Formailag kevésbé megszokott, tartalmilag pedig egészen tabudöntögető Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus és Standovár Júlia fotográfus A kék melleken túl című könyve. A projekt tulajdonképpen egy anya és lánya közti párbeszéd a szexről, a szexualitásról és a párkapcsolatokról.

Miért ne beszélhetnénk a szexualitásról úgy, ahogy bármi másról? – teszik fel a kérdést a szerzők, akik szerint a könyv csak akkor tudja teljes mértékben kifejteni hatását, ha olvasója is képes a szexualitáshoz fűződő viszonyát felismerni. Ehhez azonban rengeteg tapasztalatra, nyitottságra és a valódi bizalom érzésének ismeretére van szükség. Bede Zsuzsannát többek között a könyv létrejöttét megelőző munkafolyamatról, a szexualitást övező tabukról és a felvilágosítás fontosságáról kérdeztük.

kek-mellek-kezdo.jpg
A szerzők fő célja a könyvvel az volt, hogy párbeszédet kezdeményezzenek az emberek között a szexualitásról, a vágyakról és az érzelmekről. (Balra: Standovár Júlia, jobbra édesanyja Bede Zsuzsanna)

Julcsi nagyon régóta mondogatta, hogy kellene egy közös anya-lánya projekt, ami csak a miénk – kezdi Zsuzsa. – Ez azért is érdekes, mert a szűk családban éppen mi ketten vagyunk a leginkább introvertáltak. Ha kérdeznek, akkor persze válaszolunk, de egyébként nem beszélünk túl sokat, és kissé zárkózottak is vagyunk. Az elején csak annyit tudtunk biztosan, hogy jó lenne, ha valamelyest mindkettőnk szakmájához kapcsolódna ez a munka.

– Miután biztossá vált a könyv ötlete, hogyan kezdték el a közös munkát? Julcsi ugye jelenleg is New Yorkban él.

– Megegyeztünk egy konkrét napban, órában, amikor mindketten leültünk a számítógépeink elé. Ő New Yorkban, én pedig Budapesten. Utána elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen témák érdekelnek bennünket. Nem volt egy előre meghatározott vázlat, ami szerint haladtunk, csak egyszerűen megpróbáltunk nyitottan beszélgetni. Csak utána állt össze a kép, hogy végül milyen fejezetek, témák szerint állítjuk majd össze a könyvet.

A kis beszélgetéseink után aztán mindenki elvonult, és ki-ki a saját személyes vagy épp szakmai gondolatait összefoglalta az adott téma kapcsán. Szerettem volna, ha Julcsi kíváncsisága és érdeklődése lenne az elsődleges ebben a kötetben.

Feltételezem, hogy csak egy, már alapjaiban jól működő anya-lánya kapcsolatból alakulhat ki olyasfajta munka, mint amilyen ez a könyv is lett. De miképp változtatott a Julcsival való kapcsolatán ez a néhány évnyi közös munka?

– Biztos vagyok benne, hogy még inkább megerősítette, szorosabbá tette a kapcsolatunkat, hiszen itt számos olyan téma is felmerült, amiről egyébként nem szoktunk csak úgy beszélgetni. Ugyanakkor nagyon oda kellett figyelnünk arra, hogy másokról ne adjunk ki olyan információkat, amelyek számukra esetleg kellemetlenek lehetnének.

bede-zsuzsanna-kek-mellek.jpg
A könyv egyik szerzője, Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus. Elmondása szerint a lányával való közös munka még inkább megerősítette kettejük kapcsolatát.

– A férje és másik két gyermeke hogyan állt hozzá ehhez az ötlethez? Volt valamilyen ellenvetésük?

– Nagyon vicces helyzet állt elő, mert a férjem például egészen féltékeny lett a végére. Ha meghallotta, hogy a munka kapcsán beszélgetünk, rögtön ki is ment a szobából, pedig az elején nagyon lelkes volt, még egy képpel is szerepel a könyvben. De a munkába ilyenformán nem tudott bekapcsolódni. A fiamnak egy megjegyzése volt, amikor is egy történetre ő másképp emlékezett, mint ahogy azt mi felidéztük. Az idősebbik lányom pedig épp ezekben az években három kisgyermeknek is életet adott, tehát nála most a fáradtság és a kialvatlanság miatt kevésbé aktuális az olvasás, de azért ő is beleolvasott. A leglelkesebb a fiam menyasszonya, Bori volt, aki azt mondta, hogy néha-néha még el is érzékenyült bizonyos témák kapcsán.

