Molnár Nini három éve elnyerte Magyarországon az év legjobb kiegészítőtervezője díjat. Üzlete van Budapesten, Londonban, és nyitott egyet New Yorkban is. Pihepuha Pombagjét szárnyára kapta a világhír.

– Mindig imádtam a táskákat. Anyukám nemrég bukkant rá egy ötéves koromban készült fényképre, amin boldogan pózolok egy válltáskával – mondja Nini, aki évekig modellkedett.

nini-kezdo.jpg

– Sokáig nem értettem, miért nem tudok találni egy stílusos, menő táskát elérhető áron. És nem csak itthon, külföldön sem. Töprengtem, töprengtem, majd elkezdtem rajzolni. Végül a papírról egy „óriási” pompon nézett vissza rám. Azonnal tudtam, hogy ez más, mint a többi: ebben ott van az az extravagancia, ami a siker titka. Már csak azt kellett kitalálni, miből készüljön, hogy igazán olyan pihepuha legyen. Végül a mongóliai bárányszőr lett a nyerő. 

– Londonban a másoddiplomádat marketing szakon szerezted. Nem okozott gondot, hogy nem tanultál mintaszerkesztést, szabásminta-készítést, próbadarabvarrást?

– Nem. Fiatalkoromtól a futás mellett a másik nagy hobbim a rajzolás volt. Ha megvarrni nem is, de könnyedén le tudok rajzolni bármit. S mindjárt a kezdet kezdetén profi szűcsökre, bőrdíszművesekre bíztam a táskák elkészítését. Ők dolgoznak a Guccinak is, és garantálják a minőséget. A legnagyobb gondot az alapanyagok beszerzése okozta, mert itthon ezekhez nem lehet hozzájutni. Figyelem, hogy a divatházak milyen aktuális színtrendeket határoznak meg egy-egy szezonra, ám a harsány színek mellett az időtálló, klasszikus formák és színek is jelen vannak a kínálatomban.

Attól, hogy most a piros a sláger, még a vásárlók ragaszkodnak a fekete-fehér-bézshez. Szerencsére nő az a réteg, amelyik az öltözködést az önkifejezés egyik formájának tekinti, és mer extravagáns lenni. Pont úgy, mint az én Pombagem.

– Sokáig a legnevesebb divatházaknak modellkedtél. Másképpen viszonyulnak a kinti nők a táskadivathoz?

– Nemrég egy kiállításon jártam Párizsban, ahol nem lehet kihagyni a hangulatos kis kávéházakat. Miközben a nőket figyeltem, arra jöttem rá, hogy inkább a jól megválasztott kiegészítőknek, sálaknak, kendőknek és táskáknak köszönhetően stílusosak. New Yorkban, Milánóban és Londonban is azt tapasztaltam, hogy az utcákon nem egyforma tasikkal futnak a nők, és a lányok inkább spórolnak egy stílusos darabra. Mindenki igyekszik megtalálni a hozzá illő hátizsákot, laptáskát vagy az ismét reneszánszát élő nagy vödörtáskát.

– Az olyan ikonikus darabok, mint a Chanel 2.55 vagy a Hermés Birkin az átlagnőnek elérhetetlenek. A fast fashion divattáskáknak ellenben igencsak kétes a minősége. A kettő közti rést töltik ki a Nini Molnár Bag táskák?

– Mivel különböző fazonú táskákat tervezek, minden korosztály találhat nálam kedvére valót. Bár nemrég ugyanazt a modellt kapta ajándékba egy kilencéves kislány, amelyik a barátom nagymamájának a nagy kedvence.

nini-molnar-pombag.jpg
Nini Pombagje

– Az idei őszi-téli kollekció tervezésekor mi volt az elsődleges szempontod?

– Leginkább a nem szokványos és a természetes anyagokat szeretem. Hihetetlenül inspirálnak! Idén a gyapjú és a szőrme ismét visszatér. Ha a komoly fekete marhabőrt színes gyapjúpomponnal kombináljuk, akkor játékos összhatást kapunk, míg ha arannyal, akkor elegánsat. A nagy kedvencem azonban az ázsiai rattan nád. Végül sikerült megtalálni azt a szakembert, aki meg tudja fonni a nádtáskámat. A „Sunbag” az igazi védjegyem. Nekem prioritás, hogy a táskáimat még véletlenül se lehessen összetéveszteni. Legyen könnyen kinyitható, legyen jó a tartása, és legyen könnyen viselhető: ezek a szempontjaim a tervezésnél. Mindegyik táskám magán viseli a szerencsecsillagot. Még gyerekkoromban fogott meg az éjszakai égbolt varázsa. Remélem, hogy csillagocskáim boldoggá teszik a vásárlókat is. (Online shop: ninimolnar.com)

hirlevel_web_banner_2_13.jpg

Janković Nóra
Cookies