Az Új Nő érdekes kalandra invitált három párost – Kövesdi Szabó Marika és Pólós Árpád kassai színészházaspárt, a komáromi Ölveczky Árpádot és Mónikát (akik neve nem csupán néptáncberkekben cseng ismerősen), valamint az ismert muzeológus-történész urat, Mácza Mihályt és feleségét, Irénkét (ő egy szálloda irányításáért felel).
Vajon jó párost alkotnak, valóban „egymásnak teremtették őket“? Ellentétes temperamentumúak vagy jól kiegészítik egymást? Mindezt elárulja az írásuk.

– Tulajdonképpen mi a grafológia? – kérdezem Malkowski Emőke okleveles grafológust.
– A grafológia a személyiséget kutatja, a kézírás alapján. Ahogyan nincs két egyforma ember és ujjlenyomat, nincs két egyforma írás sem. Az írás akarva-akaratlanul elárulja a toll forgatóját, mivel az agy legmélyebb rétegéből indul. Kiolvasható belőle, hogy a múltban történtek hogyan hatottak az illető jellemére, és ennek függvényében a jövőben milyen reakciókra lehet számítani. Nem véletlen, hogy nagy cégek a felvételi interjúk során a grafológus véleményét is kikérik. Leginkább pályaválasztás előtt érdemes grafológushoz fordulni (különösen akkor, ha nem tudjuk, mire van igazán képességünk), illetve ha párkapcsolati problémákkal küszködünk.
– Hogyan segíthet itt a grafológia?
– Az a legjobb, ha a pár akkor fordul grafológushoz, amikor még a kapcsolat elején áll. Ekkor ugyanis még fel tudnak készülni a várható nehézségekre. Illetve jó, ha mindjárt az elején tudatosítjuk, mit várhatunk el a párunktól, illetve mit nem várhatunk el, hiszen arra a másik alkatánál fogva képtelen vagy alkalmatlan. Emőke tehát ízelítőt ad abból, hogyan néz ki egy ilyen „párelemzés“. Előrebocsájtja, hogy a leginkább jellemző jegyek bemutatására törekedett, illetve rámutat, melyek azok a pontok, ahol a párok kiegészítik egymást.

A Kassai Thália Színház vezető színészei, Kövesdi Szabó Mária és Pólós Árpád huszonhárom éve házasok. Nagyszerűen megtalálták egymást: Mária nőiességével, érzékenységével ellensúlyozza Árpád makacs férfiasságát.

Mária: Igazi nő! Egyszerre nyitott és kedves személyiség. Hajlandó alkalmazkodni másokhoz – azonban nem bármi áron. Határozott véleménye van mindenről, amelyhez ragaszkodik, de úgy, hogy közben nem bánt meg másokat. Önálló, és szuverenitását szeretné is megőrizni.Tele van mély érzelmekkel, amelyeket magába zár és amelyekről nem beszél. Önbizalma megingatható. Folyamatos dicséretre van szüksége, amelyet nem mindig kap meg. Szakmai téren is nagyobb elismerésre vágyik, szeretne jobban kitűnni. Mivel azonban szerény, nem tudja magát előtérbe tolni. Annak örülne, ha képességeit, munkáját más venné észre. Élményigénye minden téren fokozott. Úgy érzi, a mindennapok forgatagában több pozitív élményt, visszajelzést is be tudna fogadni. Fáradtsága, pillanatnyi lehangoltsága ellenére is erőt tud venni magán, képes nevetni és másokat tolerálni. A formai és a belső értékek egyforma arányban vannak jelen életében. Azaz odafigyel a szépre a környezetében – de nem azért, hogy másoknak megfeleljen, hanem mert belső igénye így diktálja. Szereti, ha zajlik az élet körülötte. Inkább a változást, mint a kényelmet kedveli.

Árpád: Szintén nyitott embereke és társaságkedvelő. Mivel erősen domináns személyiség, szeret mindenhol ott lenni és mindenről tudni. Gondolkodása analizáló, mindent részletesen átgondol és elemez. Általában konokul ragaszkodik a saját elképzeléséhez. Egészséges önértékeléssel rendelkezik. Az önkifejezés minden formája fontos számára. Nagy teret (és állandó figyelmet) igényel, szüntelen bizonyítási vágy hajtja. Ami a munkát illeti: egyrészt elvárja az elismerést, másrészt igyekszik megragadni minden kínálkozó lehetőséget. Stílusa határozott, impulzív. Hatalmas életenergiával rendelkezik, szenvedélyes – nehezen szab gátat heves érzelmeinek. Gyakran cselekszik „hirtelen felindulásból“, néha meggondolatlan és türelmetlen. Lelke mélyén tudja ezt, ezért időnként megpróbál uralkodni magán. Kívülről kiegyensúlyozottnak tűnhet, ám belső világában háborúk dúlnak.

A pár: Személyiségük különböző, mégis összeillenek. Hasonló az értékrendjük. Mindketten extrovertáltak, kedvelik a zajos, „emberekkel teli“ életet, miközben saját családjukat, belső érzelmeiket nem adják ki. Mindkettőjük számára elsődleges a szellem táplálása, magas intellektusúak. Mind a munkájuk területén, mind a hétköznapok apróságaiban tetterősek. Nagyfokú kreativitásukat ki tudják élni. Lényeges különbség kettejük között: annak ellenére, hogy Árpád az impulzívabb, Mária sokkal mélyebben átéli a vele történteket. A családot egyértelműen Mária tartja össze erőteljes nőiségével, stabilitásával, toleráns hozzáállásával.
Nehezebb a dolguk Máczáéknak, akiknél bizony két ellentétes jellemű ember kötött házasságot – ezelőtt harmincöt évvel. Náluk inkább azon van a hangsúly, hogy „megtaláljuk azokat a pontokat a másikban, amelyek belőlünk hiányoznak“, hiszen csak ezáltal teljesedhet ki az életük. Ha Mihály túlzott lendületességében „elszáll“, Irénke megpróbálja „visszahúzni a földre“.

