A világ első számú szexszimbóluma. Azóta jöttek szebb, hosszabb combú lányok, de egyik sem volt olyan szexis, mint Marilyn. Vajon miért nincs senki, akit egy lapon lehetne említeni vele női vonzerő tekintetében?
A nők azóta is kérdezgetik, mit tanulhatunk Marilyntől, hogy bennünket is ugyanúgy imádjanak a férfiak, mint őt? Igazság szerint nem sokat. Amit Marilyn tudott, azt ő sem tanfolyamokon tanulta, hanem veleszületett adottsága volt. A mai lányok, ha ugyanolyan áramvonalasan gömbölyűnek születnek, mint ő, rohannak a fitneszterembe, hogy lemozogják a zsírpárnácskáikat. Pedig pont ezekben rejlik az a női varázs, ami Marilynt örök szexszimbólummá tette.
Marilyn Monroe 1926-ban született Los Angelesben és 36 éves korában, 1962 augusztus 5-én halt meg barbituráttúladagolásban. 16 évesen ment férjhez először a szomszéd fiúhoz, ez inkább csak névházasság volt, mert nevelőszülei elköltöztek, s neki vissza kellett volna mennie az árvaházba.
Szexbombaként hatásosabb volt, mint egy atombomba. A koreai háború idején százezer amerikai katona előtt lépett fel, hogy növelje a katonai morált, s biztassa őket, hogy „lesz még lágy kenyér”. Marilyn lágy volt, a teste puha, s ugyan nem tárta fel minden titkát, de azért elmondta, hogy nem visel mást az ágyban, csupán öt csepp Chanel No. 5 parfümöt. Ma olyanokat írnak róla, hogy szexistennő volt, mert filmjeiben elejtette, hogy szórakoztató időtöltés ágyba bújni a szerelmünkkel...
Ám nem kell mindent elhinni, ezeket a mondatokat „marketingesei” adták a szájába. Később, mikor a Fox stúdióval hadakozott a magasabb gázsiért, már senki nem gondolta Hollywoodban, hogy kevés az esze. Még egy ellenfilmet is forgattak Jayne Mansfielddel, aki egy Monroe-ra hasonlító színésznőt alakított, s kigúnyolták benne függetlenedési törekvéseit. A végén mégis Monroe győzött.
Marilyn egyszerre volt félénk és csábító, sebezhető és magabiztos. Személyisége bizony nem volt harmonikus, személyiségzavarosnak nevezték (amin persze nem lehet csodálkozni). Hogy lehet valaki normális, ha az egész gyermekkora nem normális?!
Nevelőszülőknél és árvaházakban nevelkedett, apját nem ismerte, ötéves volt mindössze, mikor anyja – aki mellesleg vágó volt egy filmstúdióban – skizofréniával intézetbe került. Nagybátyja és nagyapja is öngyilkos lett, gondviselője molesztálta Norma Jeane-t. (Akkor még így hívták, a Monroe anyja lánykori neve volt.) Nem csoda, hogy dadogni kezdett, hisz nemigen tudta, hogy másnap mire ébred fel. Nem volt ő gyári hibás, csak ahogy egy gép elromolhat a nem rendeltetésszerű használatban, az ember is elromlik, ha rosszat tesznek vele. Felnőttkorában depresszió gyötörte, altatókat és gyógyszereket szedett, hogy legyőzze a szorongásait. Három házassága kudarccal végződött, pedig az Arthur Millerrel kötött frigye minden entellektüel álma volt. Több vetélésen átesett, volt egy méhen kívüli terhessége – a világ legnőiesebben kinéző nője nem tudott gyermeket szülni.
1955 és 1962 között terápiára járt, egyik rendezője tanácsolta neki. Remélte, jót tesz majd Marilynnek, ha feltárja múltja démonait, valamint az analízis segítheti színészi játékában is. A heti öt ülés viszont sok volt, mert az embernek általában nem tesz jót, ha nap mint nap szembesítik lelke lidérceivel. (Ezt-azt pedig a legjobb eltemetni magunkban, s keresztet vetni rá, mert azért mindent nem lehet feldolgozni.) Csak ezt Marilynnek senki nem mondta meg, sőt volt egy orosz pszichológusa, akit a nap 24 órájában elérhetett.
