Előfordult már veled, hogy megismertél egy igazán nagyszerű nőt/férfit, randizni kezdtetek, majd a nagy szerelem beindulása után hirtelen felszívódott az illető? Nem válaszolt az üzenetekre, hívásokra, mintha a föld nyelte volna el. Pedig az első néhány randin minden úgy alakult, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

A gyors eltűnés után viszont néhány hónap elteltével ismét felbukkant, s te a karjaiba zuhantál, mert mindenre volt magyarázata. A romantikus együttlét és a nagy álmok szövögetése után azonban ismét nyúlcipőt húzott. Hölgyek és urak, tessék felkészülni! A ghoosting után megérkezett a firedooring jelenség is!

Íme, a legújabb és egyben legkíméletlenebb randitrend, a firedooring!
Az angol „firedoor” szó szerinti jelentése: tűzgátló ajtó. Ez az ajtó, illetve vészkijárat az egyik legjobb menekülési útvonalat biztosítja tűzvész esetén a menekülésre szoruló embernek, ezért is fedi nevében oly tökéletesen eme randizási elvet. Ergo, a nagy Ő eleinte mindent elhitet velünk, viszont miután megunt minket, vagy éppenséggel úgy érzi, hogy még nem áll készen a kapcsolatra – ahelyett, hogy elmondaná ezt nekünk, egyszerűen csak lelép, se szó, se beszéd. A magára hagyott áldozat pedig nem érti, mit rontott el.

Ez aztán az igazi vészkijárat-effektus!
A menekülő fél teljesen elszigeteli magát ezt követően. Akkor reagál az üzenetekre és a hívásokra, amikor éppen kedve tartja.  A célja az, hogy áldozata saját magát kezdje hibáztatni a történtekért. A menekülő partner a saját „hirtelen távozását” ráfoghatja a túl gyors tempóra vagy a jól bevált „nem állok még készen” mondatra. S így, amikor újra kedve szottyan hozzánk, visszakönyörgi magát az életünkbe. Mi pedig ekkor szívesen ajtót nyitunk neki, hiszen úgy érezzük, mi bántottuk meg, mi okoztuk a bajt, s ő ezért menekült el azon a bizonyos egyetlen és lehetséges vészkijáraton.

Ördögi kör
A firedooring egy ördögi kör, hiszen a fel-felbukkanó partner állandóan elhiteti velünk, hogy ez a „kapcsolat” teljesen normális. Legtöbbször, amikor már menthetetlen a helyzet, a nő képes belemenni egy nyitott kapcsolatba is, és elviselni a pótlék szerepét, csak hogy olykor-olykor megkapja a szeretetet és a testi kielégülést a hőn áhított partnertől.

Miért olyan veszélyes a firedooring?
A pszichológusok arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ezek a típusú emberek csak élősködnek rajtunk, kihasználnak minket, egyfajta tartalékot jelentünk a számukra. Ezáltal mi állandóan önmagunkat marcangoljuk: mit csináltunk rosszul, miért nem vagyunk elég jók, s máris foltokat ejtünk a saját önbecsülésünkön. A firedooring veszélye továbbá az, hogy nem bírunk kiszakadni az ördögi körből. Minél messzebb kerül tőlünk az illető, annál jobban vágyunk rá. Szeretjük őt, és feltétel nélkül hiszünk a hazugságainak, bízunk benne, és ezért akár évekig is képesek vagyunk egy ilyen „fantomkapcsolatban” benne ragadni.

Almássy Dorka

Új Nő csapata
Cookies