Ha repülőt látunk az égen, nemegyszer kiszalad a szánkon: De jó, hogy nem én ülök benne! Pedig nincs olyan ember, aki ne szeretne utazni. Sokan félünk a repülőben – ami teljesen normális. De hogyan győzhetjük le ezt a félelmet?
Az idegek játéka... Igyekszünk, amennyire bírunk. Nem az útra, hanem az úti célra gondolunk: a kék tengerre, a lengedező szélre, a minden kényelemmel felszerelt szállodára... A gyönyörű képek sem tudják azonban elnyomni a páni félelmet, amely összeszorítja gyomrunkat, elködösíti agyunkat. Már az indulás előtti napon rémképek gyötörnek bennünket. Mi lesz, ha viharba kerül a gép, ha belecsap a villám, ha öreg, rozoga repülőt fogunk ki, ha öngyilkosságra hajlamos a pilóta, ha turbulenciába kerülünk...
Az útlevélvizsgálat közben még tartjuk magunkat, a lépcsőn is van erőnk felmenni, de bent, a gépben már csak azt nézzük, hogy a lehető legmesszebb üljünk az ablaktól. A biztonsági öv bekapcsolásakor görcsösen megemelkedik a gyomrunk, arcunk torz mosolyba rándul. Hátunkat az ülés támlájának szorítjuk, kezünk a szék karfáját markolja, még arról is megfeledkezünk, hogy az egyik karfa a szomszédunké. Lábunk a szőnyegbe mélyed, szemünk mereven előre tekint, az istenért, csak az ablakon ne kelljen kinézni! Egy, kettő, három... A motorok felbőgnek, a gép teste remeg, mintha darabokra akarna hullani... Kellett ez neked, te ostoba?! Mért kell mindenhol ott lenned?
Éberségünk nem lankad akkor sem, amikor a gép eléri a kívánt magasságot, és egyenesbe lendül. Rettegő tekintetünk a légikisasszony arcát fürkészi... Kérünk egy pohár vizet. Mást nem tudunk legyömöszölni a torkunkon. A többórás repülés alatt legfeljebb egy kiflit vagyunk képesek megenni, azt is csak azért, hogy az éhség miatt még rosszabbul ne legyünk. Számoljuk a perceket, meddig tart még, holott egy-egy afrikai vagy ázsiai út nem kis idő.
Vécére csak a legvégső esetben megyünk, félve attól, hogy ha végigbotorkálunk az ülések között, megbillen a gép egyensúlya. Leszálláskor pedig legszívesebben térdre borulnánk, mint a pápa tette, amikor idegen földre lépett.
Miért éppen én?
Egyszerűen szédülök, szoktuk mondogatni. Mindig is szédültünk (ennek ellenére nemegyszer boldogan hasítottuk a levegőt körhintában ülve). Szégyenkezünk. Pedig a világ tele van olyan emberekkel, akik pánikszerűen félnek a repüléstől. Ha nem így volna, akkor nem foglalkozna annyi weboldal ezzel a félelemmel. A legérdekesebb összeállítás Tom Bunn nevéhez kapcsolódik, aki évekig az amerikai United Airlines pilótája volt.
Amikor befejezte hivatalos pályafutását, egy pszichoterápiai tanfolyamon vett részt, majd megnyitotta SOAR (Seminars on Aeroanxiety Relief) nevű vállalkozását. Tanítványait különféle módszerekkel szabadítja meg a repülés félelmétől: szemináriumi előadásokkal, tankönyvek, DVD-vetítés vagy személyre szabott (akár telefonos) konzultáció segítségével, melyeknek egy órája 600 dollárba kerül. Hogy ez üzlet a javából? Az. Viszont nem virágozna a vállalkozás, ha Bunn nem tudna segíteni. Ez a volt pilóta nagyon is tudja, miről beszél. Ha nem hiszik, klikkeljenek rá a www.fearofflying.com weboldalra.
