Az egyedülálló nő már évek óta keresi a Nagy Őt. Csak nem találja.

Első típus
Van, aki elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, akkor is lesz neki párja. Mindegy, honnan keríti elő Bélát, felőle a föld alól is jöhet. Mindegy, de ő már tovább egyedül nem marad, nem akar több magányos szombat estét! Akkora hévvel szeretné maga mellett tartani a férfit, hogy az előbb-utóbb elmenekül, újabb sebet ejtve a mit sem sejtő, semmit nem értő nő szívén. (Hiszen ő mindent megtett, és mégis pórul járt!) Sajnos, ezek a sebek egyre nehezebben gyógyulnak. A legnagyobb hiba, amit nő elkövethet, hogy rágörcsöl a keresésre.

Második típus
A második típus úgy döntött: hagyják őt békén! Köszöni szépen, elege van a sok szélhámosból, akik eddig bepróbálkoztak nála. Torkig van a süket dumával, a sok félresikerült randival, hisz mindegyik férfi csak „azt“ akarja. Az összes férfi agyalágyult! Ő nem fog bajlódni senkivel. Jól elvan ő a kis Janikával, kutyával, macskával. Szabad ember, kemény, mint a kő, edzett, mint az acél, a maga ura, elég pénzt keres, el tudja magát tartani. Minek ide férfi? (Közben meg majd megszakad a szíve...)
Szóval, ha már évek óta szingli vagy, akkor talán érdemes elgondolkodni azon, hogy miért maradtál egyedül.

Nekem ezért meg ezért nem jön az igazi
Nagyon sokan a következőt vallják: túl intelligens, túl különleges vagyok – már a környezetemhez képest. Egy nagyvárosban percek alatt találnék valakit, de ebben a koszfészekben... (Értsd: poros felvidéki kisváros vagy község). El kell ismerni, hogy egy nagyvárosban nagyobbak a lehetőségek. De azt is be kell látni, hogy sok kivételes hölgy talált magának párt ezekben a koszfészkekben is. Gyerekkel vagy gyerek nélkül, harminc- és ötvenévesen is. Vajon hogyan csinálták? Csak nem azt akarod mondani, hogy az összes nő méltóságán aluli kapcsolatban él? Jaj, ne mondd, hogy szerencséjük volt!

További kifogások: kövér vagyok, a férfiak rám se néznek. Nincs pénzem, olcsó ruhákban járok, lelaktak a gyerekek, kinek kellenék... Van pénzem, ezért az erősebbik nem fél tőlem vagy épp ki akar használni.
Van saját véleményem, nem vagyok „cicababa“. Ha nem fekszem le az első jöttmenttel, az a baj; ha lefekszem, az a baj.

Veszélyes!
Ez egy meddő gondolkodás, mert kialakul a nőben a meggyőződés, hogy tehetetlen a sorsával szemben. A hinduktól elorozott szent belenyugvással azt mondja a mai elkerülő magatartású nő: „Ez karma! Valami történt velem előző életemben, és most magányra vagyok ítélve...“ Ha túlságosan sokat és sokáig szajkózza, akkor a végén maga is elhiszi, hogy ő egy szent áldozat. Nem fogja szükségét érezni annak, hogy változzon és változtasson. Lehorgonyoz egy szegényszagú, lepukkant kikötőben. Azaz: nem fogsz fejlődni, mert neked már nincs hova, olyan tökéletes vagy. Veled minden rendben van, csinos, okos, kedves, rendes, dolgos nő vagy. Csak a „férfiak hülyék”, vagy éppen „fentről még nem engedik”, hogy megtaláld a másik feledet. 

 

„Nézzük például Katit. Nemrég kifizetett 50 eurót egy látónak, aki megállapította, hogy átok ül a szerelmi életén”

 

Ne mondd többet, hogy baj van a világgal! 
Ne éld bele magad, hogy a világ végén élsz, ahol semmi, de semmi lehetőség az ismerkedésre! Ne bizonygasd, hogy az összes férfi egyforma, mert ez nagyon nagy butaság. Ha pont idén lesz tizedik éve, hogy egyedül élsz, és a kutya se néz rád, akkor ne áltasd magad azzal, hogy te egy jó nő vagy. Ha boldog életet akarsz, akkor nincs más választásod, mint rálépni a nehezebbik útra. Kezdj el változni, kezdj el dolgozni magadon.

És ez a legjobb hír, amit csak hallhatsz! 
Tudod miért? Mert a megoldás kulcsa tényleg ott van a kezedben. Egyáltalán nem vagy áldozat! Nem köt a karma, sem a rossz családi minták, sem a pénztelenség. Viszont máshogy kell nézned az ügyre, mint ahogy eddig néztél!

