A smink több, mint néhány ecsetvonás az arcunkon. Sminkünkkel üzenhetünk valamit magunkról a világnak. Van valami varázslatos abban, hogy ez az eszköz kizárólag a miénk, nőké; és pár perc alatt egy másik arcot teremthetünk vele. Nem véletlen, hogy ma már elképesztő mennyiségű sminkes tartalom van fenn az interneten. Olyat mutathatunk meg vele, amit a tükrünk elfelejt megmutatni. Szépséget, ami kívülről és belülről is fakad. Beszélgetés Siska Alexandra (27) sminkessel.

A smink mindig a nő erejét jelképezte, azt, hogy eszköz van a kezében, a­mivel hathat a világra. Ma­napság a sminknek pont ezt a vonását ünneplik a haladó nők: a piros rúzs a női energiát szimbolizálja. Talán ezért is félnek vagy óvakodnak tőle még a tapasztalt sminkesek is, mert felkiáltás: Itt vagyok, számítok, szép vagyok!

a-smink-mogott-kezdo.jpg

Ma már senki nem mondja azt, hogy a smink megtévesztés, ami elrejti a valós arcunkat, s így hazugságnak minősül. Sok olyan sminktrend van, amely pont a természetes szépségünket szeretné megmutatni és felerősíteni. Ehhez persze maszkot épít fel, komoly pigmenttartalommal bíró termékeket használ, hogy a hatást fokozza. Elfed és mégis megmutat valamit, üzen a benső világunkról is. A trendek ugyan változnak, de a természetesség időtlen érték marad. Egyre többen fedezzük fel, hogy az a legszebb smink, ami összhangban van a belső világunkkal. Erről mesél nekünk Siska Alexandra sminkes (Dunaszerdahely), aki a natúr ihletésű smink híve. Hisz abban, hogy a szépség igazi forrása az, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben; s ebben segíthet a make-up, mert megmutatja, hogy mennyire sokszínűek tudunk lenni.

 Elolvastuk az életrajzodat. Nagykaposról kerültél Dunaszerdahelyre. Tanító néninek tanultál Komáromban, hivatásodnak mégis a sminkelést tartod.

– Anyukám pedagógus, így adta magát, hogy én is erre a pályára térjek. Szeretem a szülőföldemet, de a keleti végeken kevesebb a lehetőség – azelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy professzionális sminkelésből is meg lehet élni. Mikor elkerültem Komáromba a kollégiumba, a legnagyobb kultúrsokkot az jelentette, hogy itt, a nyugati részen több a kultúresemény, kevesebb a „nem lehet“, s akár az álmainknak is nyomukba eredhetünk. 

Az alma és a smink sokáig ugyanazt jelentette: mindkettő a csábítás eszköze volt. A nőt ezért sokszor ábrázolják almával. Éva almával csábította bűnre Ádámot, a régi Angliában a nőnek meg kellett gyónnia, ha sminket használt.

– S hogy jött képbe a smink?

– A legelső, villámcsapásszerű élményem még középiskolásként ért. Zavart, hogy nagyon világos a pillám és a szemöldököm, ráadásul szeplős vagyok. Ott jöttem rá, hogy sminkkel ki tudom emelni a szememet, formálhatom a szemöldökömet: s ez mindjárt keretet ad az arcnak. Párom dunaszerdahelyi, így az egyetem elvégzése után Dunaszerdahely mellett próbáltam szerencsét egy falusi óvodában. Szerdahelyen aztán megismerkedtem Lívikével (Varga Lívia sminkmesterrel – a szerk. megj.), s bejelentkeztem hozzá oktatásra. Ezzel új fejezet kezdődött az életemben. 

– Tőle tanultad meg a szakma csínját-bínját?

– Tőle és később még sok más professzionális sminkestől Budapesten. Lassan kialakult a saját kézjegyem, valamint a natúr hatású smink iránti elkötelezettségem. Máig folyamatosan képezem magam. Lívikének azóta is hálás vagyok, mert megerősítést kaptam tőle. Mikor beléptem hozzá a stúdióba, felkiáltott:„Te egyszer nálam fogsz dolgozni, és sminkes leszel!” Ő tudta rólam azt, amit akkor még én sem tudtam magamról. Hitt bennem, és végre ráléphettem arra az útra, ami nekem való; s mikor babagondozási szabadságra ment, elkezdtem nála dolgozni. 

a-smink-mogott-1.jpg

– Mitől lesz egy smink Siska Alexandra-stílusú?