– Én nem hiszem, hogy puhány vagy gyáva az az ember, aki fél a repüléstől. Hallgatóim ügyes emberek – mondja. – Viszont nagyon élénk a fantáziájuk. Sokszor azt hiszik, hogy amit gondolnak, az a valóság. Én igyekszem elhitetni velük: amit a filmekben látnak a repülőkatasztrófákról, annak nem sok köze van a valósághoz.
A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a szorongás főleg azokat keríti hatalmába, akik nem tudják megnyugtatni magukat. Ha mind függőlegesen, mind vízszintesen eltávolodnak attól a helytől, ahol biztonságban érzik magunkat, ráadásul mások döntenek helyettük anélkül, hogy kiszállhatnának (az adott helyzetből), akkor elhatalmasodik rajtuk a szorongás. De miért félnek azok is, akik azelőtt soha nem féltek, és nem éltek át semmiféle katasztrófát? Megállapították, hogy ezek az emberek nem sokkal azután kezdtek el félni, hogy házasságot kötöttek, gyermekük született, vagy az egyik szülőjük megbetegedett... Az ilyen félelem hátterében a felelősségtudat áll. („Ki fog gondoskodni róluk, ha én meghalok?”) Ilyenkor mit kell tenni? Föl kell keresni azt, akinek a kezében van az életünk, azaz a gép kapitányát. Legjobb rögtön a felszállás után, hogy meggyőződhessünk róla: se nem részeg, se nem dühös, se nem barátságtalan velünk. A közvetítésre kérjük fel a légikisasszonyt – ő minden bizonnyal hozzászokott már a szorongó utasokhoz.
„Nem tudom, más hogy van vele, de én majd megőrülök, amikor a repülő légörvénybe kerül. Csak meresztem a szemem, hogyha a mellettem ülő utas közben nyugodtan olvassa az újságját, míg mi, többiek remegünk, mint a kocsonya. Amikor a barátnőmmel Új-Zélandra utaztunk, Mónika félúton átült a másik oldalamra, hogy a két combja szimmetrikusan legyen agyonkarmolva – én ugyanis minden kilengéskor az ő lábába mélyesztettem a körmeimet. Arról pedig, mennyire tudok félni, a leghívebben egy spanyol férfi tudna beszámolni, aki a Madrid–Párizs vonalon mellettem ült.
Amikor a repülőgép a forró légáramok hátán veszettül táncolni kezdett, belekapaszkodtam a jobb sorsra érdemes úriember vállába, de úgy, hogy teljesen lehúztam róla elegáns selyemkabátját” – mondja Reni.
Tom Bunn meglepő dolgokat mond a turbulenciáról.
– A turbulenciától azok az emberek félnek, akik azt hiszik, hogy a repülőgép is fél a turbulenciától. A valóság viszont az, hogy a repülőgép sehol sincs akkora biztonságban, mint egy légörvényben. – Ezt nehéz ugyan megmagyarázni egy laikusnak, viszont hinni kell egy tapasztalt pilótának. Mert ő ennél még sokkal többet is tud. Például azt, hogy zuhanáskor nem kell félni, mert a zuhanást mindig felemelkedés követi, csak ezt az utasok már nem érzékelik. Gyerekkorunkban ugyanis a felnőttek mindig a leeséstől óvtak bennünket, a felszállástól soha...