Irénke: Rendkívül hagyomány- és szabálytisztelő. Akkor érzi igazán jól magát, ha a dolgok a megszokott mederben haladnak. Gondot csak az okoz számára, ha az előre kidolgozott számításába hiba csúszik. Alapos, nagy hangsúlyt fektet a részletek kidolgozására. Zárkózott jellemű, nehezen nyílik meg. Természetes lendületét visszafogja. Ha egy kicsit is feloldódik, mindjárt eszébe jut, „mi illik“ – és azonnal „visszahúzza magát a földre“. Ezért sok benne a felhasználatlan energia. Stabilitására és precizitására mindig lehet számítani. Alapvetően introvertált alkat, mégis igényli a szoros kapcsolatot, a megértő társat. Eredendő bizalmatlansága miatt érzelmeit és gondolatait nem nagyon meri kimutatni – attól tart, hogy így könnyen sebezhetővé válik.

Mihály: Gyors és lendületes, mégis általában időhiánnyal küzd. Kitűnő szellemi képességekkel és magas fokú kreativitással rendelkezik, de (temperamentuma miatt) néha kapkodó. Érzelmi beállítottságú, és erős vonzódást érez az emberek, a társaság felé. Nem tűri az egyhangúságot – bár a nagy rohanásban azért meg-megakad. Minden érdekli, ami új és más. Ám míg emberi viszonyaiban és a közösségi kapcsolataiban nyitott, gondolkodása sokszor indokolatlanul makacs.

A pár: Míg Irénke számára a legfontosabb a stabilitás és a társadalmi normák betartása, Mihály lételeme a mozgás. Életükben Irénke képviseli a józan észt, Mihály pedig az érzelmeket. Más és más a jellemük: inkább kiegészítik egymást, mint hasonlítanak. Mihályra minden nagy hatást gyakorol, túl sok mindent szeretne csinálni, buzgóságát a racionális Irénke néha visszafogja. A teret meghagyja Mihálynak, ő „kicsiben“, precízebben és pontosabban éli a mindennapjait. Kettőjük közt Irénke a komolyabb, néha feszültebb. Mihály szerepe, hogy lendületével, optimizmusával lazaságot vigyen párja életébe. Irénke pedig azon van, hogy az izgő-mozgó Mihály stabil, tiszta környezetben tudjon megpihenni.
Természetesen a párok véleményét is kikértük. Legnagyobb csodálkozásunkra kijelentették, nincs nagyon mit hozzátenniük, a jellemzés enyhén szólva „telibe talált“. Mégis csak tud valamit a grafológia!
Ugyanígy klasszikus, hagyományos párkapcsolatban élnek a „néptáncos“ Ölveczkyék. Náluk is Mónika biztosítja a családi tűzhely melegét, miközben Árpád „hódít a nagyvilágban“. Tíz éve vannak együtt, ebből négy éve házasok.
Mónika: Erős életenergiával rendelkezik. Kitartó, minden tevékenységébe a kezdettől a végéig egyforma erőt fektet. Figyelme nem lankad, ezért a hosszú távú és egyhangúbb feladatokat is megbízhatóan végzi. Reakciói nem túl gyorsak vagy hirtelenek, ezért viselkedése is kiszámítható. Lelkileg és fizikailag is jól terhelhető. Két lábbal áll a földön, gondolatai a mindennapok feladatai körül forognak. Pozitívan tekint saját magára, elégedett mostani életével. Bár alapjában véve zárkózott természetű, inkább a szűkebb, jól ismert baráti vagy családi kört szereti, jól alkalmazkodik a nagyobb társasághoz is. Fontos számára a család, a hagyományok, a kötődés.

Árpád: Szintén erős az életenergiája. A világban, térben maga körül meghatározó és nagy helyet igényel. Nyitott ember, de mivel nagyon családcentrikus, a közösséghez változó a viszonya. Egyszer könnyedén alkalmazkodik, másszor pedig távol tart magától mindenkit. Nagyon szereti a szokatlan, egyéni megoldásokat az élet minden területén, és örömmel nyugtázza, ha más is felfigyel rá. Viselkedése nem mindig kiszámítható, szeszélyes. Bár nagy az önfegyelme, mégsem mindig sikerül érzelmein teljes mértékben uralkodnia. Kritikus, saját magával szemben is, ezért ha véletlenül megbánt valakit, vétkét megpróbálja mindenképpen helyrehozni.

A pár: Mindketten a hasonló életvitelt kedvelik. Vitálisak, szenvedélyesen ragaszkodnak szerepeikhez, amit munkájukban és családi életükben betöltenek. Kettőjük közül mindenképp. Mónika a stabilabb, aki kiegyensúlyozottságával és ragaszkodásával nagy támasza Árpádnak. Kapcsolatuk klasszikusnak is mondható, ahol a férj képviseli a mozgékonyságot, a feleség pedig a megbízható hátteret. Mónika odafigyelő és megértő, kitűnően alkalmazkodik Árpádhoz, aki így teljes mértékben megvalósíthatja újító és érdekes ötleteit. Feleségénél mindenben támaszra talál! Olyannyira, hogy a fenti „leosztás“ mindkettőjük számára természetes, és nagy-nagy megelégedéssel tölti el őket.

Fotó: Dömötör Ede