– Azelőtt sokat küszködtem a szeplőimmel, de ma már azt mondom: ne takarjuk el őket, mert hozzánk tartoznak. Szeretem kiemelni az egyedi vonásokat. Korábban ránéztem a vendégemre, s azonnal elképzeltem, hogyan fogom kisminkelni – aztán időközben rájöttem, hogy nem az a fontos, ami nekem tetszik. Alázat nélkül nem lehet boldogulni a szakmánkban. Mindig megbeszéljük a vendéggel, hogy mi az elképzelése, s mivel nem tud azonosulni. Mára elcsépelt az önazonos kifejezés, de csak ezzel tudnám leírni a hitvallásomat: fontos, hogy a smink egyezzen a vendég önmagáról alkotott elképzelésével. 

– Mivel sminkel a sminkes? Milyen termékeket használsz?

– Hétköznapokon visszafogottabb vagyok. Mindig használok alapozót, a Dior Forever a kedvencem, egyébként ezzel dolgozom a vendégeimen is. A NARS korrektorom is mindig helytáll, mert nem tömör, maszkolós, hanem szépen fed. Fontos, hogy ne fedjük el a bőr textúráját, de azért szép, egészséges bőrképet kapjunk. A szemöldököt ceruzával húzom ki. Nagy kedvencem a Makeup by MARIO szemhéjpaletta, ebben a barna összes árnyalata megtalálható. Még esküvői sminkhez is ezt használom. A minőségi termékekben hiszek a bőrápolásban is; bőrünk egészen biztosan meghálálja a törődést. 

a-smink-mogott-4.jpg

– Mi a helyzet a rúzsokkal?

– Rúzs nélkül nem lépek ki a házból. Főleg nude rúzst használok, amely a száj természetes színére hajaz. Próbálkoztam a piros rúzzsal, ami ugye öltöztet, de még nem találtam meg az igazit, ami az enyém.  

– Hogyan súlyozol a natúr és a látványos között, amikor a nő azt mondja a sminkszékben: Nem akarok túl sokat?

– Mikor a vendég a hétköznapokban nem sminkel, akkor szolidabb sminket készítek. Készítek egy szép bőrképet, a szemet szempillatőben húzom ki, esetleg tusvonallal, a szemöldököt kicsit megigazítom.

Kétfajta nő létezik az egyik nem szereti a vakolatot, a maszkhatást, a másik szeret más bőrébe belebújni. A smink ezt is lehetővé teszi, lehetőséget ad, hogy néha kicsit másmilyenek is legyünk. 

 Önsminkelő tanfolyamokat tartasz. Kik jelentkeznek ezekre az alkalmakra?

– Fiatalok és idősek is. Ilyenkor mindig egy alanyt sminkelek, közben folyamatosan mondom, hogy éppen mit csinálok. Ez általában egy alkalmas, s egyéniben zajlik. Átbeszéljük, hogy melyik bőrtípusra mit érdemes használni, majd lépésről lépésre átvesszük a sminket. Mindig elmondom, hogy a jó smink alapja az ápolt, hidratált bőr. A jó arcápolási rutin ezerszer fontosabb, mint egy kiabáló smink; fontos a reggeli és esti törődés, bőrünk így lesz egészséges. 

– Amikor az utcán szembe jönnek veled a nők, mennyire vagy kritikus?

– Semennyire. Egészében nézem az embert.  

a-smink-mogott-2.jpg

– Miből áll az arcápolási rutinod, mit szoktál javasolni a vendégeidnek?

– A koreai termékek mellett tettem le a voksomat. A tisztítással kezdem, ez a legfontosabb! Sokan csak micellás vízzel mossák le az arcukat, pedig szükséges utána egy vízbázisú lemosó. Ezután következik a toner, ez egy vizes állagú folyadék, ami élénkíti és előkészíti a bőrt a sminkelésre. Majd sorra jönnek a szérumok, ezekből sokfélém van, csiganyálas, C-vitaminos, hialuronsavas. A C-vitaminosat nappalra használom, mert felpezsdíti a bőrt. A legvégén kenem fel a hidratálómat, majd pedig a fényvédőt. 

