Hogyan látjuk magunkat túl a negyvenen? Lovász Andrea (48, Nagyfdémes) erről mesél.
Lovász Andrea (48) a járási hivatalban dolgozik, Galántán. Két fia van, Márk egyetemista, Bálint (28) nyelvtanár. Nagyfödémesen élnek szép új házukban.
– Mit teszel magadért? Miképp tudod elfogadni a testedet? Próbálod megállítani a rohanó időt?
– Mindig csodálattal nézek azokra az idős, 70-80 éves asszonyokra, akik méltóságteljesen viselik az öregedést. Olykor úgy érzem, hogy legszívesebben megölelgetném őket. Ahogy idősödöm, egyre kritikusabb vagyok magammal szemben. Persze, nem akarok húszévesnek kinézni. Fontos tanulás azért az életemben, hogy elfogadjam a testem változásait. Sporttal, masszázzsal tartom magam formában. Ha egy-egy alkalom kimarad, már lelkifurdalásom van. Számomra fontos a fegyelmezettség, de tudom, hogy van, amin nem tudunk változtatni.
– Új női életek vannak kialakulóban, sok minden nem érvényes, amit anyáink tanítottak nekünk. Milyenek voltak a téged körülvevő nők?
– Galántán éltünk, de sok időt töltöttem Födémesen, a nagyszülőknél. Nagyon sok női minta vett körül, édesanyám, keresztanyám, nagymamáim, sőt a dédnagymamám is ott voltak velem egészen 17 éves koromig. Ám sosem nőként figyeltem őket, hanem inkább mint a családunk fontos tagjait. A nőknek, ugye, sokáig a család egyben tartásában volt nagy szerepük. Hogy most milyen ember vagyok, azt sokban meghatározzák a gének – és ők, családunk női! Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindegyikük meg volt áldva szépérzékkel, fontos volt számukra, hogyan néznek ki – de az is, hogy a családtagok jó kapcsolatokat ápoljanak egymással.
Sokat beszélünk arról, hogy mennyire fontos a kommunikáció. Olyan nálunk nem fordulhatott elő, hogy ne tudjunk egymásról, ne segítsünk egymásnak. Édesanyámat, Križan Irént, aki a galántai alapiskolában titkárnőként dolgozott, sokan ismerik. Ő mindig igényességre intett – és jó példával járt elöl.
– Mik voltak azok a női értékek, melyeket szerettél volna továbbvinni a te saját családodban?
– Tudtam, hogy az igényességemből nem fogok engedni. Apróságokról van szó, amik nekem fontosak. Én így érzem jól magam. Valaki azt gondolhatja, hogy bogarasság, mikor a délutáni kávénál a kávéscsésze alá odateszem a tányért is, vagy műanyag pohárból nem iszom kávét. Szerencsére a férjemnek sem mindegy minden. Fontos, hogy figyeljük magunkat: mi az, ami számunkra értékes az életben?
– A fiaiddal sokáig otthon voltál. Ennek lenyomata hogy jelent meg a mindennapjaidban?
– Amikor otthon voltam velük, akkor is fontos volt számomra, hogy adjak magamra. Nem jártam otthon kinyúlt melegítőben, slamposan. Én azt vallom, hogy az ápoltság nem pénz kérdése, hanem a mi döntésünk. Nem sminkelem túl magam, sima drogériás termékeket használok az arcápolási rutinomban. Egyszer kipróbáltam a kémiai hámlasztást, de nem erőltettem, mert nem láttam nagy hatását. Inkább a sportban és a „jól lenni” érzésében hiszek, mint a nagy konzerválókban. Tényleg, én a legapróbb dolgoknak is tudok örülni. Nekem boldogság, ha hétvégén kimehetek a falunk határába, és megnézhetem a napfelkeltét... Nem a nagy dolgoktól kell várnunk a boldogságot. De azért nem mondom, hogy semmilyen szépészeti beavatkozást sem próbálok ki. Sohase mondd azt, hogy soha!
