Góra Róbert (51) mezőgazdász és állattenyésztő a szó legnemesebb értelmében. Szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Szeretettel beszél róla, ahogy csak az ember tud szólni az imádott asszonyról, ahogy Páris királyfi beszélhetett Helénáról, vagy miként Ady Lédáról mesélt. Róbert számára ipolyszalkai farmja és állatai a mindenséget jelentik. Az ipolyszalkai Biopack ökológiai farmon szőke mangalicák, galloway és angus marhák élik mindennapjaikat teljes harmóniában.

Róbert úgy kezdte, ahogy bárki. Amikor a szalkai szövetkezetben kezdett dolgozni, fehér disznókat tenyésztettek, szlovák tarka fajta tehenet fejtek – ahogy a legtöbb gazdaságban. Ő azonban álmodott egy nagyot, és egy nehézségekkel kikövezett utat járt be, amely a siker felé vezet. Az útnak még koránt sincs vége, ám az irány jó. Ahhoz azonban, hogy az álmát elérje, számos akadályon kellett átverekednie már magát.

gora-robert-kezdo.jpg
Az ipolyszalkai Biopack ökológiai farmon szőke mangalicák, galloway és angus marhák élik mindennapjaikat teljes harmóniában. Ám az állattenyésztéshez és a természettel lévő összhanghoz filozófia is társul. Erről maga a tulajdonos, Góra Róbert mesélt nekünk.

Mindössze 27 évesen szövetkezeti elnök – ő az, aki felszámolja az állattenyésztést.

– Sok embert el kellett bocsátani. A 127 munkásból alig 20 maradt. Persze nem volt nagy az öröm, és a mai napig van harag emiatt – meséli. – Három farmunk volt, de én csak a szalkait hagytam meg. Na és akkor jött az ötlet, hogy próbáljuk meg azt, amiben én hiszek – csillan fel a szalkai gazda szeme, majd szépen kikristályosodik előttünk az a filozófia, ami őt hajtja. A munka, a természettel összhangban.

Kisiskolásként már 1100 nyulat neveltem leadásra, de voltak csüngőhasú vietnámi malacaim is. Egész életemben az állatokkal foglalkoztam, ezzel soha nem volt gond. Inkább az emberekkel való munka indult nehezebben – meséli Róbert.

Merész kezdet

Róbert már akkor szőke mangalicákkal foglalkozott, amikor még senki. Magyarországról hozta az elsőket. A lényeg az volt, hogy ridegtartásban lehessen tartani az állatokat. Két évtized telt el azután, mire hozzánk is elért a biogazdálkodás szele, Róbert számára pedig nagyon szimpatikus volt az irányzat, így belevágott. Kicsiben, 18 hektáron kezdte…

– Szinte csoda történt, mert 10-20 százalékkal kevesebb volt ugyan a termés, de nem költöttünk permetanyagokra, műtrágyára, és még támogatást is kaptunk. Aztán jött a következő csoda, hogy a biotermény felvásárlási ára a duplájára növekedett. Nagyon szépen összeállt a kép, kisebb költségekkel nagyobb bevételt értem el – mondja mosolyogva Róbert.

A mangalica

Megérkeztek az első mangalicák Magyarországról, és elkezdődött velük a munka. Természetes körülményeket szeretett volna biztosítani az állatoknak, szabadságot adni nekik, amit megérdemelnek.

mangalica-sar.jpg

– Elterveztem, hogy kiviszem a mangalicát a határba, ott elkerítek több 1-2 hektárnyi területet, és beengedek mindegyikbe 100-120 példányt, majd hagyom őket egy évig legelészni, élni.

Az afrikai sertéspestis veszélyei miatt viszont nem vihette ki az állatokat, a telepen belül kell tartania őket, az elkerített részeken. Pedig ez lenne az „igazi” szabadtartás, ha a természetben élhetnének. Bár láthatólag így sem panaszkodnak, ottjártunkkor vígan dagonyáztak a sárban, pedig nem volt meleg az idő, és még az eső is esett. De őket ez nem zavarja, élvezik a számukra megadatott kurta életet. A sertéspestis miatt rengeteg intézkedést kell végrehajtaniuk az állatok biztonsága érdekében.

