A várkonyi almáskertben filmet forgattak, mi pedig elmentünk leselkedni. Hogyan néz ki egy filmforgatás, hányszor vesznek fel egy jelenetet, miért építenek a kamerának síneket, hogyan néz ki a valóságban az a híres rendezői szék?
Hogyan kell pontos forgatókönyv szerint felvenni a legapróbb jelenetet: hát, az nagyon érdekes tud lenni! A rendező pedig nagy varázsló, ha azt a pár másodperces jelenetet bele tudja képzelni az egész történetbe. A várkonyi gyümölcsöskert csodás kulisszát adott a színészek mögé a rogyásig teli almafákkal s az éppen érő szilvafákkal. Nyilván a stábnak is felüdülés volt itt forgatni a sok pozsonyi, városi jelenet után.
A filmforgatásnál mindent előre meg kell tervezni, például nem fogyhat ki az autóból a benzin, nem merülhetnek le az aksik, vagy épp luxusautót kell bérelni az egyik jelenethez, aminek ragyognia kell: tehát felkészült háttérszemélyzetre van szükség.
Szükség van forgatókönyvre is; ez tartalmazza az összes jelenetet, amit három részben képzelhetünk el. Az egyik a sztorit írja le, azt, hogy mi fog történni és elhangozni.
A másik rész leírja, hogy a kamera, illetve kamerák hova néznek, kire közelítenek, mit csinálnak. A harmadik rész a hangot és a zenét írja le. Plusz fontos még a szövegezés. Aki ezt elolvassa, az maga elé tudja képzelni a jelenetet.
A jó forgatókönyvíró jól le tudja írni a jeleneteket, a rossz hibás instrukciókat ad; gond lehet, ha a szereplő nem tanulja meg a szöveget, akkor ugyanazt a jelenetet sokszor kell felvenni. És így tovább. Ezért fontos a profi stáb.
Annyit tehát már tudunk, hogy a jeleneteket nem kronológiai sorrendben forgatják, néha a végét veszik fel az elején...
A férfi odasétál a víztartályhoz, erőteljesen megnyomja a csapot, a hűs víz zubogni kezd a tartály másik végén. A férfi leveti a trikóját, energikus mozdulatokkal megmossa az arcát, a nyakát, majd elzárja a csapot. A víztartály csövére feldobott trikóban megtörli az arcát, majd lassú, nehéz léptekkel elsétál.
Aztán ugyanez még egyszer: séta, vízcsap megnyit, atlétatrikó le, mosakodás, csap elzár, majd jöhet a törölközés a trikóba. Majd újra és újra.
A harmadik alkalom után a férfi fekete atlétatrikója már csuromvíz, még szerencse, hogy elhangzik: „A felvétel elkészült!”
Igen, egy filmforgatáson vagyunk, a várkonyi gyümölcsöskertben, s a lassú léptű férfiban nem mást, mint Matusek Attilát, a Komáromi Jókai Színház színészét tisztelhetjük. Ámde kezdjük az elején: mi történik az almafák és a szilvafák árnyékában?
A Pressburg az első szlovákiai magyar filmsorozat, megálmodója pedig Lucia Molnár Satinská és férje, a komáromi származású Molnár Csaba, aki egyben a film rendezője is. Műfaja dramedy, ami a dráma és a vígjáték furcsa egyvelege, szituációs humorral megtűzdelve. Olyan humorral, amit csak a szlovákiai magyar érthet, mivel ezt a humort a kisebbségi létünk termeli ki. Premierje előreláthatólag jövőre lesz.
A filmsorozat főszereplője Attila, egy magyar férfi, aki Pozsonyban dolgozik, de ő ezt nagyon utálja. A másik főszereplő Zita, egy kozmopolita pozsonyi szlovák lány. (A kozmopolita itt azt jelenti, hogy a lány könnyen alkalmazkodik más népekhez is.) A magyarok nyelvi problémái is megjelennek a történetben – árulta el Lucia Molnár Satinská egy korábbi interjúban. (Mert, ugye, nekünk az elvárásoknak megfelelően anyanyelvi szinten kellene ismernünk a szlovák nyelvet.) De magáról a történetről nem is szeretnénk többet elárulni, térjünk vissza a forgatás helyszínére, a következő jelenethez, amely már az almafák árnyékában játszódik...
„Felvétel!”
