Egyre több a mozaikcsalád: az én gyerekem féltestvére együtt mozizik az exférjem barátnőjének a lányával. Az anyós pedig jobban kedveli a fia első feleségét, mint a másodikat, mert ő az egyetlen, aki ránéz. Hogyan él egy mozaikcsalád, élhet-e boldogan? Írásunkban ezt kérdezzük.
Mozaikcsaládok régen is voltak. A hagyományos családot idealizáljuk. Bezzeg az emberek régen mennyire egyben éltek, nem volt válás! Igen, nem volt válás, ám mégis volt mozaikcsalád, sőt, nem is kevés! A nagy halandóság miatt a mostohacsalád legalább olyan gyakori volt régen is, mint ma a válások következtében!
A történészek nemrégiben a 17. századi családokat vizsgálták, és egy liszkai református lelkész, Miskolci Csulyak István családját rakták nagyító alá. A lelkész egymás után hatszor házasodott. 65 évesen kötött, utolsó házasságát e szavakkal indokolta: „...minthogy akkor az özvegység házi gondjaival-bajaival torkig voltam, megint egy gondos feleség segítségéről kezdtem gondolkozni...“. Csulyak először 34 évesen egy 17 éves leányt, ötödszörre pedig egy 28 éves, vagyis magánál 20 évvel fiatalabb özvegyet vett feleségül. Házasság dolgában ugyanúgy cselekedett, ahogy hívei, a Tokaj-hegyaljai városka lakói. Ha felesége meghalt gyermekágyban vagy más betegségben, néhány hónapon belül újraházasodott, hogy háztartásának gazdája legyen. (Dehogy akart ő konyhaügyekkel bajlódni, az az asszony dolga!) Gyermekeit tehát mostohaanya nevelte, és féltestvéreik is voltak, mivel mostohaanyjuk is hozta magával a saját gyermekeit a korábbi házasságából.
A férjek is gyakran haltak, nem csupán a feleségek. Csulyak 1609 és 1639 között házasodott egymás után. Feleségei – az első kivételével – maguk is özvegyasszonyok voltak. Ketten közülük egyúttal anyák is voltak, azaz gyermekekkel érkeztek az új házasságba. Döbbenetes, hogy a lelkész tíz saját gyermeke közül mindössze egy élte túl apját! A 17. században például tíz évnél fiatalabb gyermekek egyharmada elvesztette egyik szülőjét, és nagy részük utána új családban élt. Érdekes azonosság a régi és a modern mozaikcsaládok között, hogy nagyjából ugyanannyi gyerek vesztette el régen az egyik szülőjét, mint amennyi ma a sok válás miatt külön él az egyik szülőjétől. A demográfusok azt mondják erre, hogy a halálozás funkcióját ma átvette a válás. És míg ma a mostohaapák korát éljük, régen a mostohaanya alakja volt mindennapos...
Bogár Zsuzsa budapesti tanácsadó szakpszichológus Mozaik a családom címmel adott ki könyvet a témáról. Kérdéseket tesz fel, történeteket mesél el benne.
– Én is mozaikcsaládban élek – magyarázza mosolyogva Zsuzsa. – A férjem is, én is két-két gyermekkel érkeztünk az új családunkba. A saját bőrömön tapasztaltam meg az összecsiszolódás nehézségeit.
– Sok nő legnagyobb félelme, hogy miként fognak reagálni a gyerekei az új partnerre?
– Az egyedül maradt anya gyakran azt kommunikálja a gyerekeinek, hogy jó ez így. „Mi így vagyunk egy család, nem hiányzik nekünk senki.” Aztán amikor megjelenik az új férfi a láthatáron, az anya félni kezd, hogy elveszíti gyerekei szeretetét. A gyerekek általában nem az új partnert utasítják el, hanem az új helyzetet. Az anya sokszor a gyereket kérdezi meg, hogy együtt ebédelhetnek-e „Imre bácsival”. Ilyenkor a szülő a döntést átrakja a gyerek vállára. És ez nem jó. A gyerekben ezzel szorongást kelt (hiszen ez nem az ő felelőssége), ami végül agresszió formájában tör felszínre. És a gyerek elutasító lesz! Ha az anya belül biztonsággal érzi, hogy ez egy jó kapcsolat, akkor ez a biztonságérzet át fog ragadni a gyerekre is. Nem szabad beleesni abba a csapdába, hogy a válás után a gyereket elárasztjuk tárgyi ajándékokkal, ezzel akarjuk kárpótolni őt az elveszett családi idillért. Az se helyes, ha mindent vele beszélünk meg, és ő lesz a helyettes férjünk vagy barátnőnk. A gyereknek ez fojtogató lehet!
