A férfiak nem tudnak elköteleződni. Nem akarnak házasságot, gyereket, mert félnek a felelősségtől. Na de, kérem szépen, ehhez mi, nők sem segítjük hozzá őket. A fontos cikkekből ez a fontos részlet mindig kimarad. Nem csoda, hogy mi most KÜLÖN FEJEZETET szentelünk a témának. Illetve magunknak, nőknek. 

A lányoknak 20-tól 30 éves korig rengeteg dolgot kell besűríteni az életükbe. A nagymamák hiába sóhajtoznak: Mikor jön már a kis unoka, édes lányom? Mi csak hümmögünk, hogy majd. Majd ha képesek leszünk saját magunkat is eltartani. Tanulás, munka – utána pedig házasság, gyerek. Esetleg gyerekek, s majd három-négy év után vissza a mókuskerékbe. Jó esetben. Egy nő ma már teljesen önálló tud lenni, ha akar. 

Ám ha a fenti kirakós egyetlen kis darabkája is hiányzik (a pasi vagy a gyerek), teljes a káosz, és borul a terv. Valljuk be, száz év alatt jócskán megváltozott minden. Nemcsak az igények, hanem mi, nők is.

„Első a karrier, aztán jöhet a család.” Pár hete összefutottam egy kedves régi ismerősömmel, akinek a lánya egyidős velem. Kiderült, hogy már kijárta a doktori képzést, és szuper munkahelye van, hihetetlenül kedves, szép meg okos, csak... Egyszerűen nem talál megfelelő pasit. Azaz hozzá méltót. 

Tátva maradt a szám, mikor kimondta a bűvös mondatot. Nincs hozzá méltó. „Szerencsés az, aki megtalálja a másik felét!” – hajtogatjuk mi, karriert építő lányok. Ám valljuk be, sokkal válogatósabbak vagyunk, mint voltak anno anyáink. Hiszen ha már ennyit tanulunk, szeretnénk pallérozott férjet találni magunknak. Nagyobbak az igényeink, előre tudjuk a paramétereket. Persze hogy így aztán nem jön az igazi férfi! Hiszen esélyt sem adunk a „nem megfelelőnek”. Arról nem is szólva, hogy a szerelem se paramétertáblázatból születik, hanem inkább villámcsapáshoz hasonlít.

Ám maradjunk a karriernél. Hiszen nem minden lány megy egyetemre. Erika (23) a középiskola után rögtön munkába állt. – A férfi már nem tartja el a nőt, jobb függetlennek lenni. A mai nők a házasság előtt szeretnék magukat anyagilag bebiztosítani. Én szintén ebben a cipőben járok. A munkát választottam, hogy keressek egy kis pénzt. Szerintem mindennek megvan a maga ideje. Meg persze az ára is. Most a munkának van itt az ideje. Bár néha arra gondolok, jobb lenne, ha beköszöntene a szerelem. Ugyanis ha az ember mellett van valaki, akkor tényleg sokkal könnyebben megy minden. A házaspárok tudják egymást segíteni, és nem kell egyedül megbirkózni a terhekkel.

A kettő, a munka és a házasság nem zárják ki egymást. Ha megtaláltuk a nagy Ő-t – mellette is építhetünk karriert. Nincs sorrend, csak fejben! Sorba vesszük a munkát, a szerelmet, a gyereket, mint az elintéznivalókat. S ekkor jön az, hogy le akarunk tudni mindent.

„Mindent gyorsan, gyorsan!”
Sokan a nőiséget és az egyes szerepeket úgy élik meg, mintha versenyt futnának az idővel. Ez az a bizonyos, fentebb említett sorrendszindróma. Fognak maguknak egy pasit, találnak egy munkahelyet, utána mielőbb meg akarják szülni a gyereket. Akit ezzel jószerével „letudnak”. Rengeteg fiatal gondolkozik így. Hiszen a csajok fitt anyukák szeretnének lenni – ez most a legújabb trend! –, és az állásukat is szeretnék még fiatalon visszakapni. Csakhogy ilyenkor megfeledkeznek egy nagyon fontos dologról. A családról. A gyerekről, akinek még sokáig anya kell. Olyan, aki foglalkozik vele, mert neki nem az a fontos, hogy anya tökéletes sminket hordjon, és izmos kockahasa legyen. A férjnek is inkább feleségre és támogató női szívre van szüksége. Ha ez nincs meg, a gyerek csak „kallódik”, a férfi meg elkódorog. „Legyen ház, legyen kert, veszünk fel kölcsönt, tessék, itt a fitneszbérlet, segítek kitakarítani, a gyereket bepelenkázni, te csak menj, és szórakozz jól a barátnőiddel!” Ennyit várunk el ma minden tisztességes férfitól. Nem csoda, hogy a férfiak félúton megköszönik szépen, és lelépnek.

