Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azokkal a sokszáz hétfőreggelekkel? – szegezi szívünknek a kérdést Parti Nagy Lajos. Mit teszünk akkor, amikor a szenteste is csak egy a „sokszáz hétfőreggelek” közül? Amikor a karácsony a kínos csöndet vagy a veszekedést jelenti?
Karácsonykor örömet akarunk szerezni, adni és kapni. Csak ez nem megy olyan egyszerűen, mint ahogy mi azt sokszor bohón elgondoljuk. Lássuk csak, miért is nem!
Angliában különbnél különb karácsonyi szokásokba botlunk. Mifelénk jézuska hozza az ajándékot, ott szent miklós dobja az ágyvégekre kiakasztott harisnyákba. Lopott csókok a fagyöngy alatt: ezek mind hamisítatlan brit szokások.
Fehér karácsony. Bűvös szókapcsolat, amely a legszebb gyerekkori élményeket idézi. Sose vágyunk erősebben az e szavak által életre kelő valóságra, mint karácsony szent estéjén, amikor a mindennapok gondjai felett járunk, és csodákra éhezünk.
Azt mondják, minden embernek van legalább egy története. Viola Miklósnak több is van. Egy történet a gyermekkoráról, egy a nagy felismerésről, hogy merre gurítsa élete fonalát, egy a helytállásról – és van egy különleges története, amelyik az emberekről szól.
Sokáig szándékosan kerültem a karácsonyi fotózásokat. Fotósként mindig ott motoszkált bennem a félelem, hogy ha belevágok, akkor az anyukák Pinterest-álmaihoz kell igazodnom. A fordulat egy babanéző látogatás közben történt.
Emlékszünk arra, hogy milyen cipő volt rajtunk, amikor elballagtunk az óvodából, milyen színű volt a toll, amivel az érettségi feladatokat írtuk, vagy éppen arra, hogy milyen volt a karácsony a múlt évezred utolsó napjaiban. Skrovan Boglárka nosztalgikus emlékei.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."