Van egy hely Nógrád vidékén, nem messze a magyar határtól, ahol az időt nem a karóra, hanem a nap járása méri. A barátságos aprófalu, Kalonda* egyik szűk utcácskájában bújik meg a Tranquila Park.
* Kalonda a Novohrad-Nógrád Unesco Globális Geopark települése, a Losonci járásban fekszik. Alig 200 lakosa van, régi falu, 1238-ban említik először.
A tuskón felejtett jegyzetfüzet
Rutinos szakmai reflexekkel érkeztem: a kezemben diktafon, a táskámban jegyzetfüzet. Mire feleszméltem, a jegyzetfüzetem már egy árnyas tuskón hevert, a diktafonomat pedig egy puha, tollas tyúkocskára cseréltem. Hogy is hívták? Pipike! Az udvar vak tyúkocskája kutya módra szaladgál fel-alá az udvaron, s alkalomadtán befészkeli magát a látogatók ölébe. Ez a palóc idill észrevétlenül felülírta a fejemben előre lejátszott forgatókönyvet.
A bejáratnál különös falfestmény fogadott: ősmaradványok, cápafog és a nógrádi táj motívumai fonódtak össze egyetlen képbe. Kiderült, hogy a nagy művet budapesti és egri egyetemisták készítették, egy határon átnyúló művészeti kezdeményezés keretében. Az alkotók az ipolytarnóci ősmaradványok motívumait örökítették meg: a két falu, Tarnóc és Kalonda nyolc kilométerre fekszik egymástól, csak épp a határ két oldalán.
A képen a szomszédos Ipolytarnóc ősmaradványainak motívumai: a rajzot művészpalánták készítették Agátáéknak.
Az ipolytarnóci természetvédelmi területen megkövesedett fák, állati lábnyomok maradtak meg, egy 20 millió évvel ezelőtti szubtrópusi ősvilág lenyomatai. A művészpalánták éjszaka projektorral rávetítették a falra ezeket a mintákat, krétával körülhúzták – napközben aztán Jenő állást állított nekik, hogy készre tudják festeni a képet.
Janko Dóra Agáta és párja, Reichert Jenő sokáig Németországban éltek. Volt munkájuk, bejáratott életük, biztos jövőképük. Mégis egyre gyakrabban került szóba egy öreg ház, a régi gazdaudvar és egy nógrádi falu, Kalonda. Egyszer hazamegyünk! Vajon vacsora közben hangzott el először, vagy egy fárasztó munkanap után? Nem tudják az idejét. Csak azt, hogy nem hagyta őket nyugodni a honvágy. Mert olyan is van, hogy az ember jól él, a szíve mégis másfelé húzza. Az olvasó itt most biztosan nagy fordulatra számít, pedig az élet szürkébb színekkel íródik. Itt például a fordulat egy nagy bozótirtással kezdődött!
Agáta
– A birtok még édesapám után maradt rám. Nagy gazdaudvarunk volt, traktorokkal, gépekkel.
– A ház húsz évig üresen állt, a kertet benőtte a gaz – idézi fel a kezdeteket Agáta. – Senki sem gondolta volna, hogy a dzsungelből egyszer menedék lesz. Három évig csak a kökényt irtottuk a romok körül.
– Nem így terveztük, de ez lett belőle! – folytatja Jenő, és körbemutat a farmon. Az alpakák a kert végében legelnek, a szárnyasok az udvaron kapirgálnak, a „kis struccként” elhíresült nandu komótosan sétálgat a kerítés mellett. Jenőék első állata egy alpaka volt. Aztán lett még egy, majd családdá szerveződtek. Ezzel kezdődött a Tranquila Park története. Spanyolul a tranquila csendeset, nyugodtat jelent: nem is találhattak volna szebb nevet a birtokuknak.
– Miért épp Kalondára és az alpakákra esett a választásotok? – kérdezem Agátát.
Agáta: – Ez egy közös álom volt! – mondja mosolyogva, miközben a tekintete végigfut a végtelen zöld vidéken. – Amikor megismerkedtünk Jenővel, már tudtuk, hogy nem akarunk végleg Németországban maradni. Jenő melegebb országok felé kacsintgatott, aztán egyszer elhoztam Kalondára – és szó szerint beleszeretett a helybe. Az persze nem szerepelt a tervünkben, hogy nyitunk egy állatbarát parkot. Alpakáinkat „élő fűnyírónak” vettük, úgy is kezdték: tág a birtok, le kellett kaszálni a füvet. Az alpaka okos, békés és tiszta állat.
