A tél az északi festők témája. Nem véletlenül, hiszen ezek az országok télről télre vastag hótakaróba öltöznek.
Így volt ez a XVI. században is, mikor idősebb Pieter Bruegel flamand festő ezt a képet megfestette. (A megkülönböztetés miatt nevezik idősebbnek, mert a fiai is festők voltak.)
Az akkori Németalföldön élt, először Antwerpenben, majd Brüsszelben. Ő még Jézus születését is havas környezetben festette meg, ami akkortájt elég szokatlannak számított, hiszen ebben a műfajban mindig is az olasz festők vitték a prímet, akik hazájuk napfényes színeit varázsolták a vászonra. Bruegel is elzarándokolt Itáliába, hogy tanuljon tőlük.
Abban az időben az ő hazájában a festők előrébb tartottak a tekintetben, hogy nem csupán vallási tárgyú képeket festettek, hanem a polgárság megrendelésére már konkrét képek készültek.
Sőt, a téli táj is felkúszott a vászonra, és a téli tájnak Bruegel volt a leghíresebb festője. Bruegel 1551-ben lett az antwerpeni festőcéh tagja. Akkoriban Németalföldet a spanyolok tartották megszállva, a flamandok pedig a szívből gyűlölték őket a kegyetlenkedő inkvizíciójukkal egyetemben. Az országban ezért talált táptalajra a reformáció, ezért (is) lettek reformátusok a mai Hollandia lakói.
Bruegel leghíresebb munkáiban a parasztokat festette meg, ezért nevezték „Paraszt Bruegelnek“. Valóságos alakokat festett, az embert a tájban és a természetben. Íme!