A kamera viszont szerette, ezért a rendezők is szerették, hiszen filmjei kasszasikerrel mentek. 30 filmben szerepelt, aktív tíz éve alatt kétszázmillió dollár folyt be a filmjeiből. Később elterjedt, hogy „problémás” volt vele dolgozni, elfelejtette a szövegét, újravetette a jeleneteket. Ennek oka perfekcionizmusa volt és benső bizonytalansága. Emellett nehezen viselte, hogy forgatás közben követnie kell a forgatókönyvet, s nem lehetett olyan spontán, mint mikor modellként fotózták...
Ahogy a szép nők általában, ő sem hitte el magáról, hogy szépnek született. Rekedtes hangja suttogott, interjúi nem egy felületes csinibaba nyilatkozatai voltak, Marilynnek mély lelke volt. Rengeteget olvasott, szerette a klasszikus zenét, sanyarú gyermekkora mellett életének nagy tragédiája, hogy nézőivel elhitették: aki olyan szép, mint ő, az nem lehet okos. „Semmi kifogásom ellene, hogy egy férfias világban éljek mindaddig, amíg nő lehetek benne”, mondta. Egy férfiak uralta világban győzött mindenható nőiességével, az elnök J. F. Kennedy is a lába előtt hevert. Bölcs volt, mert tudta, hogy a nőnek femininnek kell maradnia, mert az a természete – nem jó, ha férfiasabbak akarunk lenni a férfinál. Irigylésre méltó dekoltázsa, testére tapadó ruhája miatt azt mondták, hogy vele indult a szexuális forradalom (de ezt sem kell elhinni).
Bár nyilatkozott olyanokat, hogy az erotika nem piszkos dolog, hanem izgalmas, s azért késik akár két órát is a forgatásokról, mert bizonyos örömteli késztetései feltartóztatják.
„A szex a természet része, én pedig igyekszem a természettel összhagban élni.” Ezek inkább csak olyan pikáns kiszólások voltak, kis színesek a pletykarovatokban.
Nagy szám volt, mikor az amerikaik kedvenc drámaírója és esszéistája, Arthur Miller beleszeretett – s nem csupán a testébe. Egy gyönyörű gyermek volt, akit meg kell menteni. Marilynből – szexepilje és homokóraalakja ellenére – ugyanis csak úgy áradt a szeretetéhség. S ezzel az imázzsal ugyanúgy tudott játszani és manipulálni, mint az érzékenységével. Nem titkolta, hogy most szomorú, most éppen fáj neki valami.
A mai világ sebezhetőnek nevezi Marilynt: a sebezhető ember kreatív, örömködő és gyengéd.
És persze törékeny, mert ennyi jó nem férhet meg egy szatyorban, egyszer az egyik, másszor a másik finomság folyik ki belőle. Marilyn pont a sebezhetőségével érte el, hogy közel érezzük őt magunkhoz, és részvétet tápláljunk iránta. Hisz neki sem sikerült a házassága, ő is elvetélt, a férfiközpontú Hollywood ki akarta zsákmányolni.
Andy Warhol szitanyomata. Platinaszőke haj, telt idomok, csábos tekintet és érzéki szépségfolt az ajak fölött. Andy Warhol, a pop-art vezéralakja (aki mellesleg szlovák származású volt) híres szitanyomatokat készített a popkultúra üdvöskéjéről, Marilynről. A popkultúra a tömegkultúrát jelenti, mikor a film, színház a mozi a tömegek igényeit szolgálja ki.
A hatvanas évekre már jócskán kigömbölyödött – a színésznő némely beállításban már egy hormonviharokkal küszködő nőre hasonlított, nagyon is természetes kinézetű volt. Ezért is tudunk vele azonosulni.
Marilyn más volt, mint korának nagy színésznői. Nem vonult háttérbe, ha baja volt, hanem kinyitotta a szívét, s nem bánta, hogy mások is látják a szomorúságát és esendőségét. Ilyen vagyok, és kész... Ösztönösen tudta, hogy ez a figura is csak a népszerűségét növeli, s a nap végén pénzt hoz a konyhára. Igen, sokat csalódott és sokszor becsapták. És? Ilyen az emberi sors.