– Szerinted lehet örökké fiatalnak maradni?
– Nem tudom, hogy tanulható-e ez az életérzés, vagy így kell születnünk? Én azt mondom, az a legfontosabb, amit magunkért tehetünk, hogy szeretjük magunkat. Ha nem szeretjük a lelkünket és a testünket, akkor nem várhatjuk el a párunktól, a gyerekeinktől, a barátainktól sem, hogy dédelgessenek bennünket.
– Vannak hobbik, melyek a bűvös 40 után jöttek be az életedbe?
– A zene régi szenvedély. Anélkül nem tudnám elképzelni az életemet. Édesapám, aki amúgy gépészként dolgozott, hosszú évekig zenélt a lakodalmakban és a mulatságokban; a bátyámmal mi is jártunk zeneiskolába, ahogy később a fiaim is. A zene átsegített a nehéz napokon, jókedvre derített bennünket. Régóta éreztem, hogy szeretnék ismét játszani: felkerestem hát a régi tanító nénimet, hogy így, 45 évesen szeretnék tanulni. Örömmel fogadott, olyan volt, mintha nem is lett volna a harmincéves kihagyásom: ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Azóta heti 4-5 alkalommal leülök otthon a zongora mellé, és gyakorlok.
– Ha jön egy nehezebb helyzet, hogyan próbálsz túllendülni rajta?
– Először mindig megkérdezem magamtól: miért történhetett, mit kell tanulni belőle? Nem szeretek úgy tenni, mintha minden rendben lenne, amikor éppen nincs. Úgy érzem, hogy ez is ad egy szabadságot. Sok emberen látom, hogy nem akarják felvállalni a nehéz időket, pedig az életben vannak hullámvölgyek.
Nagymamám gyakran emlegetett mondása: „Valahogy volt is, lesz is!” Nem érdemes olyasmivel terhelni magunkat, amin nem tudunk változtatni.
Egy nőt régen 30 után „leöregeztek”. Mára ennek vége, a nők valóban új időszámítás szerint élnek. Legalábbis ezt látjuk, ha megnézzük a mai negyveneseket. A 40 az új 30? Gazdag Enikő pszichológust (Budapest) kérdeztük.
– Ma már nem divat, hogy egy nő a húszas évei elején vállaljon gyereket. Sőt, ma nem egy nő 40 után vállal először gyereket. Tényleg a 40 lett az új 30?
– Ennek megvan a biológiai oka, hiszen az orvostudomány rengeteget fejlődött, tovább élnek a nők, mint régen. Ebből adódóan ráérnek később szülni. Addig tanulnak, és a karriert helyezik előtérbe. Meg kell teremteniük az egzisztenciájukat, mert aki sohasem dolgozott, anyasági után ugyan hova tud visszamenni? Ma egy házasság nem életbiztosítás, a férj nem tartja el a nőt és a gyerekeket, mint régen.
– A 40. születésnap a férfiak és a nők életében is egy vízválasztó. Egyenjogúság ide vagy oda, a nők még mindig nehezebben élik meg a negyvenesüket, mint a férfiak.
– Ezt az életközépi krízissel hoznám összefüggésbe. Carl Gustav Jung svájci pszichiáter 42 éves korra tette az életközépi krízist. Ez minden ember életében eljön, s utána új értelmet kell keresni a létezésünknek. Életet kell adni az elkövetkező éveknek is... A nő vagy férfi az első negyven évét békésen leélte, van egy szép háza, autója, gyereke. Most itt áll 45 évesen: ha mindene megvan, akkor a következő negyven évre mi legyen a célja? Ilyenkor szoktak sokan a spiritualitás felé fordulni, vagy épp felrúgják a házasságukat, új párt keresnek, esetleg új munkahelyet. Adnak egy új esélyt – új életet maguknak. Itt azért van egy fontos különbség a két nem között: a férfi még 50 évesen is apává válhat, a nőnél ez biológiailag korlátozott... A nőnek jobban kell sietnie céljai beteljesítésével, mert gyorsabban ketyeg a biológiai órája. De ez volt érvényes a harmincas éveire is, mindent tíz-tizenöt évbe kellett belezsúfolnia: az iskolákat, a karrierépítést, a párkeresést, a gyerekvállalást.