– Egy mozaikcsaládban gyakran kerülhetünk lojalitáskonfliktusba. Ki mellé álljak: az új szerelmem vagy a gyerekem mellé?
– Gyakori, hogy a gyerek a pillanat hevében zokon veszi, ha nem az ő pártjára állt a szülő. Ám hosszú távon mégis biztonságérzetet ad neki, ha látja, hol vannak meghúzva a határok. Az új partner és a gyerek konfliktusaiba nem ajánlott döntőbíróként beleszólni. Hagyni kell, hogy rendezzék le a konfliktust egymással ők maguk. Időt kell adni mindkét félnek. Érdemes azonban már az elején tisztázni, hogy ki hogyan képzeli el a közös életet. Sokszor mindkét fél azt gondolja, hogy ő csak a vér szerinti gyermeke neveléséért szeretne felelősséget vállalni. Csak ez nem mozaikcsalád lesz, hanem két egyszülős család egy fedél alatt! A mozaikcsaládokban az együtt élő felek egyben szülőtársak is.
Bogár Zsuzsa (© facebook.com/bogarzsuzsapszichologus)
– A nők vagy a férfiak tudják könnyebben elfogadni a párjuk gyermekeit?
– Sok férfi azért nem tudja elfogadni a párja gyerekeit, mert fáj neki, hogy a sajátjaival nem tölthet el ugyanannyi időt, mint velük. A nőnek pedig a mostoha szerepében van nehezebb dolga, mivel egy anyával szemben több az elvárás. Általában a környezet árgus szemmel figyeli, hogy a mostoha miképpen birkózik meg az „idegen” gyerek nevelésével. A férfiaknak ilyen szempontból könnyebb, mert a közgondolkodás szerint az apa személye még mindig kicserélhetőbb.
– Melyik időszak a legsérülékenyebb egy mozaikpár életében, az összeköltözésé, vagy amikor megérkezik a közös gyermek?
– A közös gyermek születése mindig kritikus időszak. Az új gyerek ugyanis mindig ott van, ami féltékenységet válthat ki a „hétvégi“ gyerekekből. És ott is konfliktust okozhat, ahol az egyik fél gyermektelen volt, mert kiéleződhet a különbségtétel a testvérek közt. A mostoha jobban szereti a saját gyerekét! − mondjuk ilyenkor. A kamaszkorba került nevelt gyermekek is nagyon meg tudják nehezíteni az együttélést. Eddig nem volt baj velük, most viszont tüntetőleg több időt töltenek a külön élő apával. Ebben az időszakban szokott elhangzani a „Ne szólj bele, nem vagy az apám!“ mondat. Ha egy mozaikcsaládban a két szülő abban a szemléletben él, hogy ezért a családért mi ketten vagyunk a felelősek, akkor teljesen mindegy, ki kihez kötődik vér szerint. A tanár sincs rokoni kapcsolatban a diákokkal, de amíg a tanulók az iskolában vannak, ő felel értük! Amíg a gyerek a mozaikcsaládban van vagy tartózkodik, ők felelnek érte minden értelemben. Ebből kifolyólag nekik kell a szabályokat kézben tartani.
– A statisztikák szerint rengeteg gyermeket bántalmaznak. Ebből mennyit követnek el a mostohaszülők?
– Sajnos nem ismerek ilyen kutatásokat. Amikor új férfi kerül a családba, akkor megjelenhet (a hagyományos családokban is felfedezhető) rivalizáció.
A kamasz lány be akarja bizonyítani, hogy ő is érdekelheti a férfit, ezért viselkedése kihívóvá, provokatívvá válik. Ezzel megnehezíti anyja párjának a helyzetét, ám egyben ráhárítja a határok kijelölésének felelősségét. És ez alól nem lehet és nem szabad kibújni.