A farm bejáratánál mi is egy-egy pár „instant gumicsizmát”, erős műanyag zacskót húzunk a lábunkra, így a cipőnkön sem viszünk be káros anyagot. Illetve minden kapunál fertőtlenítővel átitatott szivacsra, az istálló előtt mészporba lépünk.

A kinti állatokkal szemben, amelyek szabadon mozoghatnak, van egy istálló, ahol az anyák a csemetéikkel pihennek, mind külön zárva.

 – Miután megszületik a kis mangalica, 52-53 napig az anyja mellett marad. Ezeket naponta 18-24 alkalommal szoptatja, s egy szoptatás 40 másodpercig tart. Ilyenkor az anya furcsa hangot hallat, a kicsik odafutnak hozzá, majd ismét hallatja ezt a hangot, ekkor megnyitja a „csapot”, és engedi a tejet. Amikor még kint ellettek a mangalicák, az idősebb malacok mindig ahhoz az anyához férkőztek oda, amelyik éppen etetni készült, ellökték onnan a kicsiket, és ők ettek – mondja Róbert a pihenő anyák és a malacok közt sétálva.

mangalica_0.jpg

Megtudjuk tőle, hogy a fáma, miszerint a mangalicazsír koleszterinmentes, nem igaz. Hasonló mennyiségű benne a koleszterin, mint a fehér disznó zsírjában, a különbség a telített és telítetlen zsírsavak arányában mutatkozik meg. Ezt egy laikus ember is érezheti, a mangalicahús krémes, szétolvad az ember szájában. Góra Róbert mangalicái tönkölybúzán élnek, amelyet a farmon termesztenek. Szóját, ahogy máshol, itt nem kapnak. Így lesz a végtermék is ökológiailag tiszta.

hirlevel_web_banner_2_140.jpg

A galloway és az angus

A mangalica mellett Róbert a legkeresettebb szarvasmarhafajtákból választotta ki a farm újabb lakóit. A galloway és az angus fajták első példányait itthon, Csehországban, Magyarországon és Németországban szerezte be. Kétévente egy-egy új bikával bővül az állomány, így töri meg a rokoni szálat.

– Vannak olyan területeink, amelyek nehezen művelhetőek, ezeket befüvesítettük. A legelőt a következő évben már nem kell vetni, csak felhasználni a termést, a füvet, a szénát. Ehhez kellett a szarvasmarha. Mivel a mangalica zsíros, a termékeinkhez – hogy még jobbak legyenek – kellett más adalék is. Mostanra késztermékeinkben általában 70 százalék mangalicahús és 30 százalék marhahús található. A galloway és az angus nagyon jól tenyészthető, és nem igényel különleges bánásmódot. Ezek a fajták passzoltak az elképzelésemhez, hisz a húsuk tele van kollagénnel – meséli a gazda, közben mutatja az állatokat.

Ám hiába nézzük, nehéz különbséget tenni köztük, hiszen a két fajta annyira hasonlít egymásra, csak a szakavatottak tudják megkülönböztetni őket.

angus-marha.jpg

Értékesítés és elfogadás

Ha steakről beszélünk, a legtöbb embernek az angus jut az eszébe. A másik pedig a galloway, s a kettő merőben hasonlít egymásra. Nemcsak a külseje, de a húsa tekintetében is.

– A galloway kisebb termetű, és nincs olyan gyarapodása, mint az angusnak. Kisebb gyarapodást produkál ugyan, de egyes séfek szerint értékesebb a húsa – magyarázza vendéglátónk, aki éppen egy mintabolt megnyitásán ügyködik szalkai farmja mellett.

Korábban kipróbálta magát kofaként a pozsonyi régi vásárcsarnokban. A kíváncsiság hajtotta.