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

Tempó, tempó!
Van a nőknek egy nagyon furcsa szokása/tulajdonsága, melyet úgy hívnak: sürgetés. Ha minden klappol – ergo megvan a jó munka és a tökéletes pasi, a nő hajlamos erélyesen a gázpedálra lépni. „Mikor fogunk összeházasodni?” – jön a kérdés. Vagy ami még rosszabb, célozgatni kezd. A férfi körül lassan mindenki a házasságról és a gyerekről beszél. A szerelme, a szerelme barátnői, a szerelme szülei és rokonai, ne adj isten, még a saját családja is! Nyomást gyakorolnak rá, állandó célozgatásnak van kitéve. Nem csoda, ha nyúlcipőt húz! Anita (31) úgy látja, hogy mi, nők rágörcsölünk, s éppen sürgető viselkedésünkkel riasztjuk el a férfit. – A pasit a nő mielőbb le akarja láncolni. A férfi meg bepánikol, s következik a jól ismert „Én aztán biztosan meg nem nősülök!”. A nő erre ravaszkodik, előkerül a babaprojekt, mert azt hiszi, hogy a babával könnyebben maga mellett tudja tartani a férfit. Az ilyen házasságokra aztán nincs sok garancia.

Anita ismeri az érem másik oldalát is, mert a sürgető barátnők általában nem járnak sikerrel. – Ez az ismerősebb képlet: a pár évek óta együtt él, ám a férfi hallani sem akar a házasságról. Halogat. Már meg sem indokolja a késleltetést, csak azt mondja, hogy majd jövőre. Így megy ez tíz éve...

Ha a férfi kényszerhelyzetben érzi magát, mielőbb menekülőre fogja. Szóval, lányok, hátrább az agarakkal! Csak szépen lassan, lépésről lépésre. A legjobb mindig az arany középút, tehát a közös megegyezés. Vagy éppen addig fárasztjuk a vadat, mármint a férfit, míg önként hajtja járomba a fejét. Erre azonban csak az első években számíthatunk, míg veszettül szerelmes. Ha ennek már utána vagyunk, jön, aminek jönnie kell. Ez pedig nem más, mint a kompromisszum. Megalkudunk a tízéves halogatással. 

Esetleg szóba jöhet még egy másik megoldás is: a pénzes bácsi...

„Egy pénzes pasi kell, majd ő eltart!” Az aranyásók
Ők azok a lányok, akik a férfiakból élnek. Vannak, akik irigylik őket. Olyanok is vannak, akik inkább sajnálkoznak felettük, miszerint kitartottnak, vagyis eltartottnak lenni sem méznyalás. Valószínűleg tök unalmas is lehet, hiszen mindenre van idejük ezeknek a csajoknak, csak hát pont ezért kapják meg a környezetüktől azt, hogy nem értenek semmihez... Vagyis, pardon, de! „Egyetlen egy dologhoz biztosan értenek...” – mondják a csúf és gonosz irigyek. Mindenesetre ők társadalmunk legkritizáltabb női. Még sincsenek kevesen! Csilla (35) azonnal nevetni kezd, amint azt mondom neki, hogy beszéljünk az aranyásó lányokról. – A férfiaktól szoktam hallani: ha nő lennék, tuti aranyásó csaj lennék, mert azoknak a legjobb! Mert semmi gondjuk, csak jól kell kinézni, és jókor jó helyen lenni. De mint tudjuk, előbb-utóbb az eltartójuk megunja őket, ráadásul ők is megöregednek, csakúgy, mint mindenki más, és akkor mehetnek a süllyesztőbe.

Tény, hogy ezek után a lányok után csak úgy kapkodjuk a fejünket. Szuper kocsiban ülnek, tip-top sminkben pompáznak, a legtrendibb ruhákról és a Prada táskákról már nem is beszélve. Nekik mindig van idejük tornázni menni, manikűröztetni. Ám ők is szeretnének boldogok lenni, és sokan közülük a nagy Ő-ről álmodoznak – de míg él 63 éves párjuk, addig nem marad nekik más, csak a jól megérdemelt luxus. Niki (23) szerint a nők java elítéli ezeket a lányokat, ám titkon irigykedve figyeli őket. – Beszélünk róluk, árgus szemekkel követjük minden lépésüket. Náluk tökéletesen működik a „valamit valamiért” elv. Fényűző életet élnek, ám a férjük vagy partnerük sokszor azt csinál mellettük, amit akar. Ők aztán semmit számon nem kérhetnek...

(Azonban azt se feledjük, hogy ezek miatt az aranyásók miatt ma sokszor minden áramvonalas lányt egy kalap alá vesznek, és szépen meg is bélyegzik őket „A nők már csak ilyenek!” cédulával.) Vagy, rosszabb esetben, az ügyes karrieristákat is aranyásással vádolják.