– Az a jobb, ha a vendéged előkészített arcbőrrel jön hozzád? 

– Jobban szeretem én előkészíteni a bőrt, mert vannak termékek, melyek jól reagálnak egymásra. Többlépéses arcápolást végzek, amely együtt dolgozik a sminktermékekkel. Újra hódít a natúr vonal, de a dívás smink is – még a menyasszonyoknál is. Szívesen vállalok esküvői sminket, akár kiutazással, mert az nagyon inspiratív.  

minden_reggel_ujno.sk.png

– Mit tanácsolnál azoknak, akik nem szoktak sminkelni?

– Sosem késő elkezdeni. A smink öltöztet! 

– Jobban érzed magad kisminkelve?

– Hogyne! A smink az én erőm. (Mosolyog.)

– Milyen történeteket hallgatsz a sminkes székből? A nők mesélnek.

– A szépségiparban dolgozók mindig lélekbúvárok. A vendégek sokszor mély érzelmeket osztanak meg velünk. Soha nem ítélkezem, pedig rengeteg különféle emberrel és élettörténettel találkozom!

– A fiatalok nagyon korán kezdenek sminkelni. Jó ez?  

– Ezzel nincs baj, viszont nem mindegy, hogy mit, hogyan használnak. Ezért kérjenek tanácsot a szakemberektől, a drogériás termékek nem mindig jók.  

– Mi a legnagyobb kihívás a munkád során?

– Amikor a vendég elrugaszkodik a valóságtól – mondjuk egy középkorú hölgy egy 20 éves modell vagy celeb inspirációs fotójával érkezik. Nagy probléma, amikor a nő nem tudja elfogadni a saját arcát. Ezért születik annyi karikatúraszerű smink. Aki konok, azt nehéz meggyőzni, hogy ötvenévesen nem cicaszemben kéne gondolkodni. 

Ahogy látom, aktuális énünk elfogadása a legnehezebb. Sokszor még a modellek is elbizonytalanodnak, mikor merész sminket kapnak. 

– Van kedvenc sminkterméked, amit előszeretettel használsz a vendégeidnél?

– Az egyalkalmas műszempilla. Számomra a szemsmink éke, igazi “wow” hatást érek el vele. Világos szempilláknál már ajánlom az épített vagy az egyenes szálazású pillákat. 

– Mi a titka egy jól elkészített sminknek?

– A titok elsősorban a jól megválasztott, minőségi termékekben rejlik. Fontos a minőségi alapozó és a korrektor. A Dior alapozómat nem adnám semmiért! 

– Mit tanácsolnál azoknak a nőknek, akik bizonytalanok a saját szépségükben?

– Sokszor a legszebb nők a legbizonytalanabbak! A kishitűséget önismerettel, önelfogadással lehet csak gyógyítani. 

a-smink-mogott-3.jpg

– Milyen jövőbeli terveid vannak?

– Hosszú távú, legnagyobb álmom, hogy a jövőben létrehozzak egy sminkiskolát, ahol taníthatok, és a tudást, amit az évek folyamán összeszedtem, továbbadhatom.

Piros rúzs! Igen vagy nem?

A piros rúzst vagy a fekete széndarabot, amivel a nő kihúzta a szemét, az idők kezdete óta üldözték. A leggyakoribb érv az volt, hogy a smink azt jelzi, hogy a nő nem elégedett azzal, ahogy Isten megteremtette őt. Az arcfestés a természetes arc kijavítása: a sminkkel a nő a teremtést bírálja, vagyis meghamisítja az igazságot. Az arcát festő nőt már csak azért is üldözték, mert úgy tartották, hogy a smink a férfiak elcsábításának az eszköze – és bűnre csábít. Eredhet a stigma onnan is, hogy az ókori görögök a prostituáltakat piros rúzs viselésére kötelezték. Utána még két évezredig bűnnek számított a sminkelés, mert valamiképpen a nő erejét jelképezte: azt, hogy eszköz van a kezében, amivel hathat a világra, s főleg a férfiakra. Manapság a sminknek pont ezt a vonását ünneplik a haladó nők: a piros rúzs a női energiát szimbolizálja. –néva–

Kocur Márta
Kapcsolódó írásunk 
Cookies