Egyre gyakrabban köszönt ránk a nap ködös őszi reggelekkel. A köd misztikus homály, melyben izgalmasan sejlenek fel a fák, bokrok, házak körvonalai. Betakarja az embert, elrejt mindent – épp csak sejtet valamit: az évszak varázsát.
Ha repülőt látunk az égen, nemegyszer kiszalad a szánkon: De jó, hogy nem én ülök benne! Pedig nincs olyan ember, aki ne szeretne utazni. Sokan félünk a repülőben – ami teljesen normális. De hogyan győzhetjük le ezt a félelmet?
Mászhatunk hegyeket, hentereghetünk a homokos partokon, leéghetünk, ízlelhetjük más népek ételeit, válogathatunk a külföldi szuvenírek között, vagy akár itthon is maradhatunk. Minden csak rajtunk múlik.
Előttem van egy hosszú, verőfényes nyári nap, amelyet a Duna partján sütkérezve tölthetek. Máig visszacsengenek bennem a régi gimnazista nyarak, mikor a szünidő végtelennek tűnt, és a napok vidáman sorakoztak egymás mellé...
