Gömbölyű, kerek, egyenes. Nyúlánk, apró, telt, vézna. Ahogy a nőiségnek száz arca van, úgy a női test is sokféle lehet (éppen ez a változatosság gyönyörködteti évszázadok óta a férfit). Ne akarjunk hát egyformák lenni! Elvégre sokkal többet nyerünk azzal, ha a saját szépségünket aknázzuk ki. Hogyan kezdjünk hozzá? Kérdezzünk meg például egy profit!

Nagy Finta Adrianna (Gúta) a magyar Yurkov stílustanácsadó szalon szlovákiai vezetője. Adri több mint egy évtizede nőkkel foglalkozik, és adottságaink felemelésében hisz. „Míg a coach belülről kifelé haladva segít, addig a stílustanácsadó kívülről befelé indul. Amikor a nő tudja, hogy milyen szabás és szín áll jól neki, a lelke is kivirágzik!” – vallja. Mit üzen a gardróbunk? – ezt a kérdést próbáltuk megválaszolni.

a-te-testparad-a-masik-no-alma-belso.jpg

– Bocsáss meg, de nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a körmöd az év színében pompázik...

– Ó, én már azelőtt is nagyon kedveltem a magentát, hogy a Pantone Intézet kihirdette volna az év színeként. (Mosolyog.) A kezdeményezést jó dolognak tartom, mert szélesebb körben is elkezdtünk a színekről beszélgetni. Az év színét mindig aktuális témák alapján választják ki. A tavalyi kékes-lilás Very Peri például a Covid utáni hirtelen optimizmust hirdette, míg az idei Viva Magenta az újrakezdés szimbóluma. Mi, stílustanácsadók pontosan ezt hangsúlyozzuk: minden szín, amit viselünk, rólunk szól. Gardróbunk színei szavak nélkül is mesélnek.

– Elkezdhetnek aggódni a fekete szín rajongói?

– A fekete keménységet, távolságtartást, erőt sugall. Nem véletlen, hogy sok nő a menstruációja idején ösztönösen a fekete darabok után nyúl, ezekkel ugyanis azt fejezi ki: „Most hagyjatok békén, csak túl szeretném élni a napot!” Különben megfigyelhető, hogy ciklusunk felénél meg éppen a merészebb színeket kedveljük. Amikor jólesik a figyelem, bátrabban veszünk fel pirosat – ami a női energia és a szexualitás jelképe –, de a pink, a sárga, a narancssárga árnyalataiban is ilyenkor érezzük a legjobban magunkat. Legyen szó bármilyen színről: jó tudni, hogy nekünk mi áll jól!

Ha tisztában vagyok a színeimmel, a hozzám passzoló fazonokkal és a méreteimmel, azt is tudni fogom, hogyan hozzam ki a legtöbbet a megjelenésemből. Sőt: bátran folyamodom majd azokhoz a trükkökhöz, amelyekkel optikailag javítani tudok az arányaimon.

– Vagyis nem fogok alma alkatú hölgyként sötét alsó részben, hasi tájékon mintás blúzban megjelenni?

– Hacsak nem a lábamat szeretném eltüntetni és a hasamat megmutatni – merénylet a jó ízlés ellen. Mert milyen is az alma alkat? A széles vállú, nagyobb mellű, hasi hízásra hajlamos hölgyek tartoznak ebbe a kategóriába, akiknek általában meggyűlik a bajuk a felsőruházattal. Hiszen a mintákkal, a fodrokkal – néha az övekkel is – éppen azokat a testtájékaikat hangsúlyozzák ki, melyek amúgy is hangsúlyosak. Tehát nemigen tudják, hogy mit viseljenek felül. Mi éppen ezért a lágy esésű felsőket, a hasi tájékon bővebb szabásokat javasoljuk nekik. (Az idei báli szezon flitteres, fodros trendje – melynek eleve nagyító hatása van – nem kedvezett nekik.) Persze az éremnek két oldala van! Az alma alkatú nőknek általában gyönyörű a lábuk és kecses a bokájuk, amit vétek nem megmutatni! Így alulra jöhetnek a minták, de akár a flitterek és a fodrok is. Persze nincs két egyforma nő, ezért nem lehet általános érvényű tanácsokat adni. Hisz teljesen másként mutat egy 160 centis alma, mint egy 180-as. A testelemzés során nagy gondot fordítunk arra, hogyan aránylik egymáshoz az alsótest és a felsőtest, melyik a hosszabb, melyik a rövidebb. Ez az összhatás szempontjából nagyon fontos.

