Azt mondják, a kisgyerekek még nem tudnak különbséget tenni valóság és mese között. Úgy tartják, a felnőttek pontosan szét tudják választani a realitást és a képzeletet. Szerintem az az igazság, hogy a felnőttek azt látják meg, amit látni akarnak.
A mondás szerint „nem fáj a szív, ha a szem nem látja”. De mi történik akkor, ha a szem jól látja, de az eszünk már kialakította a saját véleményét, és figyelmen kívül hagyja a valóságot?
Miért érzi mindenki úgy, hogy a körülöttünk lévő nagy valóság egyre durvább lesz? Vajon ez csak egy rossz stílus terjedése, vagy tényleg ilyen az élet?