A dundiság egyéves korban elbűvölő. Ötéves korban már nem örülünk annyira a hurkáknak.
Rossz anyának számít az, aki nem tartalékol a táskájában egy-egy kiflit, brióst, kekszet, banánt vagy felszeletelt almát, ha sétálni megy a kisgyerekével.
Szeretlek – etetlek
Ételt adni annyit jelent: szeretlek. Valamennyien tapasztaltuk már, hogy amikor meglátogatjuk nagymamánkat, ő kedvenc süteményünkkel vár bennünket. S ha nem tudjuk elfogyasztani ott helyben, akkor gondosan becsomagolja, hogy majd otthon is ehessünk belőle.
Számoljuk a bordáikat
A barokk angyalkák kora óta tudjuk, hogy egy kisgyerek akkor szép, ha hurkácskák fodrozódnak a karján és a combján. Ez egyéves korig rendben is van. Mikor jelent rosszat a gömbölydedség? Egyéves kor után már nem kell olyan kövérkének lenni egy kisgyereknek, hogy guruljon. Az első életév körül a gyerekek már nem fekszenek nyugodtan az ágyacskájukban, hanem elkezdenek mozgolódni, nemsokára járni. A gyermek megnyúlik, értelme nyiladozik. A fejlődésnek ez a helyes üteme – nem a hízás! Sokat mozog, meg nem áll, fölfedezi a világot... Négyéves korban a gömbölyűség eltűnik, szinte meg lehet számolni a gyerek bordáit. Az utóbbi években megváltozott a súlygyarapodás üteme. A második év végéig tart a fogyás, utána újra hízni kezdenek a gyerekek – legalábbis 40 százalékuk, a statisztikák szerint.
Egyen ötször naponta – közbülső nassolások nélkül, és annyit, amennyi jólesik neki. Még egy gyerek se halt éhen, mert keveset evett.
Veszélyes biztonság
Ötven évvel ezelőtt a gyerekek sokkal nagyobb szabadságot élveztek. Szaladgáltak a ház körül, kergették a tyúkokat, kacsákat, futottak a szomszéd macskája után, felmásztak a kutyaól tetejére, fölfedezték a pajta padlását, kergetőztek a mezőn, kalászt szedtek a búzaföldön a csibéknek, és már kisebb kerti munkákkal is megbízták őket. Az utcán alig volt forgalom, a szülők nem féltették annyira a csemetéiket, mint ma. A bulvárlapokat nem töltötték meg a megrontott, elveszett gyerekekről szóló hírek, ezért a gyerekek sokkal szabadabban mozogtak, mint manapság. Olyan korban élünk, amely kedvez a hízásnak. Vegyük például az autóba szerelt gyerekülést. Beleszíjazzuk a gyereket, és két óra hosszat meg sem mozdulhat. Ezzel rászoktatjuk az ülésre. A legtöbb szülő ma autóval szállítja a gyerekét óvodába, iskolába és vissza. Otthon is gyakran beleültetik az etetőszékbe, hogy ne legyen láb alatt.
Rászoktatjuk, hogy nem mozogni, hanem ülni kell, holott egy kisgyereknek lételeme a mozgás, futkározás, pörgés. Könnyű rászokni a lustaságra. Vagy nézzük meg a mai gyerekkocsikat. A régi mélykocsikban sokkal több hely volt, olyan volt, mint egy kis szoba: meg lehetett fordulni benne, lehetett előre-hátra csúszkálni. A mai mélykocsikban egy jól fejlett kilenc hónapos gyerek el sem fér. A sportkocsikban leszíjazva ül, mozdulni sem bír. A mai biztonságmánia is hozzájárul ahhoz, hogy a gyereknek esélye sincs a mozgásra. A mai gyerekek szellemileg gyorsan és sokoldalúan fejlődhetnek, testileg viszont szinte meg vannak nyomorítva.
A barokk festményeken a gyerekeket sokszor dundi angyalkáknak ábrázolták. (Filippino Lippi: Madonna két angyallal; c.1450)
Hányszor egyen naponta?
Tréfásan azt szoktuk mondani, hogy manapság az emberek egyszer esznek naponta: reggeltől estig. Kétszeresen vonatkozik ez a gyerekekre. Gyakran látunk olyan anyákat, akik egész nap egyfolytában szoptatnak. Halálosan kimerültek, és ezen nem is csodálkozhatunk. Mi lehet az oka? Leginkább az, hogy a mai kismamák nem tudják, hogy a kisbaba jelzései mit jelentenek. Ha felsír, automatikusan megetetik, mert ez a legegyszerűbb. Pedig a baba nem csak azért sír, mert éhes! A hatvanas-hetvenes években ahhoz a szabályhoz tartottuk magunkat, hogy a gyermeket háromóránként kell etetni. Ma mintha átestünk volna a ló másik oldalára – az etetéssel kapcsolatban semmilyen szabály nincs.
Hagyjuk egyedül enni, akkor is, ha maszatos lesz a keze meg a ruhája. A világ felfedezésére induló gyerek ruhája legyen munkaruha, maga is legyen piszkos, mint a munkás a munkaidő végén. És sose ígérjünk neki édességet azért, ha megeszi az ebédet.
Ne unszoljuk!
Mit tehetünk, ha látjuk, hogy kisgyermekünk túlságosan gömbölyödik? Azt, hogy ráhagyjuk, mennyit eszik. A mai anyák túletetik gyerekeiket, mert mindent meg akarnak adni nekik. A gyerekek pedig esznek, hogy örömet szerezzenek édesanyjuknak, hogy megdicsérjék őket... „A nagyi ad csokit, ha szépen megeszed a főzeléket.” „Nem kapsz fagyit, ha nem eszed meg az ebédet.” A gyerek már régen abbahagyta volna az evést, ha nem noszogatnák. Még egyetlen gyerek se halt éhen, ha hagyták, hogy annyit egyen, amennyi kell neki. Ő tudja, hogy mennyi elég.
De többet eszik, hogy az anyuka örüljön. És szép fokozatosan leszokik arról, hogy mikor elég. Minden gyereknek vannak „koplalós” időszakai. Ilyenkor rémesen nehéz megállni, hogy legalább egy kis kekszet bele ne diktáljunk. Ez az időszak általában a serdülőkorig tart – jó egészségben! Azután nagyevők válnak a gyerekekből. Ezért nem kell erőltetni az evést.