Az aranyásó nők igenis képesek áldozatot hozni: lemondanak a szerelemről csak azért, hogy jól éljenek. S talán pont ezt akarja elkerülni ma sok modern nő. Hogy ne kelljen függnie senkitől és semmitől, mert az kiszolgáltatottságot jelent. 

nokhibai01.jpg

„Lehet mindent egyszerre, csak szerencse kell hozzá.”
Szerencsésnek tartjuk azokat a nőket, akiknek sínen van az életük. Fiatal anyukák, van egy jó munkájuk és egy jó férjük. Miközben sokunk életében 30 fölött még mindig nem érkezett meg a szőke herceg fehér lovon – vagy ha mégis, nem és nem akar minket eljegyezni. Pedig nem kéne stresszelni emiatt. Mindent a maga idejében. Ha huszonéves korunkban érkezik meg álmaink férfija, akkor huszonévesen alapítsunk családot, s utána építsünk karriert. Ha pedig először a megélhetés a tét, utána úgyis eljő a szerelem. S ha egyszerre érkezik meg minden, a munka és a szerelem is, azt is simán meg tudjuk oldani. Csak nem szabad félni tőle!

Anita (31) jó példa arra, hogy igenis, lehet mindent egyszerre, ha úgy adja az élet. Szerinte mindez nem szerencse kérdése, inkább kitartás kell hozzá. – Sok nőnek ma fontos a karrier. Pedig ha nyitott szemmel járnának, rájönnének, hogy a család is sokat ér! Csak egy életünk van, és nehogy már a munkának és a karriernek szenteljük az egész életünket! Még nem voltam 30, amikor megszületett a kisfiam. Otthon voltam a pici babámmal, távúton végeztem a sulit, és még volt mellette egy „home office” munkám is. S ha bárki úgy gondolja is, hogy mindez a gyermeknevelés rovására megy, az téved. Minden csak időbeosztás kérdése. Bevallom, nem könnyű, de megoldható. És legfőképp: megéri. Már csak azért is, mert ma már nincs más útja a nőnek!

Ahogy Anitát hallgattam, eszembe jutott a saját példám. Emlékszem, amikor a vőlegényemmel komolyabbra fordultak a dolgok. Amikor már mertünk beszélni arról, hogy a házasság és az elköteleződés egy nagyon fontos lépcsőfok mindkettőnk számára. A szüleinktől jó mintát kaptunk, ugyanis mindkettőnk oldaláról több mint 30 éve él együtt anya és apa szeretetben, boldogságban. Mégis megijedtünk attól, amit magunk körül láttunk és tapasztaltunk (szakítások, válások, egyedülálló anyák). Ezért félve kezdtünk beszélni a közös jövőről. „Szeretnél férjhez menni? Te szeretnél gyereket? Mikor?” S eleinte mintha mindent sorra vettünk volna. Először a lakás, majd az eljegyzés, a házasság, utána a gyerek, de még a gyerek előtt a karrier. Most viszont egyre többször beszélünk arról, nemcsak mi, hanem a baráti körünk is, hogy nem kell ezen túl sokat gondolkozni. Persze, legyenek közös tervek, de ha minden egyszerre jön, hát istenem! Megoldjuk! Hiszen sehogy még sose volt!

„A lányok, a lányok, a lányok angyalok. A férfiakkal csak komédiáznak...”
Most pedig következzen a legkényesebb rész. Nehéz erről beszélni, főleg nőként, de bizony belénk is sokszor bújik az a bizonyos kisördög. Mert szeretünk bolondozni a férfiakkal, szeretjük, ha egyszerre több vasat tarthatunk a tűzben.

És legfőképp szeretjük, ha minden úgy történik, ahogy azt mi elképzeltük. Ebben rejlik a mi legnagyobb hibánk manapság. Irányításmániásokká váltunk. Szinte forgatókönyvünk van az egész életünkre. S nem csoda, hogy a férfi kiábrándul belőlünk. Nincs semmi titkunk. Mindent betervezünk és eltervezünk. 

A húszéves lányok élni akarnak, bulizni és tanulni. A harmincasok karriert építeni. S ha megérkeznek a 35 éves „vénlányokhoz” az első kis szarkalábak, de még nincs pasi és család, hirtelen meghallják, hogy milyen hangosan ketyeg a biológiai órájuk.

Ez nem azt jelenti, hogy a nő a ludas mindenben! Csak, ha már ilyen tökösek lettünk, akkor azt is ismerjük el, hogy bizony mi is tehetünk erről az egészről. Nem az a baj, hogy önállóak vagyunk, autót vezetünk, és jó munkát akarunk. Hanem az, hogy elvesszük a férfiaktól azt, amitől ők az erősebbik nem, és mindenképp mi akarunk irányítani. Meg talán túl könnyen adjuk magunkat.

Mert igenis tehetünk arról, hogy a férfiak nem vesznek minket feleségül. Nyilvánvaló, hogy nem általánosíthatunk, de amikor megkérdezem a nőket, hogy szerintük ki a hibás abban, hogy nincsenek házasságok, gyerekek, jól működő családok, arra kis idő után mindenki ugyanazt válaszolja: Nem CSUPÁN a férfi a hibás... Nézzünk kicsit jobban önmagunkba, és ne mindig a másikra mutogassunk. S persze, akinek meg nem inge...

Derzsi Bernadett

web-bannerek-hirlevel-01_4.jpg