A bézs anyukák egyik képviselője átfestette a gyerek zöld játékfenyőfáját valami spenótszínű förmedvényre, a vidám piros, lila és kék gömböket pedig barnára. (Mert mind tudjuk, hogy a karácsony kedvenc színe a barna: ezért is lettek barnák a karácsonyfára szánt gömbök.) Lényeg a lényeg: Nattie Jo Powell, aki a TikTokon osztotta meg ezt a kis átalakítós projektet, kapott is érte hideget-meleget az internet népétől. Voltak olyanok, akik a gyerek egészségéért aggódtak, és olyanok, akik viszont Nattie elmeállapotáért. És persze olyanok, akiknek tetszett ez a DIY („csináld magad”) ötlet. Minden zsákra akad folt.

A magyarázat: a mai divatos lakás seszínű, bézs vagy szürke. Gyönyörű otthonok születnek ezekkel a semleges és előkelőséget – csöndes luxust – sugalló színekkel. De mi van, ha megszületik a gyerek, akinek színes játékai lesznek, s azok bezavarnak a „színben tartott” lakás képébe? Semmi, vagyis igazából annyi, hogy a gyereknek nem lesznek színesjátékai. Meg kell elégednie a semleges színekkel és a visszafogott környezettel.

bezs-anyukak-kezdo.jpg

Én és a bézs

Mint olyan ember, aki imádja a színeket, valahogy elképzelni sem tudom, hogy olyan házban éljek, amelyben a barna, a bézs vagy ne adj’ Isten a fehér az uralkodó szín. Igénylem azt az energiát, amelyet egy vidám, sárga konyha ad reggelente, s ahol a délutáni napfény aztán arany függönyt von a falakra. Vagy épp: szeretem azt az otthonos melegséget, amelyet a narancssárga hálószoba sugároz télen. És itt ne az idén divatos barackszínre gondoljunk, hanem az igazi érett narancssárgára, a homoktövis termésének színére. Éppen ezért felvontam a szemöldökömet, mikor először hallottam a bézs anyukákról. (Bár fordított helyzetben valószínűleg a bézs anyukák szeme rángatózna az én színes kis otthonom láttán.)

Átfestve

Tekintettel a babucik mindent „csócsáló” természetére, a legjogosabb félelmem valójában magát a festéket illeti. Vajon gyermekbarát volt-e Nattie Joe Powell mindent bézsre festő festéke? S ha túllendülünk ezen a problémán (hiszen léteznek gyermekbarát „csináld magad”-festékek is), akkor máris ott a következő kérdés: Vajon szüksége van-e a gyereknek színekre?

Egyes fejlődéslélektannal foglalkozó kutatók szerint igenis nagy szüksége van rá, míg más kutatók szerint nem életbevágó kérdés. Ezen igazodjon ki egy elsőgyerekes anyuka! Sajnálom is őket, hisz mindenki jobban tudja náluk, mit miért és hogyan kellene csinálniuk.

És ha már a fejlődésről esik szó... A babák születésüktől fogva látnak, igaz, eleinte homályosan és nem túl messzire, emellett főleg a kontrasztokkal lehet őket a leginkább lekötni. Aztán ahogy nőnek, úgy javul és élesedik a látásuk. Megmondom őszintén, nincs tapasztalatom saját gyerekkel, ám van két nővérem, s azok gyerekei igenis imádták a leporellókat. A leporellók oldalain pedig rikítóan színes papagájok és flamingók repdestek, ráadásul az egész ház tele volt színes labdákkal, így aztán játszi könnyedséggel tanulták meg a színeket. Piros kocka, sárga labda, lila piramis; s egy idő után már az alakzatok is mentek nekik.

Hogyan működik ez, ha a kölyöknek semleges színű játékai vannak? Fogalmam sincs. Betonszürke, Manhattan-szürke, vidrabarna, homokbarna, faggyúsárga, Szent János-fehér... Ezek valóban létező színek, melyeknek a felismerése még egy felnőtt embernek sem megy könnyen, nem még egy totyogónak. Mert ezek azok a színek, melyek tökéletesen illenek a lakberendezésben manapság trendi skandináv hygge stílushoz vagy az influenszerek minimalista felfogású lakásbensőihez. (Még akkor is, ha tudjuk, hogy az ő nézetük aszerint is változik, hogy éppen melyik márka támogatja a tartalmaikat.) 

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Ikonok és mi, bézs követőik

Magam se nagyon akarom elhinni, de mint az élet annyi részénél, a gyereknevelésnél is eljutunk végül az influenszerekhez. Mert ha Kim Kardashian gyerekének bézs lesz a gyerekszobája, akkor a mi gyerekünk szobájának is annak kell lennie. Mert ha nem, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a gyerekeinknek kialakul a saját ízlésük. Az egésznek van csattanója is, mégpedig az, hogy az influenszerek – jelen esetben a bézs anyukák – sem mind „színben tartva” élnek. Az egyikőjük például bevallotta, hogy van egy szobája, amelyet sosem mutat meg a képeken. (S ez a szoba egyáltalán nem bézs, mert ebben a szobában tartja a gyerekei színes játékait.) Megállapíthatjuk tehát, hogy a tökéletes utazós, főzős fotókhoz hasonlóan ezek a bézs posztok is többnyire hamis képet festenek a valóságról, és jelen esetben lehetetlen elvárásokat támasztanak a szülőkkel szemben. 

Az anyukák másik részére azóta ráaggatták az anglomán „szomorú bézs anyuka” (sad beige mom) kifejezést. Mert van, aki nem a lájkok miatt, hanem azért választ semleges színű babaholmit, mivel nem szeretné, ha lakását összerondítanák a színes műanyag játékok. Le a kalappal az ilyen őszinteség előtt!

Vannak anyukák, akik nem akarnak még több játékot venni, a fiúknak fiújátékot, a lányoknak „lányszínű” játékokat, s használat után tovább szeretnék ajándékozni a babaholmit. A semleges színek ezt megkönnyítik, hiszen nem kell azon törni a kobakot, hogy mi legyen a fiús meg a lányos színű játékokkal.  Teljesen praktikus szempont.

Vannak aztán anyukák, akik a környezettudatosságra esküsznek, vagyis nem akarnak a szükségesnél több műanyag vackot venni a babának, ezért a természetes színben kapható, fából készült játékokra szavaznak. Vannak olyanok is, akiket a semleges színek egyenesen megnyugtatnak. (Gyerekek mellett ez rájuk is fér...) Egyébként meg mindenkinek joga van eldönteni, hogyan akarja nevelni a gyerekét, csak számolnia kell azzal, hogy amint kiteszi képeit a netre, onnantól kezdve feljogosítja a többi anyukát arra, hogy sarkalatos véleményt alkossanak az ízléséről.

Akármelyik csoportba is tartozzon egy bézs anyuka, van számára egy fantasztikus információm: 2002-ben a JohnsHopkins Egyetem megállapította a világegyetem általános színét, ami a kozmikus latte (cosmic latte; R255, G248, B231) névre hallgat. Nem igazán hiszem, hogy létezik ennél bézsebb bézs szín.

Király Anikó
Cookies