Mikor olvastak utoljára Új Nőt? Mikor fogtak a kezükbe nyomtatott magazint? Vagy mikor hallgattak zenét úgy, hogy kizárólag csak arra figyeltek? Az elmúlt évek során végleg révbe ért a digitalizálódás, és mára szinte mindannyian digitális tartalomfogyasztókká váltunk. Ugyanakkor éledezni és ébredezni kezdett egy új igény, s vele együtt néhány, már-már elfeledett termék és technológia. 

Feltételezem, hogy az olvasók többsége ezt a cikket is a mobiltelefonján olvassa, ami nem probléma – hiszen az írás online felületen került publikálásra. Azonban ez is csak azt szemlélteti, hogy ma már az okostelefonunkon fogyasztunk szinte minden tartalmat: itt nézünk filmet és sorozatot, itt olvasunk híreket és könyveket, hallgatunk zenét, vagy játszunk a barátainkkal.

analog-kezdo_1.jpg

Ez egyrészt nagyszerű, hiszen gyakorlatilag a fél világ elfér a zsebünkben, és bármikor hozzáférhetünk szinte bármihez. Ugyanakkor azzal, hogy mindent egy lapra teszünk fel, bizonyos mértékben kiszolgáltatjuk magunkat, és igenis függővé válunk. Mert így vagy úgy, de egyre inkább rá vagyunk utalva az okoseszközeinkre. Ez pedig beránt bennünket egy végtelen, soha véget nem érő spirálba, ami lehetetlenné teszi számunkra a lassítást. Egyetlen megoldás van csak a lelassulásra és függetlenedésre: ha visszatérünk az analóg dolgokhoz.

Az analóg jelentése: Görög eredetű szó, eredetileg valamihez hasonlót, megegyezőt jelent. Tágabb értelmezésben a digitális ellentéte. Az analóg működése nincs számítógéphez kötve, és általában az anyagi világban létezik – nem pedig a digitális eszközök virtuális világában.

Az analóg bosszúja

A bevezetőben említett jelenségnek megnevezése is van: az analóg bosszúja. A kifejezés David Sax amerikai író 2016-ban megjelent nagy sikerű könyvének címéből (Az analóg bosszúja) eredeztethető. Az író szerint az analóg bosszúja egy napjainkban is zajló folyamat, különlegességét pedig az adja, hogy egy olyan korban támadt fel az érdeklődés a nem digitális eszközök, ötletek és szolgáltatások iránt, amikor a virágkorát éli a digitalizálódás.

A jelenség pedig túlmutat a bakelitlemezeken és a nyomtatott magazinokon, mert valahol ezekben gyökerezik az egész. Többségünk ugyanis eljutott oda, hogy már nem szerez akkora örömet a digitális technológia nyújtotta kényelem és könnyű hozzáférhetőség. Inkább valódi, kézbe fogható dolgokra vágyunk, és minden érzékszervünkkel szeretnénk kivenni részünket egy élményből vagy szolgáltatásból.

audrey-hepburn-lemez.jpg
Audrey Hepburn

S bár a jelenség ma Nyugaton szembetűnőbb, mint nálunk, mert ott valahogy nagyobb igény mutatkozik az analóg dolgok iránt, véleményem szerint csupán idő kérdése, hogy ránk is „lesújtson” az analóg bosszúja. Nem lehet vita tárgya, hogy miért van erre nagy szükségünk. Ahogy az sem kérdés, hogy a mai túlingerelt, minden oldalról információval és dezinformációval bombázott, frusztrált és kiégett, szorongó és depressziós társadalmunkat csakis az mentheti meg, ha szépen lassan visszatérünk az analóg megoldásokhoz – s velük együtt önmagunkhoz.

A kivesző örömök nyomában

Mert valahol erről szól az egész. Elveszítettük a kapcsolatot – de nem a külvilággal, hanem önmagunkkal és közvetlen környezetünkkel is. Nincs olyan területe életünknek, amit ne uralnának a digitális eszközök: az ébresztőóra kikapcsolásától kezdve, a napi munkán keresztül egészen az otthoni, délutáni tevékenységekig. Elolvassuk a híreket, zenét hallgatunk, videókat nézünk, mindezt a telefonunkról. Félreértés ne essék, a felsorolt tevékenységek ugyanúgy rám is jellemzőek – bármennyire küzdök is ellenük, és próbálok kevesebb időt tölteni a képernyők előtt.

A probléma nem is magával a technológiával van, hanem azzal, ahogyan manapság viszonyulunk az élethez. Magyarán: elfelejtjük megélni a pillanatokat, elszalasztva az élményt és az elmélyülés lehetőségét.

