Kovács Ákost (Nyárasd) Joli néniként ismerte meg az internet népe. Mikor átküldtem videóját a keleti végekre, szmájli hátán röpült a válasz: Aha, így beszél a jó öreg csallóközi! Pedig Ákos se nem öreg, se nem népi, hanem egy trendi újító. Fiatal csallóközi.

Ákos az az ember, aki mer kilógni a tömegből. Ha Pesten élne, most már nagymenő lenne. Ám nem Pesten él, hanem a huzatos Csallóközben, ahol jobbnál jobb karakterek teremnek. Mint Jakubík Jolán, Tekács Ervin és Bundi Bandi. Nevét a Klikkout online magazin felületén futó Szaval a jó öreg csallóközi című sorozat kapcsán ismerte meg a világ. 

kovacs-akos-kezdo.jpgKovács Ákos (38) több mint tíz éve mozog a felvidéki kulturális élet szcénájában. DJ-ként, zenei szerkesztőként, humoristaként és a dunaszerdahelyi NFG klub elnökeként az alternatív kultúra úttörője: a minőséget képviseli a kommersz rovására.

Ákos a csallóközi tájnyelv őrzőjeként, intelligens humorral szórakoztat. Közben egy egész kisebbség önmagába vetett hitét erősíti azzal, hogy felfelé stilizálja a csallóközi magyarok nyelvét. Megadja neki, ami kijár neki.

– Előfordulhat, hogy egyszer még szaval a jó öreg csallóközi valahol közönség előtt is? Élőben?

– Büszke vagyok a karaktereimre, de soha nem leszek az az előadó, aki kendőt húz a fejére, és úgy haknizik. Egyrészt Joli néninek nincs is kendője, másrészt én nem akarok Ihos József lenni. Rosszulesik, mikor Joli nénit Kató nénihez hasonlítják. Nem szimpatikus számomra a „szájbarágós” humor: én a spontaneitást szeretem, a nyögvenyelős humorral nem tudok mit kezdeni. Persze, nem akarom elvenni az örömöt azoktól, akik szeretnének jobban megismerni. Ezért is örülök ennek az interjúnak.

– Vannak tervben további karakterek?

– Nemrég debütált Bundi Bandi, a lógó nyelvű szerdahelyi kóbor kutya, aki elmeséli, hogy mi mindent lát az utcán.

A kultúrához szerintem három dolog kell: őszinteség, tehetség és cél. Sokan azért elégszenek meg a Kis Grófó-féle szórakoztatással, mert nem ismernek mást. Addig hisszük csak, hogy a Horalky a világ legfinomabb keksze, amíg valaki nem kóstoltat meg velünk egy másik finomat.

– Hogy lesz egy falusi gyerekből DJ? Gondolom, nem otthonról hoztad az érdeklődésedet...

– Apám humora – ő mellesleg bádogosmester volt – és anyám organizációs képessége keveredik bennem. Anyám a faluban mindig valamilyen társulatnak volt az elnöke: szavalt, fogalmazásokat írt, könyvelőként is ügyködött és jeleskedett. Apám pedig a családi összejöveteleken megnevettette az embereket. Gyerekkoromban szerettem hallgatni az öregeket: ültem és füleltem. De a tojáshéj még ott volt a fenekemen, az osztálytársaim többsége talán nem is emlékszik rám. Középiskolásként aztán elkerültem hőn szeretett szülőfalumból, Nyárasdról Dunaszerdahelyre. Egészségügyi középsuliba jártam, de még ott is anyuci kicsi fia voltam. Anyu jött velem mindenhova, mindig helyettem beszélt, intézkedett... 18 éves koromban aztán egy szerelmi bánat közepén beálltam katonának. Azzal kezdődött az én felnőtt életem. Miután leszereltem, a szerdahelyi kórházban az intenzív terápiás osztályon kezdtem dolgozni, később pedig átkerültem a dialízisre. Ott aztán megtaláltam a közegemet. Szerettek ott, és én is szerettem ott. Sokféle emberrel találkoztam, itt ismertem meg a karaktereimet, Jolán nénit és Ervint. Hosszú kórházi pályafutásomat három év angliai vendégmunka szakította meg. Igazából ott kezdtem el zenélni, kinyílt előttem a világ. Angliában jöttem rá, hogy sok sín fut előttünk, vannak váltók, és lehet váltogatni a síneket.

– Sok fiatal útnak indul, és vissza sem jön. Te visszajöttél. Szeretsz a Csallóközben élni?