– Ez mit jelent? Egy körte alkatnál, ahol az alsótest viszi el a show-t, pont fordítva kell eljárni?

– Pontosan. Mindig azt emeljük ki, ahová a hangsúly kerül. Tehát a körte alkaton – amelyre a széles csípő, nagyobb fenék és vastagabb comb jellemző – remekül hat egy egyszínű szoknya mélyebben dekoltált blúzzal, vagy a karokat, vállat, kulcscsontot hangsúlyozó felsővel. Az öltözködés során mindig arányos sziluettre törekszünk. A homokóra típusú hölgyeknek eleve szerencséjük van, mert ők mindenhol arányosak. A többi alkatnál – az alma, a körte, a fordított háromszög vagy a téglalap alkatú hölgyeknél – szintén az ideált, vagyis a „homokóra” sziluettet célozzuk meg. A homokórákra jellemzőek még a kerekded idomok: karcsú derekukat bátran hangsúlyozhatják derékban húzott ruhával, övekkel.

testpara-testalkatok.jpg

– A fordított háromszög és a téglalap alkatokról ritkán esik szó. Ők mire ügyeljenek?

– A fordított háromszöget eper testalkatnak szokták nevezni – én is ebbe a kategóriába tartozom. Csípőnk keskenyebb, mint a vállunk, amihez általában nagyobb mellméret és rövidebb nyak társul. Legnagyobb problémánk, hogy hiába passzol ránk egy 34-es zakó, a szélesebb váll miatt kénytelenek vagyunk a 38-asat megvenni. (Itt meg kell jegyeznem: fontos, hogy sose válasszunk kisebb méretet!) A V kivágású blúzok az előnyösebbek, a rövid nyak okán a kámzsanyakú felsőket vagy a garbót érdemes kerülni. Persze egy előnyös szabású zakóval vagy egy hosszabb lánccal – vagyis kis optikai illúzióval – becsaphatjuk a tükröt; illetve az is jó megoldás, ha az ingünk gallérját kicsit lejjebb hajtjuk.

– S mit tartsunk a téglalapokról?

– Ők képviselik az ötödik típust, gyümölcsnevük a banán. Felsőtestük egyenes, a derék és a csípő nem hangsúlyos, kicsit fiús az alakjuk – oszlopalkatnak is nevezik őket. A mai modellek is ebbe a kategóriába tartoznak: tudnivaló, hogy Cindy Crawford és társai még homokórák voltak, 38-as mérettel, a mostani lányok már csak 34-es méretűek. Szinte bármi rájuk adható – ideális „vállfák”!

Remekül mutat rajtuk az aszimmetrikus szabás: a nagy, puffos ujj, a csónakkivágás, a fodor, a tüllszoknya – lent is és fent is viselhetnek pluszanyagot, még ez sem erősíti őket.

– Akkor mégsem a homokóra a mindenható. Ma melyik a divatos alkat?

– Mindent egybevetve én úgy látom: teljesen mindegy, hogy valaki alma vagy banán, 34-es vagy 46-os méret – ma minden nőnek baja van az alkatával.

– Úgy érted, elégedetlenek vagyunk magunkkal?

– Csontos a vállam! Nagy a fenekem! Kicsi a fenekem! Lóg a mellem! Lapos vagyok, mint a deszka... A konzultáción minden nő méltatlankodik. Meg szoktam tőlük kérdezni: Tudod, hogy amit te nem szeretsz a testeden, arról más nő csak álmodik? S ilyenkor egy picit elgondolkodnak. Én egyébként hiszek abban, hogy ezt a konfliktust fel lehet oldani – már azzal is, ha csak sorolni kezdjük az adott alkat előnyeit. Például: ha egy körte nem elégedett a csípőjével, felhívom a figyelmét arra, hogy gyönyörű karja, szép nyaka és lapos hasa van. S persze azonmód megmutatom neki, hogyan tudja a legelőnyösebben érvényesíteni az adottságait!

minden_reggel_ujno.sk.png

– Ez úgy hangzik, mint egy terápia...