– Honnét ered az állatok iránti szeretetetek?
Jenő: – Apám híres gazda volt. Volt vagy kétszázötven nagy jószága: magyar szürkemarha, mangalica, sőt, még amerikai bölény is! Szabadtartásban éltek: apám reggel kinyitotta a karámot, és kiengedte az állatokat az erdőbe. Este pedig megrázott egy vödröt, amiben kavics zörgött, és az állatok a hívószóra hazamasíroztak. A kemény teleken persze elpusztult egy-két jószág. Gyerekként zavart a trágyaszag, a sok sár. Megfogadtam: én nem fogok állatot tartani! És lám! Az alma nem esik messze a fájától. De a feltételeket most már én szabom meg! Nálunk nincs szag, nincs sár, nálunk tisztaság van. A nedvesség a táptalaja a mikroorganizmusoknak, melyek a bomlást és a szagokat okozzák.
Az eső után tíz perccel már száraz lábbal végig lehet sétálni a birtokon: úgy alakítottam ki a terepet, hogy a víz tudjon elfolyni.
Az alpakák finom antennái
Ahogy haladunk a karámok felé, Agáta sárgarépa-karikákat ad a kezünkbe, közben figyelmeztet: Mindig nyitott tenyérrel kínáljatok, mert csak úgy tudják az állatok a szájukba venni! Kiderül, hogy az alpakáknak felül nincsen foga, csak erős szájpadlása, így körkörös, rotációs rágással zúzzák szét a sárgarépát. Elsőként Carillát környékezem meg – a 13 éves „matróna” a legszelídebb mind közül –, majd Lunával kokettálok, a kilenc hónapos kisunokával, akit egy hónapja választottak el az anyjától. Luna még csak most tanulja a bizalmat, félénken szaglássza a tenyeremet. Nevét onnan kapta, hogy épp este jött a világra, amikor a hold felkelt; a színei is pont olyanok, mint a sápadt holdfényé.
– Van egy szólás-mondás – suttogja Agáta. – Aki mélyen belenéz az alpaka szemébe, az örökre beleszeret.
– Tényleg érzékeny állatok az alpakák? (Kérdezem Agátától, miközben Luna nagy, sötét szemébe nézek.) Kiderül, hogy az alpaka intuitív, visszatükrözi az ember energiáját. Járt itt egy család két fiúval, akik veszekedtek egymással. Az alpakák nem voltak hajlandók megközelíteni a családot.
– Nem tudtam őket odacsalogatni – mondja Agáta. – Bezzeg most, hogy ti itt vagytok, milyen nyugodtak!
– Az alpakák a lámákkal rokoni kapcsolatban állnak. Az alpakák is köpködnek, mint a lámák?
– Rokonok bizony, hiszen mindketten tevefélék. És igen, köpnek, de van köztük egy óriási különbség: az alpaka szinte soha nem köp emberre. Nem olyan bosszúálló, mint a láma, a lámánál a köpködés a rosszallás, a dominancia jele. Az alpakák főleg etetéskor köpdösnek, mikor megy a harc a finom falatokért. Ha úgy látják, a másik el akarja venni a jussukat, jön a figyelmeztetés. Ilyenkor távol kell tartani őket egymástól, másként órákig egymást köpködnék.
Agáta akusztikus jelekkel, szignókkal irányítja a jószágokat. Az állattartásban ugyanis a megszokás és a rituálék jelentik a biztonságot.
Amikor a nandukat eteti, dobol a vödör falán, és azt kiáltja: Guri-guri! Erre még a legvadabb madár is megszelídül. Agáta megoszt velünk egy elképesztő történetet: „Évekkel ezelőtt eladtunk egy nandut Nagyfaluba. A pávákkal tartották együtt, de a páva agresszív, nem tűr meg egy másik nagy madarat maga mellett. Úgy elűzte szegény nandut, hogy az átugrott a kerítésen, és megszökött. Napokig nem látták. Kétségbeesve hívtak, én pedig azt tanácsoltam, hogy doboljanak a vödrön, mert az állatnak a szignál a legfontosabb! Úgy is lett. A madár meghallotta az ismerős hangot, s előjött az erdő sűrűjéből. (S itt Agáta elmosolyodik.) Mert az állat nem buta! Tanítható!
Nandupapa óvodája
A nanduknál a családi szereposztás rendhagyó. A tojók tavasszal két hónapig tojnak, aztán tíz hónapig „szabadságolnak”. A fészekre ugyanis a nandupapa ül, ő költi ki és neveli a csibéket. A nandu amúgy békés madár, ha van elég élettere, és végtelenül kíváncsi.
