A dunaszerdahelyi Sagax Klinikán végezték az Új Nő nyerteseinek orrműtétjeit. Villámkérdéseinkre a plasztikai sebész, dr. Jozef Fábry válaszol.

Mint mondja: a legnagyobb érdeklődés az orr-, a mell-, a fül- és a szemhéjplasztika, illetve a hasi zsírleszívás iránt van. Funkcionális esetekkel is meg szokták keresni, de a leggyakoribb az orrkisebbítés.

ujno_meretek_15.png

– Mit javasol inkább: lokális érzéstelenítést vagy altatást?

– Az orr kitűnően műthető lokális érzéstelenítéssel. Nem szükséges a teljes altatás, hiszen adunk kedélyjavító tablettát. Ezt követően az orrba érzéstelenítő tamponokat helyezünk, ezek érzéstelenítik a belső nyálkahártyát, végül pedig az egész orr kerül sorra. Lépésben haladunk: pirula, tampon és injekció.

– Milyen komplikációk adódhatnak?

– Én súlyosról nem tudok beszámolni. A monokli, a duzzanat és egy kis fájdalom még nem komplikáció – inkább csak a műtét „mellékhatása”. Látványos, de nem mindig fájdalmas. Tudni kell, hogy az orrnak megvan a maga anatómiája: bőr, nyálkahártya, porc és csont. Minden szövet más intervallumban gyógyul. Előfordulhat, hogy a páciens orra a műtét után tökéletesen rendben van, de egy év múlva jelentkezik egy kis aszimmetria. A túlzott hegesedés eltorzíthatja az orrot. Amikor a heg eléri a teljes gyógyulást, összehúzódik. Ez leggyakrabban akkor fordulhat elő, ha a csontokat is mobilizáljuk.

– Mi váltja ki a műtét után hónapokkal is jelentkező duzzanatot?

– Amikor a csontot is módosítjuk, a műtét után a harmadik hónapban megvastagodhat az orr. Ezt a páciensek úgy veszik észre, hogy a szemüveg nyoma az orron marad. Ha valaki eltöri a kezét, a törés helyén izomból „kötés” képződik, vaskosabb lesz ez a terület. Ugyanez az orrnál is előfordulhat: a periosteum, a csonthártya így reagál a beavatkozásra. Nyomómasszázzsal lehet rajta segíteni, de a legtöbbször magától eltűnik.

 

ujno_2_1_2.png

dr. Jozef Fábry

– Mi a protokoll akkor, ha a műtét az egészséget szolgálja?

– Gyakran előfordul, hogy egy páciens orra sebesülés utáni állapotban van, vagy fejlődési rendellenesség gátolja az orrlégzést. Néha a szűkület lehúzódhat az alsó részekbe is, ahova mi nem jutunk el. Ha a külső rész görbe, mélyebben is jelen lehet görbület. A pácienst ki kell vizsgálni, a fül-orr-gégész CT-re küldi és mágneses rezonanciára. Ezt követően a szakorvos dönt: feleslegesen egyenesíti ki az orrot, ha továbbra is akadályoztatva van a páciens légzése.

– Mi a véleménye arról, ha valaki nagyon pici orrot akar?

– Az orrot két okból is jó fiatal korban plasztikáztatni! Az egyik: tizennyolc éves korban fejeződik be az orr fejlődése, tehát onnantól már nem változik. Az orrkisebbítő műtét alapelve, hogy minden belülről történik, és csak kivételes esetekben van külső vágás, az is csak a két orrnyílás közötti bőrterületen. Kisebbítés során a belső konstrukcióból faragunk le, azaz a csontból és a porcból. A bőrt nem bántjuk, mert azzal, hogy a csont és a porc kisebb lesz, a bőr is – elaszticitásának köszönhetően – összemegy. Mikor a legrugalmasabb az ember bőre? Természetesen 20 éves kora körül. Ezért ha egy 50 éves páciens kér orrkisebbítő műtétet, inkább eltanácsolom: nála már bőrtöbblet alakulhat ki.

– Igaz, hogy az öregedéssel megnő az orrunk és a fülünk is?

– Nem igaz! De egyre csökken a bőr elaszticitása, mivel az ezt segítő szövetek idővel elfogynak. Mindeközben az egyéb szövetek, például a zsírszövetek gyarapodnak, kitöltik a megnyúlt bőrt. Ettől tűnik nagyobbnak az orr!

– Az öregedés során mennyi múlik a genetikán?

– Sok. Vannak olyan nyolcvanéves hölgyek, akiknek egyáltalán nincs szükségük szemhéjfelvarrásra. Ami az orrot illeti: mindig zsírosabb, mint az arc többi része, mivel sok pórus van az alsó részben. A zsírosodás kezelésében a kozmetikus tud segíteni.

 

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK AZ ORRÓL

A kiss orr a nőké!

Vajon miért? Az orr normális mérete általában az arc hosszának egyharmada. Az orrtipológia szerint a normális orrú ember belesimul a környezetébe, sem kiválóságával, sem gyengeségével nem tűnik ki. A nőknek a fitos vagy kicsi orr áll jól – sokáig ezt tartották. Node! A tipológia szerint a kis orr a karakter erejének némi hiányát reprezentálja. Az ilyen ember szelíd, naiv, döntéseiben bizonytalan: már ahogy azt régen a nőtől vagy a jó feleségtől elvárták. A nagy orr „jogát” a férfiaknak tartották fenn, mert az már az értelmességet szimbolizálta. Ez a gondolkodás folytatódik a mai nők kis orr utáni vágyával. A nő legyen gyönge, naiv és rendelje alá magát.

tycho-brahe.jpeg

Tycho Brahe

Egy értékes orr!

Régen párbaj közben a lovagok levágták egymás orrát. Hinnénk-e, hogy a levágott orrokat pótolni tudták? A komáromi Duna Menti Múzeumban őriznek egy millókat érő műkincset: egy 1603-ból származó éggömböt. (Az éggömbök a csillagokat ábrázolják.) Az éggömb Európa akkori legnagyobb térképészének amszterdami műhelyéből került ki, és Tycho Brahe, dán csillagász koordinátáinak segítségével készült. Brahe képe is felkerült a gömbre, aki enyhén szólva kora fenegyerekének számított. Például: nem volt orra! Brahe Prágában halt meg, egy féktelen tivornyázás közepette – s akkor jöttek rá, hogy egy rézből készült műorrot hordott. A koponyáján zöldes foltokat találtak (a réz idővel zöldes patinát kap), így tudták később beazonosítani. Egy párbajban karddal levágták az orrát, és első orrprotézisét maga készítette arany és ezüst ötvözetéből.

Anatómia

A levegő az orron keresztül jut el a hangszálakhoz, és onnan a szánkba. Ezért az orr fontos szerepet játszik abban, hogy milyen a hangunk. Az orr a test beépített légszűrője is, mindennap érintkezik porral, piszokkal, kórokozókkal, vagyis allergénekkel. Az apró szőrők a nózinkban csapdába ejtik a káros anyagokat, majd ezek az orrváladékkal bekerülnek a torokba, és a gyomron keresztül távoznak a szervezetből. Emellett az orr a belélegzett levegő hőmérsékletét is szabályozza. Az orr „dekódolja” a szagokat és az illatokat (az idegsejteken keresztül). Ez védőfunkció, jelzés: ha rossz az étel szaga, nem kell megenni.

Kórósi Lilla
Kapcsolódó írásunk 
Cookies