– Mindig azt mondom, hogy a mi munkánk elsősorban nem a ruhákról vagy a színekről szól. Ha úgy tetszik, mi is gyógyítunk: csak míg a coach belülről kifelé, addig mi kívülről befelé dolgozunk. Próbáljuk megértetni a hölgyekkel, hogy a közösségi média inspirálta szépségideál nem reális – hisz szinte senki nem tud neki megfelelni. Míg néhány éve a vékony nők voltak a menők, addig ma minden instasztár pucsít, testtömeget szed magára. Testképünk nap mint nap torzul. Ha visszagondolunk a hároméves énünkre, egy boldog kislányt látunk, aki a tükör előtt pörög-forog, illegeti magát, és eszébe sem jut, hogy bármi baj lehet vele. Aztán minden elromlik; a minősítő jelzőket, melyeket a környezetünktől kapunk, nehéz elfelejteni. Van egy kliensem: egy gyönyörű, fiatal nő, csak épp a szülei fiúnak szánták. Úgy is nevelték, még egy fiús becenevet is ráakasztottak, s ő ezt elfogadta. Nemrég kezdte csak el keresni, hogyan tudna mégiscsak nőként létezni – s mi itt a Yurkovban a női minőséget próbáljuk benne erősíteni, pont a stíluson keresztül.

– Itt megkérdezném: a stílustanácsadó mikor sikeres?

– Hihetetlen érzés, amikor a kliens, aki azelőtt nem mert szoknyát viselni – mert mondjuk túl csontosnak tartotta a térdét –, egyszeriben elkezd szoknyát hordani. Nemrég egy hatvanas hölgyre tüllszoknyát adtam (természetesen szolidat). S imádja, gyönyörűen áll neki, mert stílusosan, a korának megfelelően kombinálja. A tüllszoknya egyébként tipikusan olyan viselet, amitől a legtöbb nő ódzkodik.

– Mit tanácsolnál, hogyan iktassuk be a tüllszoknyát a ruhatárunkba?

– Mint minden A vonalú szoknyánál, ennél is ügyelni kell arra, hogy deréktól csípőig szűk legyen, és csak csípőtől lefelé kezdjen bővülni. A sok pluszanyag ugyanis kilókat pakolhat ránk. Télen nagyszerűen lehet kombinálni csizmával, pulcsikkal; tavasszal és ősszel pedig farmer- vagy bőrdzsekivel, tornacipővel, fehér pólóval...

Aki a lábát szeretné hangsúlyozni, az a rövidebb verziót is bevállalhatja, de ügyeljünk arra, hogy ahol a combunk összeér, annál feljebb nem érhet. Ez esetben se felejtsük el a szabályt: ahová a fókuszt teszem, oda vonzom a tekintetet!

– Mi, nők általában karcsúbbnak szeretnénk tűnni. Ennek érdekében tudnál javasolni valamiféle praktikát?

– Öltözzünk tetőtől talpig monokrómba! Az, hogy csak a fekete karcsúsít, városi legenda: a kék, a bézs, a szürke összeállítások ugyanúgy slankítanak, ha megfelelően kombináljuk őket. Illetve tévhit, hogy a világos kövérít! Ha például egy bézs pulóverhez ugyancsak bézs nadrágot húzunk, s az fölé egy neutrális színű, hosszabb mellényt veszünk, ami harmonizál a bakancsunk színével: biztos, hogy vékonyabbnak fogunk látszani. Az egyszínű szetteknél arra kell figyelni, hogy ne keverjük ugyanazon szín hideg és meleg tónusait – ám ez már a stílusosság haladó szintje. Ha pedig optikailag szeretnénk nyújtani az alakunkat, viseljünk spicces orrú cipőt! Ez lehet csizma, zoknicsizma, de balerinacipő is. Mindenképp a bőrünk színével harmonizáló árnyalatot válasszunk – így magas sarok nélkül is azt a látszatot kelthetjük, hogy magasak vagyunk.

– Tehát nem a túlméretezett, oversize darabok és a hatalmas leplek jelentik a megoldást...

– Semmiképpen. Egyébként két végletet látok. Van, aki rögtön 2-3 mérettel nagyobb ruhába bújik, ha felszed néhány kilót: azt hiszi, hogy így láthatatlanná válik. A másik továbbra is ragaszkodik a szűk fazonhoz, s a feszes derék és mellrész minden kis redőt, hurkácskát megmutat. Egyik sem jó megoldás, mert mindkét esetben ducibbnak fogunk tűnni! A legfontosabb, hogy megtaláljuk a hozzánk tökéletesen passzoló méretezést. Senkinek sem tanácsolom a „Majd belefogyok!” alapon való vásárlást, mert a nagy fogyás az esetek 99 százalékában elmarad.

