A szépségszalon a nők mágikus szentélye, ahol gyakran nemcsak testünk, hanem lelkünk is megszépül. De a szépségiparban dolgozók olykor olyan történetek bizalmasaivá válnak, melyeket vendégeik máshol nem mondanak el. Vajon miért éppen nekik könnyebb megnyílni, és mit jelenthet mindez annak, aki hallgatja? Két szépségipari szakemberrel és egy pszichológussal beszélgettem erről.
A hajfesték hat, a körömlakk szárad, a kozmetikus csendben dolgozik az arcunkon – mi pedig beszélünk, úgy, akárcsak egy terapeutánál tennénk. Mire észbe kapunk, párkapcsolatunkról, munkahelyi gondjainkról vagy éppen legféltettebb titkainkról számolunk be: de miért válik számunkra a manikűrös, fodrász vagy éppen a gyantázást végző kozmetikus mentálhigiénés tanácsadóvá? És mit visznek ők magukkal abból, amit nap mint nap hallanak?
Bizalom, ami a szalonban születik
Rebeka kozmetikus-sminktetoválóként dolgozik Győrben, havonta körülbelül 80–100 vendég fordul meg a „kezei alatt”. Szerinte különleges oka van annak, hogy a nők itt szeretnek leginkább megnyílni: „A kozmetikai szalon egy intim közeg: én például egyedül dolgozom – mikor megérkezik a vendég, bezárom az ajtót és csak mi vagyunk.
Tünde női, férfi- és gyermekfodrász, valamint kézápoló és műkörömépítő. Sok nővel találkozik szolgáltatásai révén és elmondása alapján az idő is fontos: „Itt olyan, mintha kapnának egy biztonságos teret, ahol kimondhatják, ami bennük van, és időt, ami csak róluk szól.”
De miért éppen a kozmetikusnak, fodrásznak, manikűrösnek tárjuk fel a lelkünket, nem pedig egy pszichológusnak? Valóban a hely hangulata teszi, vagy inkább a személyiség?
Rebeka szerint ez leginkább a vendégről szól: „Én úgy veszem észre, a legtöbb nő visszacsatolást, megerősítést vár. Azt várják a másiktól, főként egy másik nőtől, hogy pártfogolja őket, helyeseljen. Ezzel szemben egy pszichológus görbe tükröt mutat és az a feladata, hogy rávilágítson arra, mit látnak tévesen. Ezzel nem mindenki szeret szembesülni. Továbbá, az én vendégeim tisztában vannak azzal, hogy nem ítélkezem, ezért könnyebben kimondják, ami bántja őket.”
Józsa Rebeka, kozmetikus és sminktetováló
Tünde úgy látja, sok múlik a külső nézőponton is: „Az emberek fejében az a kép él, a fodrász, műkörmös vagy kozmetikus szeret emberekkel kommunikálni, tehát nem teher számára a beszélgetés. Mi kívülállók vagyunk az életükben, így könnyebb nekünk elmondani a gondjaikat, mint a családjuknak, barátaiknak. Rengeteg történetet hallunk másoktól, ezért a vendégek úgy érzik, talán már találkoztunk az övékhez hasonló helyzettel. Gyakran kérdezik tőlem: Hallottál már ilyet, mit csinált más hasonló szituációban? Ilyenkor nem szakmai választ, hanem egy külső nézőpontot várnak.”
Mikor a lelkünk is szépül
A szépségszalonban nemcsak testünk, hanem lelkünk is megszépül. Ez a klasszikus „énidő”, egyfajta rituálé, ami nemcsak a figyelemről szól, hanem arról, hogy kapcsolódunk önmagunkhoz. Akár a fodrászszékbe ülünk be, vagy a manikűrös asztalához, végre érezzük: figyelnek ránk. Sok nő a hétköznapok terhei mellett csak a szépségszalonban tudja ezt valóban megélni. Amint testünk ellazul, lelkünk is követi.
„Itt nincs a nőkön nyomás, hogy jól kell megfogalmazniuk a problémáikat, mert valaki szakmailag elemzi őket – világít rá Tünde. – Nincs teljesítményhelyzet, így a beszélgetés is természetesebben alakul. Volt olyan vendégem, aki bár pszichológushoz járt, mégis azt mondta, nekem szívesebben mesél. Viszont várt rá másnap egy pszichológusi konzultáció, ezért meg akarta tartani ezeket arra az alkalomra. Látszott ez mennyi feszültséget okoz neki.”