Gazdag Enikő, pszichológus (© Gazdag Enikő)
– Min múlik, hogy melyik utat választjuk? Min múlik, hogy negyven év után keresünk magunknak egy szeretőt – vagy megrendelünk egy virágkatalógust, s elkezdünk kertészkedni?
– Nagyon sok mindenen múlik. Fontos, hogy milyen mintázatot hozunk otthonról, hogy az édesanyánk hogyan állt az öregedéshez: elfogadta-e – vagy épp harcolt ellene? De az sem elhanyagolható, hogyan tekintünk a mögöttünk álló évekre. Sikerült-e az életünk, elégedettek vagyunk-e a gyerekeinkkel, valóban azzal a férfival élünk-e együtt, aki a nagy szerelem volt az életünkben? Van-e jó munkánk vagy hobbink, amiért égünk, lobogunk? Vagy épp a családunk cselédei vagyunk, ahogy azt otthon láttuk, mert nem tudtunk újítani.
– Nagyobb a nyomás a mai negyvenes nőkön, mint régen? Mások velük szemben az elvárások?
– Elsősorban a munkahelyen mások az elvárások; a nők egyre önállóbbak, függetlenebbek, sokan megállnak a saját lábukon is. Ezek a modern nők már mást is elvárnak a férfitól, nem csupán azt, hogy úgy-ahogy tartsa el a családot. Pénzt ők is tudnak keresni – ha nem is annyit, mint a férfi. Az ő ideáljuk a szórakoztató, gyöngéd férj, aki besegít a házimunkákba. Megváltozott a nők szerepe, emiatt a mai férfiak nehéz helyzetbe kerültek. Szereptévesztésben vannak, nem tudják, miképp tudnának odaállni a párjuk mellé férfiként – hisz otthon egészen mást láttak. Az anya adta az ételt, porszívózott, a férfi járt el focizni, nem a nő edzeni, mint most.
– Milyen aggodalmakkal keresik meg a 40 és 50 között lévő nők?
– Érzelmi gondokkal. Nem jól választottak, nem felel meg nekik a férfi, aki mellett élnek. Nagyjából ekkorra tudatosul igazán a nőkben, hogy nem sikerült a házasságuk. Vagyis nem sikerült az életük... Persze, ezzel jön a dilemma: maradjon-e a nő, vagy váljon el?
Ha marad, akkor ez az elfuserált kapcsolat hogyan hozható rendbe... Ha pedig beköszöntött az új szerelem, akkor azzal mit lehet kezdeni? Rúgjak fel mindent? Mit szólnak a gyerekek? Gyakran felmerül a pályaelhagyás témája is.
– Bátrabbak a mai negyvenesek, mint a húsz évvel ezelőtti, hasonló korú nők? Mennyire hajlandók változtatni?
– Akinél erősen bevésődtek a családi mintázatok, az nehezen enged. Ha egy nő azt látta otthon, hogy a házasság szent és sérthetetlen, a feleség mindig többet tűr: az nehezebben válik. Ezek a bevésődések akadályozzák a továbblépést, de ha már rájuk látunk, akkor szépen dolgozni tudunk velük.
– Mi lenne a legfontosabb tanácsa a negyvenes nőknek?
– Legyenek büszkék magukra! Érdemes például időt szentelni rég vágyott hobbijuknak, hiszen a gyerekek lassan kirepülnek a családi fészekből. A szexualitásukon lendíthet, ha elfogadják magukat, nőiesebb testüket, érzékeny lelküket! Használják azt az életbölcsességet, tapasztalatot, amit az addigi éveik során összegyűjtöttek.