Jaj, de én már annyit dolgoztam magamon! 
Tudom, tudom. Voltál már családállításon, jártál kineziológusnál, részt vettél kreatív oldáson. Kommunikálsz az angyalokkal, és gőzerővel hallgatod a Szabó Pétert. Csak párt nem találsz... Nézzük például Katit. Nemrég kifizetett 50 eurót egy látónak, aki megállapította, hogy átok ül a szerelmi életén. Azt az átkot csak ő tudja levenni – 80 euróért. Előtte 30 eurót fizetett egy jósnőnek, aki elmondta neki, hogy fél év múlva megtalálja a párját. Azóta eltelt egy év, és semmi. Tegnap viszont ajánlottak neki egy tuti látót...

web-bannerek-instagram.jpg

Vigyázz!
Így minimum jósnőket lehet találni, nem életre szóló nagy szerelmet. Pont így kerülhetsz tévútra! Az előbb említett Kati szakácsnő, egyedül neveli a fiát, alig jön ki a fizetéséből. Ezen a pénzen vehetett volna magának egy igazi „kis feketét“ cipőstül, gyöngyöstül, mindenestül. Vagy egy fitneszbérletet (ott még ráadásul férfiak is vannak). Esetleg kifizethetett volna egy sminktanfolyamot, hogy mindig csinos legyen a hétköznapokon.

Sok nő hajszolja a lelki feloldozást, a lényegről meg teljesen elfeledkezik. Egy találkozásnál a legfontosabb a külső benyomás, a többi csak utána jön. És nem csupán külsőleg találjuk vonzónak a kellemes külsejű randipartnerünket, hanem másféle jó tulajdonságokat is a külseje mögé képzelünk (ügyes, nyugodt, jól van eleresztve). Egy férfi mondta nemrégiben: „Nők tömegei keresik a gazdag, jóképű férfit – kinyúlt pólóban, lelakott fejjel. A haja szénaboglya, a körme nincs megcsinálva, tappog, mint egy elefánt. És ha megszólal... Árad belőle a férfigyűlölet. Hát, biztos őt fogja választani a herceg a fehér lovon.”

Akkor most mit csináljak?
Vedd gyakorlatiasra a dolgot. Első lépésben nézd meg azokat a nőket, akiknek sikerült jó pasit kifogni. Nem két hónapra, hanem egy életre, de legalábbis hosszú évekre. Megnézheted a sztárokat vagy akár a szomszédasszonyodat is. Hogy néznek ki? Hogyan öltözködnek? Hogyan viselkednek? Mit csinálnak másképp?

Gondolj a következőkre: a nőket mindig is arra tanították, hogyan legyenek vonzók. (És nem a Titok című könyvet adták elsőre a kezükbe.) Inkább tanácsokat kaptak arra nézvést, hogyan öltözködjenek, hogyan sminkeljenek, milyen legyen a testtartásuk. Megtanulták, hogyan öntsék ki a teát, és hogyan fonják szexisen keresztbe a lábukat. (Vagy ismeritek Katalin hercegnő oldalra húzott lábszárait?) Jó, nem kell beiratkozni egy gésaképző tanfolyamra. De vannak más, 21. századi lehetőségek is. Nézzünk körül az interneten, az instán, hogy mi tetszik, mit próbálnánk ki szívesen!

Plusz
A történelmi időkben megtanították a nőket arra, hogyan kommunikáljanak az erősebbik nemmel. (Lásd a Jane Austen-regényeket.) Nem volt mindegy, mert néha az életük függött tőle! Ha mindig depi vagy, le van görbülve a szád, és utálsz élni, fényévekkel rontod az esélyedet a jobb életre! Lehet, hogy az se jó, hogy te már olyan belevaló csaj vagy, kész őrmester a nagy magányodban, aki mindig megmondja a tutit. Egyébként is, mindent százszor jobban meg tudsz oldani, mint bármelyik férfi! (Ha ez így van, akkor miért keresed olyan nagy vehemenciával?!)

Rugaszkodj el végre, és állj fel!
Nézz józanul körbe, mi az, amit eddig nem tettél meg? A lista hosszú lesz, a célhoz vezető út pedig izgalmas... Az okosok azt mondják, néha az út fontosabb, mint a cél maga. Kezdj el építkezni! Bízz önmagadban, hisz mennyi jó dolog volt eddig is az életben, és sok mindent jól csináltál! Ne gyötörd önmagadat olyan butaságokkal, hogy a magány a te sorsod. Figyeld meg a férfiakat az utcán: utánad néznek? Megakad rajtad a szemük? Ha nem, akkor próbálj meg csinosabb lenni. Ne sajnáld magadra a pénzt, vegyél előnyös ruhákat. Igyál meg jó szívvel egy kávét a barátnőiddel, sétálj egy nagyot a tavaszi napsütésben. Békülj ki a világgal, és legyél kedves másokkal. Ne morogj annyit, felejtsd el, hogy minden és mindenki ellenedre van (a kutya se törődik veled, hidd el). Mosolyogj sokat. Minden reggel nézz tükörbe, és állapítsd meg, hogy milyen szép vagy. Tanulj meg sminkelni, kezdjél el tornázni. Ne görcsölj már annyit!

Csak és kizárólag rajtad múlik, hogy mennyire vagy vonzó. Minél mosolygósabb vagy, minél nagyobb a rend benned belül, annál hamarabb megtalálod a párodat.

Dráfi Anikó

Kapcsolódó írásunk: A szerelem virágai

web-bannerek-hirlevel-01.jpg