Vajon milyen dilemmák foglalkoztatják ma a férfit? Mitől szenved? A férfi szempontjait járjuk körül Kádár Szilvia kineziológussal, aki tízéves pályafutása során több tucat férfit és nőt vezetett a kiegyensúlyozottabb élet felé. „Akár hisszük, akár nem, a férfiak is csak arra vágynak, hogy valaki szeresse és megbecsülje őket” – kezdi. „Mindegy, hogy a kanapén férfi vagy nő ül velem szemben: a bajok tetemes részét az okozza, hogy az illető nem érzi magát szeretve…”
Kádár Szilvia (43) Magyarországon született, jelenleg Ekecsen és Győrzámolyon fogadja klienseit. A csallóközi nagyközséghez férje révén kötődik. „Az emberek többsége a hátán egy nagy zsákot cipel, melybe az évek során egyre több súly rakódik. Én kineziológusként abban segítek, hogy le tudják tenni ezt a terhet. Az ülések során a múlt emlékeivel dolgozunk, és feltárjuk a testi-lelki problémák okait. Hálás vagyok a klienseimnek, s hálás a szüleimnek, ugyanis az empátiámat és a szociális érzékenységemet nekik köszönhetem” – mondja.
A nyuszika megy a medvéhez a létrájáért, ám az út negyedénél megtorpan: „Áh, úgysem adja oda a létrát! Megy tovább, de félúton ismét megáll: „Áh, úgysem adja oda a létrát! Megy tovább, az út háromnegyedénél azonban ismét lejátszódik ez a jelenet. Mikor odaér a medve ajtaja elé, dühösen így szól: „Tudod mit, medve? Tartsd meg a hülye létrádat!” Hát így teszi tönkre az állandó gyanakvás az emberi kapcsolatainkat…
Beszélgetésünkben a parkolópályán álló férfiakról lesz szó – arról, hogy az inga kilengett. Ma a nők nem csupán kiléptek a babaházból, hanem minden szerepet magukénak akarnak, ami egykor a férfiaké volt: háborúk ügyében tárgyalnak, sőt hadügyminiszternek állnak. Nehéz beállítani a két nem viszonyában az egyensúlyt, s ez a hétköznapi életünkre is kihatással van.
„Mi, nők akarva-akaratlanul rengeteg szerepet elvettünk a férfiaktól. Nők tömkelegével találkozom, akik nem fogadnak el ajándékot, cipelik a nehéz csomagokat, netán előrevágtatnak a vendéglőben. Bájosak és szépek, néha nagyon nőies kinézetűek is, de labdába sem engedik rúgni maguk mellett a férfit. Míg nem dolgoztam a negatív sémáimon, magam is ilyen nő voltam” – folytatja Szilvia.
– A férfiak valóban úgy érzik, hogy parkolópályára lettek állítva?
– Rengeteg férfi szerepvesztettnek érzi magát a mai társadalomban. Mondok egy egyszerű példát: a férfi szeretné meghívni a nőt kávéra, mire a nő odanyomja a bankkártyáját: „Majd én fizetek!” S ezzel felrúgja azt az energetikai rendszert, amitől a férfi férfi lehet – szó szerint nem tud gondoskodni a nőről. S most nem azt akarom mondani, hogy a nő soha ne fizessen, (dehogyisnem!), de tudja elfogadni a kedvességet! Hisz ki győzte le annak idején a kardfogú tigrist? Ha a férfitól elveszik a védelmező szerepét, megszűnik férfi lenni. A férfi-nő viszony nem az „adok-kapokról” vagy az elnyomásáról szól: eddig te nyomtál el engem, s én most visszaadom! Én azt vallom (de más persze gondolhatja másként), hogy nagyszerű dolog, hogy ennyi fronton helytállunk, de a nő maradjon nő, a férfi pedig férfi. Csodásan működik az a párkapcsolati dinamika, ahol mindenki a maga szerepében áll helyt, és nincs hierarchiaharc.
Ha bizonytalanul kötődünk, bármikor jöhet egy kapcsolat, amely felébreszti bennünk a gyerekkorunkból hozott negatív sémáinkat. Ilyenkor borul az egész kártyavár, s fel kell építeniük magukat újra...
– Ha nem vagyunk a szerepünkben, versengeni kezdünk egymással?