– Rögtön a könyv elején mesél arról, hogy előbb lett pszichológus, és csak azután édesanya. Vajon a hivatása miképp befolyásolta az anyaságát? Milyen szerepet játszott a szakmája a gyerekei nevelésében?

– Az egyik nagyon fontos dolog, amit ennek kapcsán megtanultam, hogy nem lehetek sem a férjem, sem a gyerekeim pszichológusa, mert az elrontja a kapcsolatot. Biztos vagyok benne, hogy a tanulmányaim és a világról alkotott képem az anyasághoz való viszonyomat is befolyásolta. Arra tisztán emlékszem, hogy amikor Saci, az első lányom megszületett, elővettem a fejlődéslélektan-jegyzeteimet, és szorgosan figyeltem rajta a fejlődési szakaszokat. Akkor éreztem a legerősebben a szakmaiságom megnyilvánulását az anyaságban. Később aztán egy bizonyos tréning elvégzése kapcsán szintén tudatosan gyakoroltam a gyerekeimen, hogy ez a módszer a való életben vajon mennyire működik.

Egyébként civilben, egy játszótéren az anyukákkal vagy társaságban, előfordul, hogy egészen sokáig titkolom, mivel is foglalkozom, mert ilyenkor rögtön csodamódszereket várnak tőlem. Én szerencsére nem érzek késztetést, hogy mindent és mindenkit elemezzek, vagy hogy mindenképpen elmondjam a szakmai meglátásomat.

Egy vélemény szerint „ez a könyv úgy beszél a szexről, ahogy bármi másról”. A való életben ez csak nagyon-nagyon kevés esetben valósul meg. Mi az oka annak, hogy a szexualitásról, testiségekről ennyire nehezen tudunk beszélni?

– Az életünk egyik legspeciálisabb és legintimebb része ez, ami nemcsak magánügy, hanem erkölcsi, pszichológiai, és van, ahol még vallási is. Egyébként nem igazán tudok ezen csodálkozni, hiszen a szexuális felvilágosítás szinte egyáltalán nem valósul meg. Az iskolákban nincs hosszú távú, rendszeres, valódi felvilágosítás. Ha ezt az igazgató vagy az osztályfőnök fontosnak tartja, akkor helyileg megszervezi, de az utóbbi hónapok törvénymódosításai és történései miatt tartok tőle, hogy még inkább tabutéma lesz a szexualitás. Ezen rendelkezések szerint a szexuális nevelés teljes mértékben a szülőre hárul majd. Én minden páciensemet meg szoktam kérdezni, hogy honnan szereztek információkat a szexualitással kapcsolatban, és általában a szülő az utolsó a listán, akit megemlítenek. Előbb beszélgetnek erről a kortársakkal, olvasnak újságokban és az interneten, hallanak róla az iskolában, de a szülőktől szinte nulla információt kapnak.  

hirlevel_web_banner_1_408.jpg

Hogy kellene jól kezelni a felvilágosítást intézményes keretek között?

– Jó volna, ha lenne egy program, ahol ezekkel a témákkal rendszeresen találkozhatnának a fiatalok. Ezt azért is tartom fontosnak, mert így kialakulhatna egy személyesebb kapcsolat a felvilágosítást tartó személy és a diákok között. Úgy gondolom, hogy így tudna megvalósulni egy érdemi tájékoztatás, ami már nem csupán az információk továbbadása lenne. Sajnos, sok esetben csak a veszélyes és ijesztő dolgokról hallanak az ilyen előadásokon, ám hogy mi a szépsége ennek az egésznek, arról keveset. Ha engem hívnak, mindig megkérem a diákokat, hogy írják össze a kérdéseiket, természetesen névtelenül. Sokkal bátrabbak ilyenkor, és talán komolyabban is veszik a dolgokat, ha ők kérdezhetnek.

– Az ön értelmezésében mi a szépsége, a lényege a szexualitásnak?

– Sok mindent jelenthet, nem véletlenül szoktam olyan asszociációs feladatokat adni a pácienseimnek, hogy beszéljenek arról, kinek mit jelent a szexualitás. A legegyszerűbb megfogalmazás szerint a testi vonzódást, a nemi érintkezésre való hajlamot, viselkedést és gyakorlatot értjük a szexualitáson. A legideálisabb esetben egy kapcsolat fejlődése, alakulása során a szexualitással még inkább közelebb kerülünk a másikhoz, elmélyítjük a kapcsolatot. Ha ez érzelmekkel is párosul, akkor ez egy gyönyörű dolog tud lenni. Persze tudjuk, hogy az erotikát, az örömöket át lehet élni érzelmek nélkül is, hiszen nem minden szexualitás szerelemből jön létre. A szex az erkölcsökkel is összefüggésben van, és az, hogy ezt ki hogy éli meg, nagyon változó.