Kiss Tünde női, férfi és gyermekfodrász, kézápoló és műkörömépítő
Rebeka szerint az önbizalomerősítés is kulcsfontosságú: „Visszajáró vendégek bőrén lehet látni, ha stresszesebb vagy nehezebb időszakon mennek át. De nem feltétlenül a bőr dehidratáltságán vagy a pigmentfoltokon! Néha elég pár szarkaláb a szem sarkában, a mimika vagy éppen a sápadtság. Sok nő szabadkozik előttünk, szépségipari szakemberek előtt, a külseje miatt, miközben mi sem várjuk el, hogy tökéletesek legyenek – hiszen ezért járnak hozzánk! Nehezen fogadják el a bókokat, inkább a hibákat keresik önmagukon. Én igyekszem mindig az erősségeiket hangsúlyozni. Mindenkiben van szépség, csak sokan nem látják, ezért is kulcsfontosságú, hogy egy szakember ezeket erősítse.”
A vendég távozik, a történet marad
Elkészült a frizura, csodás körmökkel és hamvas bőrrel távozunk a szalonból – és sokkal könnyebb lélekkel. Amit azonban letettünk, az ott marad, méghozzá a szakembernél. Mit kezd vele ő, hogy a munkaidő végén ne vigye haza magával? Főként, ha nehéz, esetenként súlyos témákról van szó.
„Amit hallasz, amit látsz, az hatással van rád – mondja Rebeka. – Vannak számomra is különösen megterhelő történetek. Kozmetikusként én kerülök talán a legközelebbi kapcsolatba a vendég testével. Például gyantázás során láttam már fizikai bántalmazásra utaló nyomokat is. Volt, aki évek múltán árulta el azt, amit én már az elején tudtam: nem az asztalnak ment neki. De nem hívhatom fel a figyelmét arra, hogy látom. Jelezhetem úgy, hogy rákérdezek, fáj-e az érintett terület gyantázáskor vagy kihagyjam. Így meghagyom neki a lehetőséget, hogy maga mesélje el.
De sok más árulkodó jel is van: elég csak abba belegondolni, hány féltékeny férj vagy barát kíséri el a párját kozmetikushoz, körmöshöz, fodrászhoz, hogy fizikailag is kontrollálják őket vagy a beszélgetéseiket. Én ezt kiküszöbölöm, hozzám nem jöhet kísérő, de a korábbi munkahelyemen volt erre példa.”
Tünde is hallott már megdöbbentő esetekről: „90 emberrel dolgozom egy hónapban. Mi lenne, ha mind a 90 ember gondját-baját a lelkemre venném? Ezt egyszerűen nem tehetem meg. Persze vannak történetek, amelyek megrendítenek, azonban nagyon nehéz meghúzni a határt, mert hivatalosan nem tudjuk, meddig mehetünk el. Volt vendégem, akit a párja súlyosan bántalmazott, és hiába próbáltam jelezni neki, hogy ezt a helyzetet komolyan kell vennie, végül ő döntött arról, mit lép. Nagyon megérintett egy fiatal vendégem esete is, aki egy nyaraláson átélt félelmetes, kellemetlen helyzetről mesélt nekem. Azt mondta, egy fiú nem akarta békén hagyni, bezárta a mosdóba és olyan helyzetbe hozta, amit ő nem akart… Ezen utána nagyon sokáig rágódtam. Mivel még kiskorú volt, mondtam, hogy ezt mindenképp el kell mondania a szüleinek. Szerintem már az jelzésértékű, ha valaki ilyen történetet megoszt, mert sokszor választ keres arra, hogy amit átélt, az rendben volt-e.”
Ezekből a példákból látszik, hogy gyakran a fodrászok, kozmetikusok, manikűrösök akár súlyosabb esetekkel is találkozhatnak, mint egy pszichológus. A kérdés az, hogy mit tehetnek ők ilyenkor.
Rebeka kiemelte a szakmájuk határainak fontosságát: „Tudnunk kell, hogy nem vagyunk szakemberek, ismernünk kell a saját szakmaiságunk határait. Legyen szó magánéleti válságról, munkahelyi gondokról vagy akár súlyos bántalmazásról, mi csak tanácsot adhatunk. Volt, akinek ügyvéd telefonszámát adtam meg, másnak pszichológust ajánlottam. De nem cselekedhetünk helyettük, nem szólhatunk bele az életükbe. A mi világunk sem szakmailag, sem rendszerszinten nincs felkészülve arra, hogyan ilyen súlyos eseteket kezelni tudjon. A lelki problémákat sem vihetjük haza magunkkal, bár én azt vallom, hogy minden történetből lehet meríteni, tanulni.”
Tünde szerint is fontosak a határok, de ez korántsem egyszerű: „Nem hagynak hidegen a súlyos helyzetek, de nehéz,meddig mehetünk el hivatalosan. Úgy veszem észre, sokszor még azok sem mernek közbeavatkozni, akik hivatalosan közelebb állnak ezekhez az ügyekhez, például védőnők, háziorvosok vagy tanárok. A fiatal lány esetében nem lett volna helyes elmondanom az édesanyjának, hiába járt ő is hozzám. Ez nem az én történetem, és nem is az én tisztem továbbadni. Nehéz meghúzni ezt a határt, mert egyszerre van bennem segíteni akarás és az a tudat, hogy ne lépjem át a saját szerepemet. A legtöbb, amit tehetünk, hogy meghallgatjuk, megerősítjük abban, hogy ez nincs rendjén, de a továbbiakat neki kell meglépni.”