De mire gondolok, amikor kivesző örömökről beszélek? Képzeljük el, hogy kedvenc együttesünk új albummal jelentkezik. Egy-két évtizeddel ezelőtt elmentünk a helyi lemezboltba, megvettük a CD-t, hazavittük, s máris izgatottan kibontottuk a csomagolást, hiszen hosszú hónapokat vártunk rá. Észre sem vettük, de létrejött egy kapcsolat köztünk és a termék között. Utána kinyitottuk a dobozt, a CD-t betettük a lejátszóba, és közben szinte minden érzékszervünk kivette részét a zenei élményből.

hirlevel_web_banner_1_138.jpg

Mi a helyzet manapság? Megjelenik az album, jön egy értesítés a Spotifytól, a telefonunkon elindítjuk a lemezt, majd tovább böngészünk a Facebookon és az Instagramon. És a valódi élményt nyújtó, több érzékszervünkre kiható zenehallgatásból egyszerű, hétköznapi háttérzaj lesz. Adja magát a kérdés: vajon miért utazás közben élvezzük leginkább a zenehallgatást? Miért van az, hogy egy-egy dal különböző élethelyzeteket, pillanatokat és élményeket képes felidézni?

Szenvedélyes zenehallgató lévén én is rendelkezem Spotify-előfizetéssel, újabban már vezeték nélküli fülhallgatóval is. Ugyanakkor végig tudtam és éreztem, hogy valami hiányzik. Nagyjából egy éve előkerestem egy régi CD-lejátszót, megvettem néhány fontos albumot, és túlzás nélkül állíthatom, hogy az élmény teljesen más volt. Zenehallgatás közben nem volt nálam telefon, ami elvonta volna a figyelmemet: így kizárólag a zenére tudtam figyelni. És persze magamra. Megéltem a pillanatot, nem csupán részese voltam a pillanatnak. És ez nagy különbség. Persze az igazi, analóg zenehallgatás a bakelitlemeznél kezdődik, de ahhoz a fejezethez még nem jutottam el.

magazinos.jpg
A nyomtatott Új Nő is analóg terméknek számít

Újra felfedezni az egyszerűt és a nagyszerűt

„A nyomtatott sajtóban dolgozni kicsit olyan érzés volt, mint a Rozsdaövben élni, ahol kényelmesen le lehet tagadni az idő múlását, miközben a körülöttünk lévő világ folyamatosan változik” – írja David Sax népszerű könyvében. Mégis, valahol a digitális technológiának köszönhető az, hogy manapság újra igény mutatkozik a nyomtatott napilapok és magazinok iránt. A kiadványszerkesztésnek köszönhetően ugyanis olyan új metódusok terjedtek el a nyomtatásban, amelyek végső soron elősegítették a nyomtatott magazinok reneszánszát. Nem beszélve arról, hogy az írók maguk is jobb szerették volna papíron kiadatni írásaikat, hiszen, ahogyan Sax is fogalmaz: „A papír tartóssága a hitelesség egy olyan formáját biztosítja, amelyre a digitális technológia nem képes.”

De nézzük meg ezt egy kevésbé szakmai szempontból: ha az előbbi zenés példát vesszük alapul, akkor egy online magazin köszönőviszonyban sincs egy nyomtatott sajtótermékkel. Legalábbis abban az esetben, ha élményként tekintünk az olvasásra. Egy nyomtatott magazin ugyanis már önmagában garantálja az elmélyülés és a lelassulás lehetőségét, a digitális technológiáktól való függetlenedést.

Ezért is gondolom azt, hogy ha az online portálok miatt a napilapok léte veszélyben is forog, a hetilapok és havilapok hamarosan a reneszánszukat fogják élni. Egyre többen vagyunk ugyanis, akik a napi információáradat elől már-már menekülni szeretnénk valami mélyebb, személyesebb és értékesebb felé.

A papír bosszúja!

A „papír bosszúja” életünk számos területén érezteti hatását. Vegyük példának a kézzel történő jegyzetelést. Egyetemista koromban a legnehezebb vizsgákra is úgy készültem, hogy az elektronikus formában feldolgozott tananyagot kijegyzeteltem egy papírra. A különbség tapintható volt: jobban tudtam koncentrálni a tanulásra, a tananyag is jobban rögzült, mert közben nem vonta el a figyelmemet egy-egy felugró ablak vagy üzenet.

duplaszam-banner.jpg

Ám nem ez az egyetlen előnye a hagyományos, papíralapú jegyzetelésnek. Amellett, hogy agyunkra is jótékony hatással van, a hozzáférhetőség, a kézzel foghatóság és a minimalizmus az, ami ellensúlyozza a digitális jegyzetelés minden előnyét.

Papírra írni már önmagában inspiráló, legyen szó akár egy egyszerű órai vagy értekezleti jegyzetről, ötletelésről, egy levél megírásáról vagy csupán céltalan rajzolgatásról. Papíron mindent egy helyen tudunk, jobban kivehető a rendszer a gondolatok sűrűjében: és ez a minden bárhol és bármikor elérhető, megfogható, wifi-hozzáférhetőségtől függetlenül. S különben is, a jegyzeteket a mi kezünk írta, a papír magán viseli a kézjegyünket: ezért a kész mű a mi alkotásunk lesz!

Ollé Tamás