– Igen, ilyenkor bekapcsolnak a versenyminták: „Ki hoz haza több pénzt? Ki dolgozik többet? Én vagyok az okosabb!” Olyan nővel is találkoztam, aki felfúrta a karnist, csak hogy bebizonyítsa: ő ezt is meg tudja csinálni. A férfi meg csak pislogott, hogy: „Oké, de akkor mi is a szerepem nekem?” Minél inkább bizonyítani akar a nő, s minél több dolgot vesz a nyakába, annál nagyobb az esélye, hogy a végén elfárad. Ilyenkor veszi elő a „Mindig mindent én csinálok!”-kártyát. Nagyszerűek vagyunk mi, nők, s elképesztő a teherbírásunk. Ámde magunknak teszünk jót azzal, ha a férfit is bevonjuk a munkákba! Persze kedvesen, transzparensen: „Drágám, jólesne, ha kipakolnád a mosogatógépet, így nekem több időm jut arra, hogy beszélgessek veled!” Ha a nő minden miatt folyamatosan balhézik, a férfinak az marad meg, hogy neki van egy balhés „nője”.
– Segítene, ha rögtön lefektetnénk a szabályokat?
– Rengeteget. Fontos megjegyezni, hogy a férfi egy agyközpontú, míg a nő több agyközpontú ember. Vagyis míg a férfi egy fő dologra tud koncentrálni, addig a nő vígan megkavarja a rántást, kikérdezi a leckét, s közben fél füllel még a híreket is meghallgatja. Sok-sok veszekedésnek lehetne elejét venni azzal, ha a párok akár írásban rögzítenék, hogy kinek mi a feladata. S – ez nagyon fontos! – hogy kit mi tesz boldoggá! Hisz a párkapcsolat nem csak arról szól, hogy közösen vonjuk az igát, nem mellékesen élni és élvezni is kell az életet.
– Te mit tapasztalsz, mi tenné a férfiakat boldoggá?
– Egy kedves, nyugodt nő, aki nem házsártos, nem kiabál sem velük, sem a gyerekekkel. Amikor a nő felviszi a hangját, benyomódik a férfiban a gomb: itt és most háború van… Lehet, hogy a nő a legtündéribb, leggondoskodóbb feleség, s éppen csak a gyerekeket próbálja valamiképp fegyelmezni. Ez a férfi számára mégis libidógyilkos valami, mivel tudat alatt azt éli meg, hogy veszélyeztetve vannak az utódai (holott a valóságban nincsenek). A nő pedig, látva a férfi eltávolodását, ugyancsak csalódik, hisz neki meg a biztonságérzete sérül. Ilyenkor egy nagyon őrjítő kutya-macska harc alakulhat ki, ami akár kapcsolati krízishez is vezethet.
– Azért az apró súrlódások, konfliktusok ugye még nem adnak okot aggodalomra?
– Kell a fűszer! Szükség van konfliktusokra – csak így tud fejlődni a kapcsolat. Érdemes különben néha magunktól is kikérni a partnerünk véleményét, mert a férfias kommunikáció általában egyenes. A férfi visszajelzése a legjobb építő kritika számunkra.
Az érzelmi intelligencia a „boldogan élünk, míg meg nem halunk”-jelszó kulcsa! Kapcsolatainkat legnagyobb mértékben az érzelmi intelligenciánk befolyásolja. Egy magas EQ-val rendelkező személy szilárdabban helytáll a kritikus élethelyzetekben, és sikeresebben működteti a párkapcsolatait. S ami a legjobb: az EQ fejleszthető!
– A harcos amazonokról már beszéltünk. Mi van akkor, ha a nő – épp ellenkezőleg – folyamatosan alárendelődik és megalkuszik?
– Fontos különbség, hogy valakiben van alázat, vagy rendre meghajol a másik előtt, megalázkodik. Utóbbi azoknál a nőknél szokott előfordulni, akik előtt nem volt megfelelő anyai vagy nagyanyai minta, s gyerekkorukban azt élték meg, hogy ők nem elég értékesek. Az okos nő tudja, hogy mikor kell a férfinak igazat adni, ismeri a saját és a másik határait, s ki tudja jelölni, hogy „eddig és ne tovább”. Ne feledjük, hogy a férfi csak azt a nőt tudja tisztelni, aki mer.
– Hogy látod, mennyire dolgoznak a párok a kapcsolataikon?
– Egyfelől bizakodó vagyok, mert azt látom, hogy az emberek elkezdték belátni a lelki munka fontosságát. Én hiszem, hogy a válások legalább 70-80 százaléka elkerülhető lenne, ha feldolgoznánk a traumáinkat, illetve letennénk a sérelmekkel teli „puttonyunkat”.
– Mit javasolnál azoknak, akik 2024-ben társat keresnek?
– Ha férfiakról van szó, ha nőkről, ne akarjanak görcsösen társat találni, inkább kezdjék az utat önmagukkal! Dolgozzanak a bizonytalan kötődési mintájukon, próbálják feltérképezni a családjuk múltját (hisz transzgenerációsan is rengeteg terhet hordozunk), s ismerjék meg a saját igényeiket és határaikat. Ha már van egy szilárd önértékelésünk, nagyobb az esélye, hogy betoppan be az életükbe az a társ, aki mellettük is marad. Hisz hasonló a hasonlót vonzza…