Félelemkezelő tanfolyamok
A fentihez hasonló titkokat közlik elsőként azokon a tanfolyamokon, amelyeket a nagyobb légitársaságok ma már napirenden tartanak a szorongó utasok számára. A szervezők szerint a rettegők 90 százalékát sikerül megszabadítani a félelemtől. „Ha az utas nem tudja, mi történik, akkor működésbe lép a fantáziája, és elkezd félni” – mondja Eric Adams, az Air France lektorainak oktatója. A tanfolyam résztvevői egy nap alatt megismerkednek a levegő tulajdonságaival, az aerodinamika alaptörvényeivel, a meteorológia szabályaival és a légi közlekedés irányításának legfontosabb tételeivel. Ezután pszichoterápiás tréning következik, amelynek során megtanulják kordában tartani a félelmüket. A nap utolsó harmadában a résztvevők próbarepülésen vehetnek részt, melyre az előadást tartó pilóta, egy légikisasszony és egy pszichológus is elkíséri őket. (S hogy itthon is rendeznek-e hasonló kurzusokat? Hát erre bizony nem tudunk igenlő választ adni. Egyelőre ilyesmi nincs.)
A tapasztaltak mindenesetre két elérhető megoldást ajánlanak. Az egyik a könnyed, kötetlen beszélgetés. A többnyire egyedül utazó Renátát például rávitte a kényszer, hogy mindjárt az utazás kezdetén elmondja a mellette ülő ismeretlen férfinak, hogy mennyire fél a repüléstől, és megkérje, beszélgessen vele egy kicsit, mert ettől elmúlik a félelme. Ilyen kérésre csak a megrögzött embergyűlölők szoktak nemet mondani. A másik megoldás a Lexaurin nevű gyógyszer, amely közismert szorongásoldó. Repülés előtt két órával egy tablettát, hat órai repülés után még egy felet kell bevenni. Hatását tapasztalva mindenki csak áldani fogja a gyógyszert felíró orvos nevét. Mert a repülésnek az utas ekkor sem örül ugyan, megszabadul viszont a zsigereit gyötrő félelemtől, és lelke viszonylagos nyugalomban fog leledzeni. A skót whiskyt azonban inkább ne fogadja el a csinos légikisasszonytól!
Egyébként repülés közben legyünk óvatosak mindenféle alkohollal. Ha másért nem, akkor azért, mert nem tudhatjuk, hogy a 2400 méteres tengerszint feletti magasság mit művel a szívünkkel és az érrendszerünkkel. Az alkohol ilyen esetekben csak ront a helyzeten. A gyomrunk is tiltakozhat az idegen anyag ellen, főleg akkor, ha nem szoktunk hozzá. Altatókkal se próbálkozzunk.
Ami viszont segít: ha mélyeket lélegzünk, és ha relaxációs gyakorlatokat végzünk. Mindkettőre megtanít bennünket a pszichológus. Lelki turbulenciák nélküli felkészülést kívánunk!
Higgyen a számoknak!
- Az amerikai National Safety Council a szeptember 11-ei merénylet után a légi katasztrófák esélyeit vizsgálta. Megállapították, hogy a bekövetkezés valószínűsége 1:390 532. Autóval a baleset valószínűsége 1:6 212.
- Ha az ember mindennap repülőgépbe ülne, valószínűleg 31 000 év után zuhanna le a gépe. A New York–Los Angeles közti távolság megtétele 261-szer biztonságosabb repülővel, mint autóval.
Fél a bezártságtól?
Ha klausztrofóbiában szenved, és repülnie kell, járja be egyszer-kétszer az egész utasteret, és nézzen jól körül. Rájön, hogy gépe elviselhetően tágas.
Mitől rettegünk a legjobban?
- A repüléstől a nők 21 százaléka, a férfiaknak mintegy 9 százaléka fél. Ezt az arányt sok tanulmány alátámasztja.
- A közvélemény-kutató Gallup Intézet megállapítása szerint egyre kevesebben hisznek a repülés biztonságosságában. A repülőre szállók 49 százaléka aggódik a biztonsága miatt.
- Az 1980-ban készített Boeing Study tanulmánya szerint az utasok 73 százaléka a műszaki meghibásodástól, 62 százaléka a rossz időjárástól, 36 százaléka a leszállástól, szintén 36 százaléka az éjszakai repüléstől, 33 százaléka a tenger feletti utaktól fél.