– Imádok! Sok nagyvárosban megfordultam már a zene okán, és reggelente, amikor felébredtem, mindig elgondolkodtam azon: vajon tudnék-e ott élni? Aztán arra jutottam, hogy nem: ezekben a városokban én csak kis hal lennék, akit bedobtak a tengerbe. Egy nagyvárosban nincs hiány semmiből. Van underground kultúra, van kommersz kultúra, és ott van a kettő keveréke is. Én nem tudnék semmi újat hozni. Egy olyan helyen viszont, mint a Csallóköz, mindenből hiány van. Itt még tudok valami ütőset letenni az asztalra. Másrészt családcentrikus vagyok: számomra fontos, hogy a szeretteim a közelemben legyenek. Nem bírnám elviselni, ha a szüleimet csak FaceTime-on keresztül látnám, s nagy ritkán hazatérve eszmélnék csak rá, hogy mennyire megöregedtek.

hirlevel_web_banner_1_183.jpg

– Miért éppen Angliába mentél? A zene miatt?

– Dehogy, akkor még nem emiatt főtt a fejem. Egy szombat délutánon az egyik barátom meghívott kofolára, és közölte, hogy hétfőn utazik: lesz kint munka, szállás, vele tarthatok. „De hát nekem van munkám a dialízisen!” – hajtogattam. Aztán egy gyönge pillanatomban elgondolkodtam azon, vajon mi lenne, ha nemcsak munkám volna, de pénzem is. Így ott, helyben írtam egy SMS-t a főnökömnek, hogy fel szeretnék mondani. Kint az IKEA-ban kaptam állást: targoncásként dolgoztam, s rögtön összejöttem egy lengyel lánnyal. Később elmentem vele Lengyelországba, szóval ott is éltem kicsikét. Angliában szó szerint testet öltöttek az álmaim. Megvettem például az első lemezjátszómat, s hozzá annyi lemezt, hogy a padlótól elindulva nálamnál is magasabb tornyot raktam belőlük. Forogtam erre-arra, házibulikban zenéltem, és rájöttem: ez az, amit élvezek! Az angoltudásom pedig felfejlődött odáig, hogy ma 120 gyereket tanítok angolra online a Helen Doron Nyelviskolában. Pedig előtte csak 2Pac dalszövegeit gajdolásztam úgy-ahogy.

– Soha nem mentél vissza az egészségügybe? Mert ha jól értem, nővérképzőt végeztél...

– Dehogyisnem. Nagyon szerettem én a dialízisen, s mikor hívtak, visszamentem. Itthon egy kávézóban kezdtem, szerettem, mert jó zenéket játszhattam a vendégeknek. Aztán eljött utánam a főnővér egy „visszautasíthatatlan ajánlattal”. Az lett a vége, hogy további hét évet lehúztam a dialízisen. Persze, mellette már futottak a saját projektjeim: egy nyárasdi barátommal, Varga Ferenccel megalapítottuk a PLUSplus-t, ami DJ-ként igazi sikersztori az életünkben. Futott közben a Tollas Rádió, nem egyszer a hajnalig tartó zenélés után még letoltam egy 12 órás műszakot.

Mivel nem akartam 40 éves koromban szívinfarktussal végezni, vagyis nem akartam, hogy az egészségem rámenjen a pörgésre, otthagytam a kórházat.

– Ez mit jelent? Szabadúszó vagy?

– Ötödik éve. Többek között Vinnie Lonely – tagolva Vinyl Only – néven szóló DJ-karrierbe kezdtem. Ám az egészségügytől sem szakadtam el végleg: nem véletlenül tudott olyan élethűen mesélni Joli néni a tesztelésről! Mikor beütött a koronavírus, tudtam, hogy minden egészségügyisre szükség lesz, ezért leszerződtem a katonai kórházzal. Azóta tesztelek, és remélem, a vakcinációnál is segíthetek.

– Sok jót nem köszönhetünk a tavalyi karanténnak, de Tekács Ervin és Jakubík Jolán karakterét biztosan. Mi volt születésük története?

– Poór Tibi, a Klikkout főszerkesztője tavasszal felhívott: „Figyelj, itt ez a vírus, jönnek a lezárások. Tudom, hogy te tudsz nagyon vicces lenni, találj ki valamit. Az emberek nevetni akarnak...“ Letettük a telefont, leültem, és ott helyben megszületett Ervin karaktere. Addig a magazin zenei szerkesztője voltam, és bár mindig én voltam a viccláda a társaságban, korábban nem foglalkoztam humorral.

– Mi inspirált?

– Három dolgot tartottam fontosnak: hogy nevessünk, ápoljuk szép nyelvünket, de azért edukáló jellege is legyen a sorozatnak. Az egészségügyben eltöltött évek során rengeteg időt töltöttem idős emberekkel, imádtam hallgatni az ízes csallóközi tájnyelvet. Várakozás közben vicceskedtünk, utánoztam a kisöregeket, beültem a foteljeikbe. Azt hiszem, ők máig bennem élnek, s végtelenül hálás vagyok nekik mindenért.

