Egy varázslatos tanyavilág vendégei voltunk. Sokáig a Vág és annak árterülete volt ez a vidék. Mocsaras, hínáros, lápos terület – náddal benőtt „vadvilág”.
A Sziget, a Kingyes, a Leveles, a Csörgő, az Agyagos – mind más-más falvak kataszterébe tartoztak. Az 1900-as évek elején aztán lecsapolták ezeket, és hatalmas szántóföldek keletkeztek. A környező falvak lakói, már akik készek voltak a változásra és munkára, idetelepedtek. A térség még egységesebbé vált az 1965-ös árvíz után, amikor Gúta újjáépítése miatt olcsón lehetett építőanyaghoz jutni. 1968-ban lett különálló falu, és kapott szép fantázianevet: Vágfüzes.
Forró László polgármester
A község katasztere hatalmas: 2169 ha. Ehhez képest 563 lakossal rendelkezik, akik közül jó néhányan csak hétvégére vagy a nyárra telepednek ide. A házak egy része távol áll egymástól. A lakosság 96 százaléka magyar. Egyre kevesebb a mezőgazda – helyette újfajta, a világ zajától elvonulni vágyó közösség lel itt otthonra.
A járás valamikori élszövetkezete is csökkentette állományát: nem éri már meg se húst, se tejet termelni. Pedig 2006-ban még 4000 sertéssel, 700 tehénnel, előtte húsüzemmel is rendelkeztek...
Forró László, polgármester
Változtatni kell. Az egykori efsz hatalmas, kiüresedett épületében egy vállalkozó idősotthont nyit szeptemberben. A tetszetős, uniós támogatással létesülő otthon hamarosan a falu egyik büszkesége lesz. Az ivóvíz és a gáz a legtöbb helyen elérhető, de vannak házak, ahol csak villany van. A víztisztító és a hozzá tartozó csatornahálózat 2005-ben készült el. A faluban alig van munkanélküli.
A kis templomocska bája, egyszerűsége magával ragadó – mint ahogy története is. Eredetileg ugyanis tűzoltószertárnak készült. Csak aztán kiderült: egy templomra nagyobb szükség van. Így aztán a falakat fehérre festették, a helyi fafaragó készített egy feszületet, a tetőre kedves harang került, a hatalmas garázsajtókat pedig hívogatóvá tették.
Kreatív – gondolom magamban. Joggal, mert látom, hogy a templom melletti kis téren a semmiből elővarázsoltak egy mini szabadtéri színpadot, játszóteret és – „strandot”. (Ami nem más, mint egy felfújható gumimedence a falu kellős közepén.)
Hamarosan megtaláljuk Tónit, azaz Zuber Antalt, a község „környezetvédelmi miniszterét”. A levelesi tónál, melynek környezeti egyensúlyát már vagy 20 éve ő felügyeli. (Emellett a község vadőre.) A festői tavat gondosan bekerítették – itt csak a madár járhat...
Zuber Antal
– Kell egy hely az állatoknak, az emberek mindent tönkretesznek – jelenti ki akkurátusan Zuber Antal, de azért szeme sarkában mosolyogva, miközben büszkén mutatja a táblát: Kiemelt természetvédelmi terület. Nem véletlenül. A tó környezetében 178 féle növény és 236 féle állat él: 18 féle hal, 167 féle madár, 3 fajta kígyó, 42 féle rágcsáló és 6 féle kétéltű (békák, gőték). Valódi különlegesség a vidra és a víziegér, ez utóbbi egész Európában csak a levelesi tóban található meg. Szívesen maradnánk még, de szó szerint menekülnünk kell: megtámadnak a szúnyogok.
A levelesi tó
Ismét a polgármester kocsijában kötünk ki. Megtudom, hogy Zuber Antal a munkát hobbiból űzi: egy fillért se kap érte, a vadakat saját pénzéből eteti. Ezért aztán úgy döntött: megpróbálja összekötni a kellemest a hasznossal. Vadászatokat rendez, többek közt ebből él.
Megnézzük hát Csörgőn található „vadászrezidenciáját”... Mint egy kisebb állatkert!
Emitt elszalad egy őzike, amott nyúl ugrándozik. Őzgidácska sete-suta... Ki ne ismerné a versikét az eltörött lábú gidáról, amelyet Öreg Néne gyógyított meg? Nos, ez a kisgida már meggyógyult – Zuber Antalnak köszönhetően. Jelenleg 6 kisebb-nagyobb őzikét gondoz a farmján.
A házhoz közeli tavacskához (a házigazda keze munkája) kacsák igyekeznek totyogva. Van itt ezüstfácán, aranyfácán, kacsa, liba, tyúk, kakas, vadpulyka – minden, ami kell. De találhatunk még nála vietnami malacot...
...és gyönyörű lovakat is.
Kiderül, hogy Zuber úr fácántenyésztéssel foglalkozik (volt év, hogy 5000 darab volt belőle). Aztán, ha eljön az ideje, szélnek eresztik és levadásszák őket.
– A vadpulykát könnyebb elejteni – mondja. – Az a baj, hogy a gazdasági válság ide is elért. Az idén jócskán visszaesett az érdeklődés, így csökkenteni kellett az állományt.
A polgármester büszkén meséli, hogy a Kingyesről származó parasztgyerekekből sok értelmiségi, sikeres ember került ki: tanárok, vállalkozók, mérnökök... Van itt valami a levegőben? Mára Komárom értelmisége vásárolja fel az elhagyatott házakat. Először csak hétvégi laknak, aztán valahogy itt ragadnak... Emitt egy jogász lakik, ott egy elismert gimnáziumi tanár, amott meg a színművész Fabó Tibor hétvégi házikója látható... Mellettük Balázsy Géza képzőművész-tanár lakik. Épp most költöztek ki, a házban még érezni a friss festés illatát.