– kiált a rendezőasszisztens. Indul a felvétel. Férfiemberünk mérgesen jön ki az almafák közül, majd magára húzza azt a bizonyos fekete atlétatrikót. Ezt a néhány másodperces részt is felveszik néhányszor, közben a rendező instrukciókat ad: „Csak eddig menj! Kicsit korábban vedd fel a trikót, mérges és csalódott vagy!” Színészünk azonnal vált. Pár ismétlés után ez is készen van.
Hurci
A stáb rutinosan, pillanatok alatt áthurcolkodik az új helyszínre. A víztartálytól az almafák mellé kerül a kamera az állvánnyal, a hangtechnika, a rendezői pult, egy szék a rendezőnek – bár ezen, az elképzelésekkel szemben, nem sokat ülnek.
Áthozzák a hatalmas derítőlapot, ez a napsugarakat töri meg, hogy ne legyenek az árnyékok olyan sötétek...
Újabb jelenet!
Két szlovák csitri majszolja az almát a gyümölcsösben, miközben vihogva szelfizgetnek. Az itt munkálkodó magyar fiatalember rajtakapja, és almalopással vádolja őket.
Iszonyúan mérges, de a csajok nem hagyják magukat, s az egyik, mivel valamelyik nagyszülője magyar volt, magyarul válaszolgat. Kiosztja a srácot, aztán rohannak a kapun keresztül az autóig, s lelépnek. „Ennyi!” – hangzik a kiáltás a rendezőasszisztens szájából, de sejtem, hogy nem ez a próbálkozás az utolsó. S igazam volt!
Újabb egyeztetés, százszor megnézik, hány lépés az almásból az autó, hány lépés után kell észrevenni a csajokat: megannyi instrukció. Közben megjelenik a sminkes lány a táskájával, átpúderezi az arcokat.
Anna és Nastaran
A következő felvétel kicsit több előkészítést igényel. A stáb néhány méterrel odébb kerül, most már három színész is képben van. Attilán kívül két színésznő játszik: Anna Jakab Rakovská, valamint a barátnőt játszó Nastaran A. Motlagh, aki egy iráni emigráns lányt alakít – s egyébként maga is iráni származású színésznő.
Molnár Csaba a rendezői székben
Az ezen a néven elhíresült kempingszék erős és strapabíró, a termetesebb férfiúkat is elbírja (márpedig a rendezők általában nem karcsúak). Már Napóleon is hasonlón üldögélt hadjáratai közepette; egyszóval több mint 200 éves múlttal rendelkezik.
Valóban bemondják!
Színészek a helyükön, a hang megvan, a kamera forog – jelentem, valóban bemondják a jelenet számát, és csapó is van. Majd újból lejátsszák a jelenetet. Két-három próbálkozás után megjelenik a kellékes, a lányok újabb csallóközi mosolygós almát kapnak – s indulhat a felvétel. Aztán a rendező int: „Okés, ezzel is megvolnánk.“ De nem, igazából még távolról sincsenek meg, mivel készülnek a közeli felvételekre...
Ha nézünk egy jó filmet, illetve egy sorozatot (akár a nappalinkban, akár a moziban), közben nyilván nem az jár a fejünkben, hogy te jó ég, a kamera mögött 20-30-50 ember dolgozik össze, hogy mi azt lássuk, amit kell. A legnagyobb amerikai szuperprodukciókon például több ezer ember dolgozik, s ezért olyan drágák azok a mozifilmek.
Első körben felkütyüzik a színészeket, a mikrofont rögzítik a combon, a derékon, majd kijelölik a pozíciókat. Ki honnan jön be a képbe, meddig megy, s a helyeket a technikus pontosan bejelöli.
A fahrt
Ezt a technikát kocsizásként emlegetik a filmes berkekben. Már száz éve a filmkészítés tartozéka.
Miért van rá szükség? Már a szelfihez is szelfibot jár, hogy a kamera ne rögzítse a kéz remegését. Ugyanez érvényes nagyban is: az Új Nő egyik videófilmjének forgatásakor például kerekesszékbe ült a kamerás, vagyis Ede kollégánk, hogy stabilan tudja tartani a kamerát.
A nagy filmekben a mozgás lekövetésére a kamerának sínt építenek, melyet a legtöbbször a talajra rögzítenek, s ezen mozog a kamerához rögzített fahrtkocsi. Ha a mozgó témával párhuzamosan gurul a kocsi, a néző a jelenet részesének érezheti magát. Erre mondják, hogy a fahrt beszívja a nézőt.