Természetesen minden történet nyomot hagy a lelkükben, erre pedig különböző megküzdési stratégiákat dolgoztak ki, illetve ki-ki a maga módján elindult az önismeret útján.
„A szépségiparban dolgozóknak is fontos lenne a szakember segítsége, két okból – hangsúlyozza Rebeka. – Egyrészt, hogy feldolgozza, amit a munkahelyén hall, másrészt az önismeret miatt. Előfordulhat, hogy egy érzékeny élethelyzetben lévő vendégnél tanácsokkal csak rontunk a helyzeten, annak ellenére, hogy jót akarunk. A saját szakmai határainkat is csak önismerettel láthatjuk be. Amit a magam részéről tehetek egy nehéz munkanap után, hogy nem gondolkodom otthon is a hallottakon, nem megyek bele és nem beszélgetek erről a szalonon kívül a vendégekkel. Ez fontos, mert volt olyan, aki munkaidőn kívül is megkeresett a problémáival. Más azt mondta, szívesen elfogadna engem barátnak, mert jó hallgatóság vagyok – ott kell egy nagy levegőt venni és meghúzni a határt! A vendégekkel való kommunikáció során néha elég csak hallgatni, mert gyakran csak annyi kell, hogy kibeszélhesse magából a gondokat. A beszélgetés fárasztó is lehet, hiszen mentálisan jelen kell lenni, de egy jó partnerrel ez is visszatölt. Tehát vannak szép számmal pozitív példák is.”
Tündének jólesik, hogy a vendégek megbíznak benne, de ehhez is kellett az önismeret: „Nekem nagyon megtisztelő, hogy a vendégek megosztják velem az érzéseiket, titkaikat. Ez számomra nem teher, szívesen meghallgatom őket.
Nekem előbb jött az életembe az önismeret, mint a munkahelyi változás. Amint elkezdtem dolgozni önmagamon, megváltozott a hozzáállásom és a vendégköröm is. Ha érzelmileg megterhelő történetet hallok, akkor általában két vendég között megmosom az arcom, veszek pár mély levegőt és kiürítem az elmém. Van, hogy munka után bent maradok a szalonomban, kitakarítok, rendet rakok, zenét hallgatok, így oldódik a feszültség, és van egy kis átmenet a munka és az otthon között. "
Mit mond a pszichológus?
Vincze Flóra Mária okleveles pszichológusként végzett a Debreceni Egyetemen, tanácsadó és iskolapszichológus szakirányon. Viselkedéselemző és egészségfejlesztő végzettséggel rendelkezik, valamint okleveles rajzvizsgálati szakértő, mindfulness tréner és autogéntréning-oktató. Kognitívterápiás-csoportvezető és krízistanácsadó – mentálisegészségnyújtó-tréner. 2018 óta dolgozik pszichológusként. Szakemberként úgy látja, több oka is van, hogy a nők nagy része inkább a szépségipari szakemberét választja ki terapeutájának. De milyen hatással van ez mindkét oldalra?
„Sokan még ma is úgy gondolják – nagyon leegyszerűsítve –, hogy pszichológushoz csak azok járnak, akikkel „nagy baj van”. Emellett sokan tagadják is, hogy problémájuk lenne, vagy félnek tudatosan segítséget kérni. Azt látom, hogy az emberek életéből gyakran hiányzik az a támogató, baráti közeg, ahol valódi figyelemmel meghallgatnák őket. Eközben a szépségipari szolgáltatás közben létrejön egy hasonló intim viszony, hiszen rendszeresen találkoznak, a vendég úgy érzi ellazulhat, biztonságban van. Megteremtődik egy érzés, mely során úgy érzi, a személyes dolgait is megoszthatja. Sokaknak szüksége van arra, hogy ezáltal érzéseiket érvényesnek tekinthessék – ehhez pedig megerősítést is várnak. Ez azonban nem ugyanaz, mint mikor valaki tudatosan, szakembernek mondja ki, és szeretne is segítséggel dolgozni rajtuk.”
