdett neki:
– Képzeld! Amikor te is baba voltál, rengeteget foglalkoztam veled. Azért vagy ilyen aranyos, okos, talpraesett kislány, mert odafigyeltem rád. Arra gondoltam, segíthetnél Anna gondozásában. Rengeteg dalocskát, mesét, mondókát ismersz. Mi lenne, ha ezek után esténként mesélnél neki valami szép történetet? Sokat segítenél vele...
– Jó! – felelte a kislány, majd kisvártatva hozzátette: – Tudod, annyira unatkoztam már. Úgy örülök, hogy végre együtt lehetünk. Anya, ne haragudj, ha néha rossz vagyok. Csak úgy hiányzol. Szeretném, ha velem is foglalkoznál. Ha nem takarítom ki a gyerekszobámat, akkor nem vettél volna ölbe, ugye? – kérdezte ártatlan szemecskékkel.
– Azért takarítottál ki? – csodálkozott anya.
– Igen! Mert bántott, hogy haragszol rám, ahogy rád ijesztettem. De tudod, csak azért csináltam, hogy végre észrevegyél – mondta sopánkodva Dóra.
Anya magához szorította a kislányt, és egy puszit nyomott a homlokára.
– Kincsem, nagyon szeretlek téged, úgy, ahogy a kistestvéredet. Egyezzünk meg valamiben. Míg Dórát altatom, addig te rendbe teszed a szobádat. A „mi időnk” pedig onnét kezdődik, miután elaludt a kishúgod.
– És fürdés után fogsz nekem is esti mesét mondani? Tudod, úgy, mint rég?
– Persze. Ez nem kérdés. Válassz egy könyvet a mai meséhez.
Amikor este anya bekísérte Dórát a hálószobába, a résre nyitott ajtón át látta, hogy a kislány a bölcsőhöz lopózik. A következőket motyogta neki:
– Anya ma Tündérkeresztanyáról, a varázslóról mesélt nekem a hamupipőkés könyvből. Ő egy alacsony növésű, vicces varázsló, aki mindent szeret összekeverni, de segít a hercegnőnek eljutni a bálba. Holnap, ha felébredsz, majd elmesélem neked.
Megsimogatta kishúga arcát, és mosolyogva álomra hajtotta a fejét. Innentől fogva anya tudta, hogy Dóra jóságos szíve megnyílt a kishúga felé.
