Az ageizmus életkor alapú megkülönböztetést jelent. A nőket és az időseket különösen érinti. A nőknek előírják, hogy milyenek legyenek; az öregek meg belökődnek a szürke zónába.
Hány nő kapja meg, hogy férje nélkül nem ér semmit; ha fiatal, az is baj, mert nem okos; ha meg a nő bölcs lesz, akkor a fiatalságot kérik rajta számon.
Interjúkészítéskor egy férfiról soha nem azt írják le először, hogy negyvennek se néz ki, pedig már ötvenöt – a nőnél mindig a külsejével kezdik. Olyan témákban, mikor nem is a külső a téma! Az öregedő nő olyan címke, amitől minden nő szorong.
Az idősödő nő láthatatlan, úgy csinálunk, mintha ilyen kategória nem is létezne. Tudjuk, hogy van – de kellemetlen még csak rágondolni is. A nők nem is mernek rágondolni; ezért nem is kell leírni őket, leírják ők saját magukat. Az idősödő nő nem akar újságokban szerepelni, riportot adni, a felhívásokra negyvenig bezárólag jelentkeznek a nők.
Madonna nemrégiben megint adott egy pofont a sztereotípiáknak. Persze, ő mindig provokált. Nemhiába írják róla, hogy „nem tud méltósággal megöregedni“. Nem is. Rókaszemes, felfújt szájú, agyonretusált mellkidobós képeket csináltatott magáról a V magazinnak, túl a hatvanon.
Nesze neked, öregség! Ugyanazokban a pózokban vonaglik, mint anno fiatalon. Lesz majd felhördülés, hogy nem tudja vállalni a ráncait... Persze, mikor ráncosan, smink nélkül indult tornázni, szalagcímekben jött az ítélet: Na, ez is megöregedett. Mennyire lepukkant!
Ám nem mindenki Madonna, hogy rá se rántson az ilyesmire. Az átlagnő szorong. A nők megítélésének egyik fő kritériuma még mindig a külső megjelenés. „Ezért van az, hogy a nők nagy része, mire megöregszik, már teljes önutálatban van.“ (Ezt Tisza Kata írónő írta, aki évek óta az ageizmussal foglalkozik.)
Az idős nő már csak nagymama lehet, aki krémest süt az unokáinak. A kulcs az lehet, hogy nem az életkorunkat, hanem az előítéleteket kell elutasítani. Az ember minden korban lehet szép, ügyes és okos!
