Kezdjük lélekmelengető, szíves versekkel az új évet!

Tartsanak velünk, s fogadják sok szeretettel Varró Dániel, Ady Endre és Szabó Lőrinc köszöntését!

versek-kezdo_0.jpg

VARRÓ DÁNIEL

Maszat-hegyi naptár
Január

Az óév, íme, por és hamu már,
...elolvadt, mint a nyugati boszorka,
latyakba tapicskol a kis Január,
a cipőt meg a zoknit is összekoszolta.
Fehér ma a föld és sáros a láb,
maszatút barnállik utána a hóból.
Egy tejbegríz ez a téli világ,
s lábunk nyoma rajta sok kakaópor.

karacsony_elvalaszto_1.png

SZABÓ LŐRINC

Újévi katica

Hegyi házamból, vérpiros, kis
remény, tavasz s nyár bogara,
fedeles szárnyad emelintve
vágyad már ki, szabadba vinne,
réglátott katica?
Vadkan csörtet a havas erdőn
s varjaival károg a tél.
Bent víz vár, méz, lekvár, – ajándék:
hétszer-hét nap kell, vagy talán még
több is, hogy kint megélj!

Túlkorai fény csalt elő: jobb,
ha még ablakomban maradsz.
Az uj évnek vagy hírhozója,
mint a kéményseprő, a gomba
s a szerencsemalac, –
ne menj hát halni, pici Hétpötty!
Volna csak itt, példádon át
szemeimmel hátra s előre
a hét pecséttel zárt jövőbe
látna ma a világ!

karacsony_elvalaszto_1.png

ADY ENDRE

Boldog új évet!

Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kivánok.

Boldog új évet kivánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom
én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.

Boldog új évet kivánok.
Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kivánok.

Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek
Ha lehet:
Boldog új évet kivánok.

Új Nő csapata
Cookies