– Hogyan lehet megkülönböztetni a fiúkat a lányoktól? – kérdezem, látva a kecses madárcsapatot.
Agáta: – Figyeljük meg jól az arcukat! A kakasnak büszke, morcos a tekintete, és a mellén van egy egybefüggő, fekete „W” alakú tollmintázat. Ezzel szemben a tojónak lágyabb a nézése, a lányok mintha mindig mosolyognának! A kakasunk ugyan most harciasabb, védi a háromhetes, parányi kicsiket. Ha veszélyt érez, távoli oroszlánbőgéshez hasonló hangot ad ki.
– Lehet főzni a nandutojásból?
– Hogyne! Egy nandutojás tizenkét tyúktojást tesz ki! (Nevet.) A nandulányok tavasztól nyár közepéig, nagyjából két hónapon át tojnak, és egy-egy tojó két-három naponta rak le egy tojást. Mivel a hárem összes tojója ugyanabba a fészekbe pakolja a jussát, a nandupapának a végén egy óriási, húsz-harminc tojásból álló fészekaljat kéne lefedni a testével. Amit el bír takarni, azokból a tojásokból lesz a csibe. A felesleget kitolja a fészek szélére, mi pedig összeszedjük, de az első tojásokat is, melyeket még a lányok szórnak szét a legelőn, mielőtt elkészült volna a fészek. Átalában rántotta készül belőle, de a tojáshéjat sem dobjuk ki. Jenővel kifúrjuk, és a tojásdíszítőknek adjuk, egyébként lámpákat és csillárokat is készítenek belőlük.
A tyúkok és az angyalszárnyú liba
Az indiai futókacsák egyenes tartással, futva szelik át a birtokot – hasznos munkatársai ők a gazdának, hiszen fáradhatatlanul pusztítják a kártékony, a növények megrágásában jeleskedő meztelencsigákat. Mögöttük a májas libák csapata vonul, köztük Szamko, a tojó: szegényről kiskorában azt hitték, hogy ő egy gúnár.
Az egyik libának kifelé ficamodik a szárnya ahelyett, hogy szépen rásimulna a testére; angyalszárnyszindrómában szenved. (Ez a betegség akkor alakul ki, ha a libuskák kiskorukban túl gyorsan nőnek, vagy túl vannak etetve.)
De ezen a farmon semmi nem számít hibának, itt nincs felesleges állat, mindegyiknek helye van istenke szabad ege alatt. Egymással is jól elvannak, a tyúkok például a föléjük magasodó alpakák lábai között keresgélik az élelmet, nem félnek tőlük. Sőt, utána szép egyetértésben együtt durmolnak kint a legelőn, jól tudják, hogy a nagytestű állatok megvédik őket a ragadozóktól.
Mia és a betlehemi kereszt csodája
A park legmeghatóbb lakója Mia, a szelíd őzike. Imádja a simogatást, de csak az etetési időben. Kizárólag Agáta „szagát” fogadja el. Mia élete igazi dráma: pár napos korában a róka elragadta az anyjától. Egy vadász jókor volt jó helyen, és elzavarta a ravaszdit. Mia utána három évig vadászkutyák között éldegélt a ház körül. Végül a vadász felajánlotta Agátáéknak a törékeny jószágot.
– Manapság nem szabad háznál vadállatot tartani – nézek kérdőn Agátára.
– Mia nem a mi tulajdonunk, de nálunk van, mert már nem élne túl a vadonban. Hivatalosan engedélyezett, hogy gondoskodhatunk róla.
Továbbsétálunk, s a kert mélyén, a hűsítő fák alatt egy szamár vár ránk. Nubia huszonkét éves, hátán egy sötét, jellegzetes kereszt vonala húzódik végig. Nubia egy núbiai szamár: a mai házi szamár ősének számít! (Meséli később Jenő.) Afrikában a vadszamár már kihalt, ez a háziasított változata. A monda szerint a hátán lévő sötét keresztet azért kapta, mert hasonló jószág hátán vonult be virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe, miközben a népek pálmaágakkal integettek: Érkezik az istentől jött szabadító király...
A csacsitól néhány lépésre egy apró lovacska bökdösi meg a kezünket. Ő Pedro, a póniló: a tündéri jószág a shetlandi póni és a világ legkisebb lófajtájának, a falabellának a keresztezéséből született. Pedro immár tizenhárom éve hűséges barátja Nubiának, a szamárnak. Amikor kiengedik őket, a póni vigyázza a lépteit, az idős, lassú csacsit szüntelen az árnyék felé terelgeti. Nubia a kora miatt csontkopással küzd, ezért Jenőtől kollagént és speciális gyógyszert kap.