Sokszor falun még mindig erkölcstelennek gondolnak egy lányt, ha volt már egynél több fiúja. Ezzel szemben a fiúkat maximum viccesen nőcsábászként jellemzik.

A szexualitással vissza is lehet élni, vagy épp eszközként használni, hiszen vannak nők, akik ezzel fogják meg a férfit. Bizonyára olyanokról is hallottunk már, akik – ha nem is tudatosan – csak addig élnek nemi életet, amíg összejön a gyerek, utána pedig egyszerűen eltűnik a szexualitás. Ez viszont már nem csak a nőkre jellemző. Tehát rengeteg aspektusa van, én azonban mindig hangsúlyozom, hogy igazi intimitást én csak két ember között tudok elképzelni.

Rengetegen panaszkodnak arra, hogy manapság mennyire nehéz párt találni. Hogyan hat az internetes ismerkedés, az online jelenlét a párkapcsolatokra?

– Sokan szidják az internetet, én viszont ebben nem lennék ennyire szigorú. Főleg azért nem, mert gondoljuk csak bele, hogy hol tudunk manapság ismerkedni. Sok esetben a munkahelyeken túl nagyok a korkülönbségek, vagy épp csak nők vagy csak férfiak dolgoznak egy bizonyos ágazatban, egy idő után pedig a baráti kör is bezár, vagyis nem érkeznek új emberek, akikkel ismerkedhetnénk. Bár a világ egyre nyitottabb, könnyen utazhatunk, az ismerkedés valahogy mégsem megy olyan egyszerűen, jól látom ezt a pácienseimen is. Ilyen szempontból tehát én inkább segítségként tekintek rá. Az online párkeresésnek viszont rengeteg árnyoldala is van. Ha épp az első fotó nem tetszik a férfiról vagy a hölgyről, tovább már nem is érdeklődnek. Pedig ha kicsit többet szánnának egymás megismerésére, talán kiderülhetne, hogy sokkal érdekesebb, értékesebb a másik, mint azt első látásra gondolták. Azt is javasolni szoktam, hogy minél előbb valósuljon meg az első személyes találkozás, ne húzzák az időt cseteléssel, levelezéssel.

kek-melleken-tul-konyv.jpg
Jó lenne, ha a szexuális felvilágosítások során nemcsak a veszélyes és ijesztő dolgokat hangsúlyoznák, hanem több szó esne a szexualitás lényegéről, szépségéről is.

– A társkereső oldalak arra jók, hogy megtaláljuk egymást, felfedezzük, hogy vannak közös érdeklődési köreink, de aztán tessék csak kimenni a való világba! Sajnos, az emberek nem akarnak elég időt szánni az érzelmeikre, a szívükre. A hölgyek azonnal a királyfit várják fehér lovon, de az nem fog készen eljönni. Vagy ha mégis, én azt még veszélyesnek is tartom. Nem kell túlgondolni a dolgokat. Ha jól éreztük magunkat az első randevún, adjunk esélyt egy következőnek is, és ne kezdjünk el gondolatban azonnal esküvőt szervezni, vagy épp azon gondolkodni, hogy fogják majd hívni a születendő gyerekünket.

Mi volt az elsődleges céljuk a könyvvel? Mit szeretne, milyen utat járjon be?

– Az elsődleges célunk az volt, hogy megíródjon és meg is jelenjen. (Nevet) Mivel ezt nem kis munka árán, de sikerült megvalósítani, nagyon örülnék neki, ha sok-sok párbeszédet tudna elindítani. Akár önmagunkkal, a partnerünkkel, szüleinkkel vagy épp a barátainkkal. Ehhez az egyik segítség, amit adni tudunk, hogy elindítottunk egy könyvklubot, amelyben a könyv egyes fejezeteiről beszélgetünk azokkal, akiket ez érdekel. Bárki csatlakozhat hozzánk a Zoom platformon keresztül, ingyenesen. A másik segítség pedig, amit adni tudunk, hogy a könyv minden oldalának alján hagytunk egy-egy kérdést, amit megválaszolhatunk önmagunknak, de feltehetjük akár a párunknak is. Úgy gondolom, fontos lenne életünk során legalább egyszer átgondolni ezeket a kérdéseket, mert ezzel esélyt adhatunk arra, hogy a szexualitást, a vágyainkat és érzelmeinket a jövőben ne kezeljük annyira tabuként. Hiszen miért ne beszélhetnénk a szexualitásról úgy, ahogy bármi másról?

Szalai Réka
Kapcsolódó írásunk