– Volt már ott egy hentes, szolid ember, aki megveszi az olcsóbb alapanyagot, és hasonló termékeket készít, mint én. Először mérges volt rám, hiszen konkurencia vagyok neki. Akkor történt nagy változás, amikor kiraktam a termékeimet. Az ő kolbásza 6 euróba került, az enyém 16-ba. Megnézte, és azt kérdezte, minek jöttem ide, senki nem fogja megvenni a termékeimet. Nem tudta elönteni, melyikünk a normális, melyikünk a bolond. A vásárlók pedig jöttek a kérdéseikkel: „Hogy képzelem ezeket az árakat?”, „Mit gondolok én?” Majd mikor a másik standnál is kóstoltak, vissza-visszatértek hozzám. Az öreg hentes megint mérges lett, mert nem értette, mi történik itt. Talán a mai napig sem érti – mosolyog Róbert.

Majd kis idő múlva azt mondja, itt értette meg: az értékesítés nem arról szól, hogy az ember el akarja adni a terméket, inkább arról, hogy a vevő az övét akarja megvenni. Ezért volt neki jó lecke a piac.

Mindenki azt akarja

A másik nehézség az éttermek tulajdonosaival és a séfekkel van. Róbert nemrégiben egy találkozón vett részt, ahol termelők, tenyésztők és felvásárlók ültek szemben egymással.

– Itt döbbentem rá, hogy miért nem tudjuk átadni a hazai terméket az éttermeknek. Nem az ár miatt. Ha a steakről beszélünk, akkor mindenki bélszínt akar. Az állat többi részével nem tudnak mit kezdeni, mert nincs változatosság az étlapjukon – sorolja a problémákat. Majd hozzáteszi, hogy nemrégiben egy étteremben volt, ahol steaket rendelt, és amikor megkérdezte a pincértől, honnan van a hús, az nem tudott választ adni. – Ma az éttermekben szinte azt sem tudják, mit szolgálnak fel…  Úgyis minden külföldről jön. Pedig manapság az ember szeretné tudni, mi kerül a tányérjára.

A kör bezárul

Az állatoknak szánt takarmányt a rendelkezésükre álló 1100 hektárból 650 hektáron maguk termelik, nem használnak vegyszereket. A farmon jelenleg 1200 mangalica és 250 szarvasmarha él, biovágóhíd működik, hamarosan bolt nyílik – és egy takarmánykeverő üzemük is van.

husok-fellogatva.jpg

– Álmodni sem mertem volna szebbet. Saját földek, saját takarmány, saját állatok, saját vágóhíd, bolt és termékek! Már csak a húshoz tálalt köret hiányzik. A vágóhidunkon csak saját állatot vágunk, és szeretném, ha ez így is maradna. Sok zsiványság van egy nagy vágóhídon, és nekem az volt az álmom, hogy be tudjam zárni a kört. A vágást próbáljuk minél kíméletesebben végezni, így a hús nem tartalmaz stresszhormont. A termékeinket a legkiválóbb minőségű ökominősítésű fűszerekkel ízesítjük, füstöltárunkat pedig hagyományos módon, fával füstöljük – meséli a gazda, s közben csillog a szeme, és a kóstolóra feltálalt termékekre mutat. Tálnyi finomság hever előttünk az asztalon, aminek percek alatt nyoma sem marad. Nem csoda, hiszen mennyei lakomát kaptunk.

Vendéglátónk elárulja, számos terve van a jövőre nézve. Felesége és fia egy emberként állnak mellette a munkatársakkal együtt. Keresi azt a búzát, ami olyan igénytelen és ellenálló, mint a mangalica... Nem kell a maximális hektárhozam, a természetben gyakorta megfigyelt egyensúlyt szeretné meghonosítani a farmján. Elérné, hogy tökéletes vagy legalábbis a tökéleteshez közel álló termékek kerüljenek ki tőle. Mi szorítunk neki, hogy sikerüljön. (Fotó: Dömötör Ede)

Angyal Sándor