Vigyázni kell vele, mert mint minden csacsi, imádja a tavaszi füvet, pedig begyullad tőle a patája. A zsenge füvecske ugyanis sok cukrot tartalmaz, amit nem visel jól a csacsik szervezete. Pedro is furán áll, mintha a térde fájna, pedig a patája lüktet.
A pónik általában önfejűek és agresszívak – de ő egy kezes állat, benne inkább a nemes lókarakter dominál. (A vezetés során már megtanultuk, hogy mint minden embernek, minden állatnak is saját személyisége van.) Pedro imádja, mikor a kisgyerekek megölelgetik.
Agáta megjegyzi: Minden második nap megfésülgetjük, sok szőr jön le róla!A szőr aztán itt marad a dróton, később elviszik a madarak fészekbélelésnek.
A négy és fél hektáros terület fenntartása hatalmas munka. Az állatok élelmezését részben saját kaszálással, részben pedig áruházi hulladékok újrahasznosításával oldják meg. A közeli szupermarketekből hozzák el a megfonnyadt, selejtes zöldségeket: az állatok persze imádják.
Bibi nyuszi megfékezi a világot
Agátáéknál talált menedékre Bibi, a kisnyúl is, akit előtte egy panelház balkonján apró kalitkában tartottak. Gazdái szavai szerint agresszív volt és harapott – de itt a nagy tágasságban megnyugodott. A békés együttélés titka ugyanis a tágas tér. Ha embernek és jószágnak megvan a szabadsága és az élettere, eltűnik a feszültség, vagy ki sem alakul a stressz. Az ölembe veszem Bibit, Agáta megmutatja, hogyan kell helyesen tartani. Közben arról mesél, hogy számukra az állatok nyugalma a legfontosabb. Annak idején a farm híre szájról szájra terjedt, míg végül a média is felfedezte őket.
Agáta: – Utána megbolondult a világ! Özönlöttek hozzánk a látogatók, ezért muszáj volt behúzni a féket. Kitettük a táblát, hogy csak előzetes bejelentkezéssel fogadunk vendégeket. Mi nem vagyunk állatkert, ahol a látogatók beszaladnak, kiszaladnak. Mi élményt akarunk nyújtani, pedagógiát, pszichohigiénét. Ha két-három család bejelentkezik, őket még összevonjuk, de ha egy család jön, akkor csak velük foglalkozunk.
Lassan búcsúzunk, én pedig levonom a konzekvenciát. Gyakran hisszük, hogy a boldogsághoz nagy házra, sok pénzre van szükségünk. Pedig a boldogság valójában az, amikor az ember végre nem akar máshol lenni. Amikor ráébred, hogy az igazi, tiszta életet a természet békéjében lehet megalálni.
A birtokon az időt a nap járása méri. Télen délután háromkor már végezni kell az etetéssel, de a hosszú nyári napokon fél nyolcig is kitolódhat a vacsoraidő.
– Csak élni akartunk!, mondja Jenő. Ez a mondat bennem maradt. Milyen ritkán mondunk ilyet. Inkább sikeresek akarunk lenni, híresek és gazdagok. Nem csupán élni az életet szépen csöndben, nyugalomban. A nagyvárosi nyüzsgés után a végtelen zöldben, a palóc dombok között...
Cukiságfaktor – Miért olyan cukik az alpakák?
A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy kinézetük és viselkedésük aktiválja az emberben a gondoskodási vágyat. Ott van például a babafejük: nagy, kerek szemük, pici orruk és apró füleik miatt az emberi agy a csecsemőkhöz hasonlóan reagál rájuk.
Pihepuha bundás megjelenésük miatt úgy néznek ki, mint a plüssállatkák. Mosolygós hatás: szájformájuk olyan, mintha folyamatosan mosolyognának. Hosszú nyakuk, s kicsit esetlen, vicces mozgásuk egyszerre mulatságos és méltóságteljes. Amikor kommunikálnak – például anya a kicsinyével –, cuki dúdoló hangot, hummogást adnak ki. Lelki segítők is: békés természetükkel, nyugodtságukkal csökkenteni tudják a stresszt. Az alpaka amúgy egy finom gyapjáról ismert dél-amerikai teveféle, az Inka Birodalomban háziasították őket.