Úgy érzem, Ervin karakterén keresztül őket is megidézem. Ervin amúgy egy nagy csallóközi költő. Falun él, és azért mondja, hogy kerácsonyfa, hogy a mai fiatal generáció is megtanulja: régen bizony így beszéltek a nyárasdiak.

– Ervint imádta (s még most is imádja) a közönség. Hogy élted meg a sikert?

– A disznóölésről szóló epizódot 8 hét alatt 2 millióan nézték meg: én nem ismerek olyan csallóközi tartalmat, ami ekkorát „ment volna“ az interneten. Rengetegen írnak privát levelet a Facebookon, sok erőt kívánnak, s biztatnak, hogy folytassam. Ez számomra olyan, mintha minden héten üdvrivalgás közepette feldobnának a levegőbe.

– Ez ösztönzött Joli néni megformálására is?

– Ervin hirtelen kezdett el pörögni, nem akartam, hogy gyorsan kiégjen. Ekkor találtam ki Jakubík Jolánt, aki egy panelben élő nagymegyeri hölgy. Ő már nem beszél „e betűsen”, inkább csak megyeriesen: picit erősebben ejti a t hangot. Aki figyel a szövegeimre, tudhatja, hogy kódolva mindig beleírom a saját meglátásaimat. Például sokszor szerepel bennük a korona. Szerintem elképesztően fontos a vakcina,ezért írtam egy teljes Tekács Ervin epizódot az oltásról. Ugyanígy a maszkviselés is kapott egy részt, amelyben Joli néni kidugja az orrát a maszkból, hogy egy kis darált kávét szagolhasson.

– Mennyi ideig tart, míg elkészül egy epizód?

– Hétfőnként felébredek, fogom a pöttyös bögrémet, és lefőzöm a kávémat. Az alatt a fél óra alatt, amíg a kávét megiszom, megírom a szöveget is. Utána átküldöm Gocoň Laci barátomnak, aki ad neki némi vizualitást. Majd a kis otthoni stúdiómban felmondom a szöveget, alávágom a nevetéseket és az effekteket: s már kész is az új rész.

joli-neni.jpg
Kovács Ákos Joli néniként egy videójának borítóképén

– Ehhez nem kevés nyelvi tehetség kell. Tudtad, hogy mindez megvan benned?

– Az önbizalmammal sose volt gond. Engem sosem kellett noszogatni, hogy: ne izgulj, jó lesz! A DJ-pulthoz mindig úgy állok oda, hogy jöttem történelmet csinálni. Van bennem patron legalább tíz évre.

– Az írás egy dolog, az előadás még egy. Neked mindkettő megy: soha nem gondolkodtál a színészi pályán?

– Ott kész szöveget kapnék. Az valahogy nem az én asztalom.

– Hogy éled meg, hogy a járvány miatt le kellett mondani az előadásokat?

– Jöttek a hullámok, de mi felültünk a szörfdeszkára. Klubunkban, az NFG-ben a gimis korosztálytól felfelé mindenkinek kínálunk programot: színházi előadást, koncertet, rádióközvetítést, vetítéseket, kerekasztal beszélgetéseket. Nyáron megszerveztük az első „zero waste“ vegán fesztivált: fantasztikus volt! Az alternatív műfajok persze mindig kisebb közönséget vonzanak. Tavasszal elindítottuk az NFG Home Office rádiót, s még erősebben szórtuk a kultúrát, mint a vírus előtt.

DJ-ként szintén nem estem el a munkáimtól: a szlovák Rádio FM-nél kaptam műsort, mellette eljártam live streamet (élő közvetítés – szerk. megj.) közvetíteni Pozsonyba. Szóval, azon kaptam magam, hogy korona ide vagy oda, majdnem minden egyes napom zenéléssel telik.

– Azért előfordul, hogy nem üzemel annyira jól az a szörfdeszka? Vannak mélypontjaid?

– Rendkívül emocionális ember vagyok. Ha nekem jó, akkor nagyon jó, ha rossz, akkor nagyon rossz. Viszont igazi tartós mélypontokat, azt hiszem, csak értelmetlen szakítások után szoktam megélni.

– Még a terveidről mesélj: hol látod magad az elkövetkezendő néhány évben?

– Szeretnék megnősülni, szeretnék egyszer kultúrház-igazgató lenni, s dédelgetett álmom egy saját „late night show“, érdekes vendégekkel, íróasztallal, nyakkendővel, bögrével. S akkor majd nyomulok exkluzív interjúkkal, erős bekérdezésekkel, durva humorral.

– Abban, hogy ekkora intenzitással élsz, nem lehet megcsömörleni?

– Szerintem ilyen csak azzal fordulhat elő, aki nem azt csinálja, amit szeret. Egyszer Freddie Mercuryról azt mondta az egyik barátja, hogy 24 óra alatt 48 órát élt. Hát én is ilyen vagyok.

Olláry Ildikó