– Apropó, hurkácskák... Divatba jött a csípőnadrág, amely bizony könyörtelenül megmutatja a hastájéki felesleget. Lehet stílusosan viselni?

– Amikor valaki tisztába kerül a saját stílusával, többé nem érzi majd szükségét annak, hogy esztelenül kövesse a trendeket. Egy idő után ki tudja majd csipegetni azokat a darabokat, melyek jól állnak neki. Ha nem illik nekünk a csípőnadrág, nem kell erőltetni! Ha mindenképp szeretnénk kipróbálni – s nem tartozunk a banán alkatú hölgyek kategóriájába, akiken egy deka felesleg sincs –, akkor érdemes egy kicsit nagyobb mérettel próbálkozni. A lényeg, hogy ne vágjon be a nadrág! Célszerű zakóval, kardigánnal, bővebb fazonú felsővel viselni.

a-te-testparad-a-masik-no-alma-slim-aaron.jpg
C. Z. Guest (1920–2003) volt az amerikai társaság legstílusosabb nője, akin – tipikus banán volt – minden ruha jól állt. Azóta könyvek sora jelent meg stílusáról a neves társasági fotós, Slim Aarons képeivel. A banán mellben, csípőben keskeny, ezért a dizájnerek szeretik, mert alkatánál fogva jó „ruhaakasztó”. (© Slim Aarons)

– S mi a véleményed az alakformáló fehérneműről? Érdemes bevetni?

– Például a Calzedoniának és az Intimissiminek szuper alakformáló harisnyái és alsóneműi vannak, rásimulnak a testre. Van olyan alkalom, amikor megéri szenvedni. Ugyanakkor tudatosítani érdemes, hogy minél jobban szorít egy ruhadarab, annál inkább árt az anyagcserénknek és a vérkeringésünknek. Már kutatások is születtek a témában. Pár óránál hosszabb ideig tehát semmiképp se viseljünk ilyet!

– Az utóbbi időben általános tendencia, hogy nem szeretünk alkalomhoz illően felöltözni. Mondjuk ki: elkényelmesedtünk. Ti mennyire érzékelitek ezt a változást?

Kim Kardashianék divatba hozták a tréningruhát, a Covid-időszak pedig csak tovább rontott a stílusunkon. Sokan már színházba is melegítőben mennek, megrekedtek a karanténdivatban. Pedig kultúránk része, hogy néha „jelenésünk” van: akkor az öltözékünkkel is adjuk meg a módját az alkalomnak!

– Hogy látod, hol kellene a leginkább fejlődnünk?

– A munkahelyi öltözködéssel vannak nagy gondok, ezen belül is a bizniszdivattal. Most készülök egy sorozatot indítani a témában, ami arról szól majd, hogyan öltözzek, ha szeretném, hogy komolyan vegyenek a munkahelyemen.

Például irodai közegben ne viseljünk szűk ruhát, mélyen felvágott szoknyát, színes harisnyanadrágot, dekoltált blúzt vagy csipkét. A csipkéről ugyanis – hiába szép – a férfi kollégának nem a professzionalitás jut majd az eszébe. A csipkének romantikus hangulata van.

– Mit tapasztalsz, kinek öltözködünk mi, nők?

– Ha mi jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor a külvilág – a párunk, a kollégáink, a barátaink – is ezt fogja visszatükrözni. Érdekes egyébként, hogy a bántó kommenteket soha nem azoktól kapom, akik megfordultak nálunk tanácsadáson. Onnantól ugyanis, hogy valaki elkezd foglalkozni magával, nem érzi a szükségét annak, hogy „megmondja a tutit”.

– Mindent összevetve mit tanácsolnál: mi legyen az első lépés, ha szeretnénk a stílusunkat új szintre emelni?

– Próbáljunk gazdálkodni a már meglévő ruháinkkal. Rengeteg olyan ruhadarab lóg a gardróbunkban, melyek „parkolópályára” lettek állítva. Kicsit olyan ez, mint a főzés: sokszor azt hisszük, hogy nincs otthon semmi, ám mégiscsak találunk valami finomat a kamrában! A másik fontos tanácsom: rendezzük át a gardróbunkat. Legyen szépen átlátható, s lehetőleg a hozzánk leginkább passzoló színek és fazonok kapjanak benne helyet – a mi méretünkben! Így az öltözködésből nem nyűg lesz, hanem izgalmas kihívás. Fűszer ahhoz, hogy a legteljesebben megéljük magunkat nőként.

Olláry Ildikó
Cookies