– Egy vér szerinti édesapa nem mindig nézi jó szemmel, hogy egy idegen foglalja el az ő helyét.
– Ha együttműködő, baráti a kapcsolat az elvált szülők közt, az exet akár el is lehet hívni látogatóba, hogy lássa a gyerek új lakóhelyét és szobáját. Többször találkoztam azzal a meglopottság érzéséből fakadó panasszal, hogy a gyerek milyen lelkesen mesél az otthoni életéről. Az igazi szeretet nem birtokló és nem kisajátító! Attól, hogy valaki szereti a gyerekét, még szeretheti őt más is. Ennek ellenére sok férfi nem tudja túltenni magát azon, hogy volt párja és gyermeke egy új, mozaikcsaládban élnek, és rendszeresen hangzanak el ilyen mondatok: „Nem akarok az anyátok pasijáról hallani! Nem érdekel a házuk, nekem itt ne beszélj róla!“ A gyerek sokkal több mindent tud rólunk, mint gondolnánk. Nemegyszer az elvált férj vagy feleség a dühét a mostohaszülőn tölti ki. Megpróbálja befeketíteni, gonosz megjegyzéseket tesz rá, kritizálja őt a gyerek előtt. Ezekbe a játszmákba nem szabad belemenni. Sokkal fontosabb az a példa, amit mi mutatunk, és a saját viselkedésünk szépen meg fogja cáfolni a rágalmakat. A tapasztalat azt mutatja, hogy kamaszkorban pont attól a szülőtől távolodnak el a gyerekek, aki próbálta őket manipulálni.
– Sokszor a vér szerinti szülő aknamunkának hiszi, mikor a kamasz gyerek elkezdi lemondani a láthatást. Pedig a gyereknek csak elege van abból, hogy nincs egy szabad szombatja vagy vasárnapja, mert kötelezően apával kell lenni. A szülők konfliktusának az árát miért vele fizettetik meg...
– A szülőnek tudatosítania kellene: a gyereknek az, hogy most két napig az apukánál/anyukánál van, nem egy program. Abban a két napban ő egyszerűen ott lakik, ami azt jelenti, hogy ő ugyanúgy szervezhet magának programot, mint amikor az apunál van. Egy kamasz életében a barátok, a bulizás vannak az első helyen. Ha a szülő ilyenkor megsértődik, csak eltávolítja magától a gyereket. Sokkal jobb, ha elengedi szórakozni. Láttam már válóper szélére sodródott mozaikcsaládot, ami azon ment tönkre, hogy az apuka, akinél csak minden második hétvégét töltötték a gyerekei, elengedte a gyeplőt. Félt ugyanis, hogy ő lesz a mumus, nem fogják szeretni a gyerekei. A vele élő mostohagyerekek meg lázadozni kezdtek, hogy ha az apuka gyerekeinek nincs korlátozva a számítógépezés, megszabva a lefekvés ideje, akkor nekik miért van. Még egy gyerek sem utálta meg a szüleit a szabályok miatt. Sőt, pontosan azok adják meg nekik a keretet és a biztonságot.
– Gyakran származik abból konfliktus, hogy a gyermekek nem tudják megtalálni egymással a közös hangot...
– Az egyik legnagyobb félelem, vajon a két fél gyermekei elfogják-e fogadni egymást. A gyerekek számára egy új testvér megjelenése néha „tök jó buli “. Ez a mézeshetek időszaka. Csakhogy a mézeshetek jellemzője, hogy egyszer bizony véget érnek. Ha a gyerekek nagyjából egy korosztályba tartoznak, akkor megjelenik a dominanciaharc: ki kit győz le? A civakodás azt mutatja, hogy ők már testvérként kezelik egymást. Hagyni kell, hogy maguk játsszák le a harcaikat. Sokszor a szülők rettenetesen ráfókuszálnak a gyerekekre, s ezzel elindítanak egy ellentétet a testvérek között. Szülőként arra kell törekednünk, hogy mindegyik gyerekkel szemben ugyanolyanok legyenek az elvárásaink.