Balázsy Géza
Amikor a megbeszélt időben találkozunk a mindig fess Balázsy Gézával, meglepődöm. Mezítláb, enyhén elnyúlt pólóban, borostásan fogad minket. Dolgozik: Z. Németh István hamarosan megjelenő verseskötetét illusztrálja. Na jó, a kedvünkért gyorsan megborotválkozik.
– Három napja autót sem láttam erre – mondja lazán. – Egyáltalán nem zavar, hogy nem látunk a családtagokon kívül más embert... Végre lazíthatok, nem kell megfelelni semmi elvárásnak. Csend van, nyugalom, az életnek természetes ritmusa van. A szellemi munka után jólesik a kertben dolgozgatni, végre vannak kutyáink, macskáink. Örülök, hogy megtaláltuk a telket, és olyan házat sikerült építeni rá, amilyenre mindig vágytam.
Ha meg akarunk ismerni egy falut, be kell térni a helyi ivóba. Garantált, hogy találkozunk legalább egy-két érdekes emberrel. A polgármester is innen varázsolja elő Bak Zoltánt, azaz, ahogy mindenki ismeri, „Johnnyt”. Bak Zoltán a község egyik legelismertebb halásza – készséges, mosolygós ember. Minden témához hozzá tud szólni, a halakról meg aztán igazán sokat tud.
Bak Zoltán
– Ez a hely ősidők óta halászterület – mondja. (Igaza lehet, Hermann Ottó is kiemelten foglalkozik a térséggel 1840-ben kiadott szakkönyvében.) – A halászat errefelé még mindig nagyon népszerű, igaz, már csak hobbiszinten. Tíz éve még hálóztak is... Van itt süllő, csuka, ponty, harcsa, balin és őn, sőt, azt hallottam, hogy újra megjelentek a vizák is (3-4 méter hosszú, 500-600 kg-ot is elérő halak, amelyekből valamikor sok volt, de mára már kihalóban lévő faj). A környező halastavakba innen viszik a halállományt. A vizek szennyezettsége miatt, és különösen, mióta megépült a bős–nagymarosi vízlépcső, egyre kevesebb a fognivaló. A Vág meg van zavarodva: vízszintje állandóan ingadozik, jóformán minden este árad. Nem jó ez senkinek...
Sietünk tovább, vagy inkább döcögünk a rázós utakon? Irány Kingyes, a Feszty család legendás nyári kúriája. Anno itt festette Feszty Árpád a magyar festészet egyik legjelentősebb alkotását, az Ópusztaszeren található, A magyarok bejövetele című alkotásának vázlatait. A fotón a család egyik leszármazottja, Feszty Zsolt látható, háttérben a hatvanas években még szépnek mondható épület romjaival.
Feszty Zsolt
Hogy mi történt vele? Egy túlbuzgó kommunista a hetvenes években buldózerrel betolatta a ház mögötti tóba. Feszty Zsolt arról mesél nekünk, hogyan jártak ide mulatni a Feszty testvérek pesti barátai: Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Bársony István, Dankó Pista, Pósa Lajos, Lányi Géza, id. Jankovics Marcell és a többiek...
A vendégek e ház gerendáira apró rigmusokat, versikéket faragtak. Például: 1894. 12, 13, 14, Itt mulatott három ember, az-az négy Lányi Géza cimbalmozott Gárdonyi meg ugrándozott / Vidám volt a nádas határ Pósa dalolt mint a madár / Ilyet nem látott a Kárpát! Isten veled Feszty Árpád! Az irodalomtörténeti kuriózumnak számító gerendákat sikerült kimenteni, ma Ópusztaszeren találhatóak.
– Idén tavasszal összeszedtem a baráti kör leszármazottait, vagy 40 embert – mondja Feszty Zsolt. – Érdekes, hogy mintha láthatatlan szálak kötnének össze minket: mindenki Kingyesre vágyik vissza...
Észre sem vettük, máris ránk esteledett. A víz fölött a lenyugvó nap csodálatos fényt játszik, körülöttünk a gabonatáblák lágyan susognak. Mindezt kiegészíti a békák esti koncertje – ekkora brekegést még sose hallottam. Igazán romantikus...
A valamikori Feszty-kúria mögött található tavacska. Ide buldózerezték bele a házat.
Már csak egy úti célunk maradt: meglátogatjuk a helyi fafaragót, aki Agyagoson lakik. (Szintén egy utcácska házsor.) Szlávik Tibor zavartan mondja: nem akar ő szerepelni, nem nagy ember ő. Ha nagyon akarjuk, fényképezzük le a szobrát nélküle... Sokáig tartott, míg rábeszéltük.
Szlávik Tibor autodidakta módon, belső indíttatásból kezdett el faragni. A szobrászkodás nem sok pénzt hoz a konyhára, így aztán hol ezzel, hol azzal foglalkozik. Hívő emberként elsősorban Mária-szobrokat, feszületeket készít (vágfüzesi és kavai templom). Legnagyobb népszerűségnek az a szobrocska örvend, amely egy szívet óvóan körülölelő kezet ábrázol.
Szlávik Tibor
– Nem tehetek róla, belőlem ez jön – mondja. – Pedig a kezek nem is hasonlítanak az enyéimre. Talán itt jön ki belőlem a sok igazságtalanság. Mindenkinek el akarom mondani: vigyázni kell a szívünkre, a lelkünkre. Végzetes következményei lehetnek, ha kiöljük belőle a szeretetet. Hazafelé menet azon gondolkodom: milyen érdekes emberek laknak errefelé. Mintha Feszty Árpád szelleme idevonzaná a jó embereket. Úgy látszik, Kingyes környékén kincset lehet találni.
