Interjúalanyunk, Adrienn, két kislány édesanyja (öt és hét évesek). Egészségügyi középiskolát végzett, Ausztriában dolgozik egy idős- és szociális otthonban, a Lélekgyógyító Alapítványnál pedig konzulensi minőségben tevékenykedik.
Jól teljesítenek a munkahelyen, gondoskodnak a családról, elvégzik, amit kell. Elégedettnek látszanak. Mégis úgy érzik, nincs értelme az életüknek. A mosolygó, azaz rejtett depressziónak nincs hivatalos neve. De létezik.
A következő történetek párkapcsolati és családi konfliktusokon keresztül mutatják meg, mikor érdemes segítséget kérni, és hol húzódhatnak az egészséges határok.
Azt mondják, a kisgyerekek még nem tudnak különbséget tenni valóság és mese között. Úgy tartják, a felnőttek pontosan szét tudják választani a realitást és a képzeletet. Szerintem az az igazság, hogy a felnőttek azt látják meg, amit látni akarnak.
Vannak élettörténetek, amelyek olvasás közben szinte összeszorítják az ember szívét. Egy fiatal nő vall arról, hogyan kereste újra és újra a szeretetet, miközben csalódások, betegségek, rossz döntések és fájdalmas veszteségek kísérték az útját.
Mára bebizonyosodott, hogy nem csak az értelmi intelligenciánk (IQ) a fontos. Az érzelmi intelligenciánk (EQ) még fontosabb! Mégpedig azért, mert segítségével tudjuk megfelelően irányítani életünket a gyakorlatban, tudunk jól dönteni az adott pillanatokban.
Az alkoholizmusra való hajlam örökölhető. Ezt örökbe fogadott gyerekek eseteiből egyértelműen megállapították. Ugyanakkor senki sem menthető föl a személyes felelősség alól, mert a függőségre való hajlam aktivizálódásához számos egyéb tényező is kell.
A szorongó és túlérzékeny emberek fölöttébb hasznosak voltak őseink számára: mindenkinél előbb meghallották a neszezve közeledő vadállatot, és ezzel megmentették a közösség életét. Én is előre megérzem a katasztrófákat. Azokat is, amelyek nem következnek be.
A mesterséges intelligencia lassan, de biztosan beszivárog az életünkbe. Akár a pszichoterapeuta szerepében is – és azonnal tanácsot ad. De vajon hihetünk neki?
Szeretek hideg vízben úszni. Minden második-harmadik napon szoktam a közeli tó jeges vizében fürdőzni. De január elején úgy feltorlódtak a munkáim, hogy nem tudtam időt szakítani rá. És éppen ez volt a bökkenő. Nem mintha nem lett volna időm. Volt, csak másra kellett.
