Tóth Simona tíz éve dolgozik a Komáromi Jókai Színházban. Olyan hajviseletekkel, amelyeket a színészek „viselnek”, nem biztos, hogy egy fodrász az életben bármikor is találkozik.
Ha húsvét, akkor csokifigurák – hiszen mi mást adnánk a kis öntözőknek? De miért éppen báránykák, nyuszik, kiscsibék, kiskacsák és csoki- vagy cukortojások?
Dósa Zsuzsa Domján Edit-díjas színésznő a pozsonyi színművészeti főiskola növendéke volt. Hacsak tehette, vállalt szerepet Komáromban. Az itthoni játék öröméért. Most azonban ismét találkozhatunk vele, mégpedig egy magyarországi nemzetiségi színház produkcióiban.
Orbán Katalin a múlt év januárjában került a Komáromi Jókai Színházhoz, ez az első önálló évadja. A színház mesevilágában a díszletek és jelmezek mellett igencsak nagy szerep jut a kellékeknek.
Mert magyar! Egyre több a rendezvény, tábor, fesztivál, ahol olyan programok viszik a prímet, amilyeneket más népek nem tudnak. Magyar szereplőkkel. Idén a mi nyarunk is legyen magyar!!!
Mokos Attila sokoldalú színész, akivel éppúgy találkozhatunk a Jókai Színház színpadán, mint a filmvásznon. Láthattuk Shakespeare III. Richárdjaként, Jerryként Harold Pinter darabjában, az Árulásban, vagy éppenséggel Apaként a Made in Hungária című népszerű musicalben.
"Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel."