Kedvenc évszakom a nyár. Imádom minden egyes pillanatát, a forróságota könnyű záport, a vízparti hevületetHa a nyárra gondolok, mindig a színek és a hatalmas fejekkel bólogató virágos bokrok jutnak eszembe. Meggyőződésem, hogy a költészet és a valóság között a virágok jelentik a hidat.

Na és persze Itália! Ó, azok az élénk színű virágok, az a mámor és életigenlés, ami ebből a tájból árad! Már az is boldogsággal tölt el, ha csak rá gondolok. Ám térjünk vissza a témánkhoz. Csokorba szedtük azokat a virágokat, amelyektől nyáron jobb kedvre derülhetünk. Lássuk csak!

nevtelen_terv-16.png

Petúnia

A petúnia tavasz közepétől egészen késő őszig pompázik kertünkben. Futónövényként is használható, hiszen rendkívül dúsan virágzik. A növény dél-amerikai eredetű, őshazája Argentína és Brazília. Dísznövényként termesztik az egész világon. A virágok színe és formái nagyon változatosak, és a növény gondozása sem jelent nagy feladatot. Eredetileg lila színben terjedt el – de fehérben, illetve a rózsaszín, a lila, a kék és a vörös különböző árnyalataiban is találkozhatunk vele. Mivel a petúniák apró magjai nehezen indulnak be házon belül, ezért érdemes fiatal, de már fejlettebb darabokat vásárolni. Kiválóan mutatnak lelógatott virágkosarakban is.

106418102_m.jpg

Réti füzény 

A réti füzény magas termetű, rizómás, évelő növény. (A rizóma gyökértörzset jelent: a virág itt raktározza a tápanyagokat, és segít neki átvészelni a nehezebb időszakokat.) A füzény nektárban nagyon gazdag. Méh- és pillangócsalogató lilás rózsaszín fürtvirágzata van, amely nagyon hosszan, egész nyáron díszít. Kertbe, a kerti tavak partjára vagy akár vízinövényként is ültethető 0-10 cm-es vízmélységbe. Egyszerűen nevelhető, (a fentiekből következve) vízigényes növény, mely napos, világos és félárnyékos helyen, átlagos kerti talajba ültetve fejlődik legszebben.

dbb6b45d-12dd-41a1-80e9-04c308b5b642-87c92e2.jpg

Fukszia

Csüngő virágözönével, romantikus virágtölcséreivel a fuksziák minden bizonnyal az összes virágkedvelő balkonján ott vannak, hiszen könnyen bele lehet szeretni változatos színeibe. Európába mindössze 2-300 éve került. A növény Dél- és Közép-Amerikában, Új-Zélandon őshonos, nevét egy német orvos botanikusról, Leonhard Fuchsról kapta. Krisztus vércseppjének is nevezik.

fukszia.jpg

Rézvirág

A rézvirág egy nagyon régen elterjedt dísznövény, nagyszüleink és a falusi kertek elmaradhatatlan növénye volt.Imádja a meleget, ezért ideális nyári kertekbe, ahol gyönyörű színjeivel hosszú ideig elkápráztat bennünket.

A rézvirágnak több fajtája közül választhatunk: léteznek egész kicsi, százszorszép méretű virágok és nagy pomponváltozatok is. Ám a két véglet között sok más köztes méretet is találunk. A hibrid rézvirágok még ősszel is megtartják virágjaikat. A törpe rézvirágok pedig remekül mutatnak virágágyásokban, de elválasztókként is használhatók. A napos részeket kedvelik, ezért ültessük őket olyan helyre, ahol elegendő napfényt kapnak. Habár szeretik a forróságot, nekik is szükségük van rendszeres öntözésre.

zinnia-3805154_1280.jpg

Rózsameténg

Már régi idők óta termesztik gyógy- és dísznövényként. Dísznövényként egyik kedvelt tulajdonsága, hogy nem igényes, jól tűri a szárazságot és talajban sem válogatós, sőt, a tápanyagszegény talajban is jól fejlődik. A szubtrópusi kertek egyik közkedvelt virága, mivel ott öt fok alá nem esik a hőmérséklet. A virágágyások kedvence, mert a rózsás meténg virágzása hosszú időn keresztül tart. Trópusi körülmények között egész évben, meleg mérsékelt égöv alatt pedig tavasztól késő őszig virágzik. Színei a fehértől a sötétliláig terjednek. A növényből kivont vinkrisztin és vinblasztin a kemoterápiában alkalmazott szer. Hallucinogén hatása miatt fogyasztása veszélyes is lehet.

katarantus-rozovyi-barvinok-rozovyi-boke.jpg

Darnay Krisztina

Kapcsolódó írásunk: Ehető virágok, Virágok közt

Darnay Krisztina
Cookies