Mi lehetett a titka Thomas Burberrynek, hogy egy klasszikus viharkabátra építette birodalmát, ami mára egyet jelent a brit luxussal? Erre keressük a választ.

A vállalat alapítója textilkereskedőként kezdte pályafutását, mígnem 1856-ban megnyitotta saját üzletét. Thomas ekkor mindössze 21 éves volt. Kezdetben kifejezetten funkcionális ruhadarabokat kínált a márka, ekkor még nyoma sem volt csillogásnak és luxusnak. Olyan felfedezők viselték az akkor speciális kezeléssel készült darabokat, mint Roald Amundsen vagy épp Ernest Shackleton. A vízállóvá tett darabokra a brit hadsereg is felfigyelt, és egy csapásra a Burberry lett a sereg egyik beszállítója. Így nem véletlen, hogy a királyi család a mai napig a márka elkötelezett híve. 1909-ben megnyílt a márka párizsi üzlete is. Ekkor a repülősruhák mellett még mindig csak síruhákat és motorosruhákat kínált a brand.

A jellegzetes kockás Burberry-mintára egészen 1924-ig kellett várni, ekkor alkalmazták először bélésanyagként a mára már ikonikus motívumot, amit a 30-as években már külső mintaként is használtak a tervezők. A 70-es éveket igencsak megsínylette a márka, ugyanis a Burberry lett a huligánok közkedvelt márkája. Egy pletyka szerint az arisztokrácia mégis egy sorozatszínész miatt pártolt el a márkától. A szóbeszéd szerint készült egy lesifotó, miközben egy Burberry összeállításba öltözött színész épp kiemelte a Burberry gyerekkocsiból a szintén Burberrybe öltöztetett kislányát – ez azonnal nemzetközi vicc tárgyává tette a brit márkát.

burberry1.jpg

A mai értelemben vett luxusmárka 2001-ben született meg, mikor Christopher Baley mint kreatív vezető csatlakozott a márkához. Az új tervező első fő feladatai közé tartozott, hogy a márka minél jobban elkülönüljön a futballhuligánoktól. Baley ekkor a Burberry Prorsum nevet adta a márkának, és klasszikus tavaszi és őszi kollekcióban kezdett el gondolkodni. A klasszikus trencskó sosem volt olyan népszerű, mint a kétezres években. A fiatal dizájner szezonról szezonra újragondolta az ikonikus darabot, ami elsőre a sztárok kedvence lett, és vált kiváltsággá Burberry trencskót viselni. Az évek és a fast fashion boltok koppintásait megelégelve, 2016-ban a Christopher Baley vezette Burberry az elsők közt mutatta be ún. ‘see now, buy now’ kollekcióját, ami annyit jelent, hogy a bemutatót követő másnap már világszerte elérhetővé tette a márka legújabb darabjait. Ekkor állt át a márka az évi négy bemutatóról is az évi kettőre, így a januári londoni divathéten mutatta be a márka az aktuális tavaszi szezonra szánt női és férfikollekcióját egyaránt. Mára bebizonyosodott, hogy ez a döntés még inkább a kiváltságos márkák közé emelte a brit márkát. 

burberry2.jpg

2018 márciusában a márka kreatív igazgatói posztját Riccardo Tisci vette át, aki szintén egy látványos logócserével indította karrierjét a Burberrynél. Az első felháborodások után a közönség megszerette az új logót és a hozzá tartozó mintát is, amit Tisci előszeretettel használ a tervezései során. Első kollekciójában ő is az ikonikus trencskót gondolta újra, és egészítette ki az új mintával, nem mellesleg egy teljesen uniszex kollekcióval debütált a piacon. Nektek hogy tetszik az új Burberry? 

burberry3.jpg

Kász Attila

web-bannerek-hirlevel-01_3.jpg