Vincze Flóra Mária okleveles pszichológus
A pszichológus a következményekre is felhívja a figyelmet: „Ugyanakkor van ennek pozitív hatása is, hiszen mikor az ember kimondja a problémáit, azzal már részben le is vezeti a feszültséget. Azonban két szempontból is káros lehet: egyrészt a vendégnek, aki így próbálja megoldani a problémáit, másrészt a kozmetikusnak, műkörmösnek vagy fodrásznak, aki erre egyáltalán nincs felkészítve, hiszen nem azt tanulta, hogy lelki terhekkel dolgozzon. A saját életéből, tapasztalataiból adhat tanácsot, amely jó szándékú ugyan, de korántsem szakszerű. Ha empatikus, könnyen magára veheti, amit hall, és kialakul a másodlagos traumatizáció, vagyis amikor mások traumái viselnek meg bennünket. Ez olyan,mintha kilőnénk egy nyilat: nem tudjuk, a másik emberben mit talál el.”
Jogos a kérdés, hogy mit tehetnek a szépségipari dolgozók a vendégért és önmagukért.
Flóra határozottan fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Én minden embernek megtanítanám ezt a mondatot: ez nem az én problémám. Meghallgathatom a vendéget, hiszen törekszem arra, hogy jó, bizalmi kapcsolat legyen közöttünk, de bizonyos terheket nem nekem kell cipelnem. Ezek az ő nehézségei, melyekkel neki kell dolgoznia. Jelezhetem a vendégnek, hogy érdemes volna a problémáival szakembert keresnie, akinek van megfelelő eszköztára és kompetenciája. Fontos a határhúzás is, de ennek alapja az önismeret.
Ha van egy kellemetlen, divatos szóval „energiavámpír” vendégem, érdemes megnéznem, hogy amikor a naptárban az ő nevét látom, milyen érzések fognak el. A határhúzásnak vannak szintjei: már az is határhúzás, ha nem mondunk automatikusan igent a vendég minden kérésére. Például, ha valaki este nyolcra kér időpontot, mondhatom, hogy nézzünk más időintervallumot. Ezzel is jelzem, meddig terjednek a határaim. Az sem jelent feltétlenül kudarcot, ha egyszer kivételt teszek, és esetleg átlépem a határaim. Ebből a helyzetből tanulhatok, és nem kell megismétlődnie legközelebb. A határok tehát fokozatosan épülnek fel, így alakul ki az a működés, amiben szakemberként ismerem a saját kereteim, és azon belül tudok mozogni.”
Flóra segítő szakemberként rávilágított, mit tehetnek súlyos esetben a dolgozók: „Számos szépségipari szakember akad a pácienseim között, akik maguk is beszámoltak már súlyos, megrendítő esetekről, bántalmazás gyanújáról. Én ilyenkor egyértelműen azt tanácsolom, hogy javasolják vendégeiknek, hogy kérjenek segítséget. Fontos, hogy meghallgassuk és megerősítsük abban, hogy joga van a segítséghez. Ugyanakkor ezt sem érdemes erőltetni, ha a vendég nem áll készen az elfogadására. Óvatosnak kell lenni, nem szabad beleavatkozni túl erősen, mert az ellenkezőjét érhetjük el vele. Nagy igazság, hogy senkit nem lehet akarata ellenére megmenteni. Nehéz meghúzni, meddig tart a támogatás, és honnantólválik túlzott beavatkozássá.”
Pszichológusként maga is kiemelte az önismereti munka fontosságát: „Én szépségipari szakembereknek, illetve mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, azt tanácsolnám, hogy kezdjenek el minél előbb önismerettel foglalkozni. Rengeteg videó, workshop, könyv található már az interneten is, ahonnan el lehet indulni.
Az élet gyakran hozhat olyan helyzeteket, amelyek rámutatnak valamire bennünk – akár mások történetei által. Ha erre nem vagyunk felkészülve, könnyen megijedhetünk.”
Szakmai képzés
Abban Tünde, Rebeka és Flóra is egyetértett, hogy hiánypótló lenne egy képzés, ahol nemcsak a szakmai tudást, hanem a mentálhigiénés alapokat is elsajátíthatnák. Flóra kiemelte, hogy maguk a szépségipari szakemberek is nyitottak lennének rá: „
Régóta gondolkozom azon, hogy mennyire hasznos lenne, ha a szépségipari képzésbe belekerülne néhány óra pszichológiai vagy kommunikációs alapismeret. A fodrászoknak, kozmetikusoknak, manikűrösöknek egyfajta kapuőrszerepük van: észrevehetik, ha baj van, meghallgathatják és a megfelelő segítség felé irányíthatják az érintetteket. Ugyanilyen fontos, hogy saját magukban is kezelni tudják a történeteket, levezessék a feszültségüket, és ne vigyék haza a vendég problémáit. Szerintem erre sokan nyitottak lennének, mert úgy látom, sok szépségipari szakemberben eleve erős a segítői attitűd. Emberekkel dolgoznak, mégis kevés szó esik arról, hogyan kell kezelni a vendégekkel kialakult mélyebb, bizalmi kapcsolatot.
