A fonásban rengeteg lehetőség rejlik, hiszen egészen különleges frizurákat készíthetünk általa. Idén nyáron a fesztivál-, a laza halszálka- és a romantikusan bohém fonat hódít. Készülhetnek egyszerűbb és extrémebb változatban is attól függően, hogy hány fonatból, illetve milyen technikával dolgozunk.

Fialka Anna (25) egy egészen pici falucskából, Lúcsról származik, egy kilenctagú nagycsaládból. Anna már kiskorában is a Barbie babák haját nyúzta, fonta, vágta, de volt, hogy az egész családjának ő készítette a szebbnél szebb frizurákat, fonatokat. (© Fotó: Dömötör Ede)

bohokas-nyari-fonatok-kezdo.jpg

– Mit tanultál, és mivel foglalkozol jelenleg?

– A dunaszerdahelyi magán szakközépiskolában végeztem el a fodrász szakot. Jelenleg pincérkedem, mellette pedig hajakat fonok. A közösségi oldalak segítségével igyekszem népszerűsíteni magam, kliensekre szert tenni. Ha szükség van rám, szívesen megyek házhoz fonni, ezenkívül természetesen vágok és festek is hajakat, illetve esküvői, alkalmi frizurákat készítek. Emellett különböző rendezvényeken, fesztiválokon, ünnepségeken, gyermeknapokon is fonok.

bohokas-nyari-fonatok-fialka-anna.jpg
Fialka Anna

– Sohasem gondolkodtál azon, hogy fodrászszalont nyiss?

– Ó, dehogynem! Egész középiskola alatt ez volt a tervem, ám ahhoz, hogy saját szalont nyissak, nagyon sok követelménynek kellett volna megfelelnem. A bérleti díjak pedig az egekben vannak! Szerencsére most már van olyan lehetőség is, hogy hivatásos fodrászként házhoz menjek, ezért mindenképp szeretném kiváltani a magánvállalkozói engedélyemet.

minden_reggel_ujno.sk.png

– Mikor kezdtél el hajakat fonni?

– Már a Barbie babáimnak is lenyirbáltam a haját, majd vártam, hogy visszanőjön! (Nevet.) Szóval egészen kiskoromban indult a fodrász karrierem. Viszont a fonással úgy igazán csak egy éve kezdtem el foglalkozni. Mindig is vonzott, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy erre nem lehet karriert építeni.

Könnyebb volt más alternatívákat választani, és olyan munkákat végezni, melyek igazából nem is érdekeltek annyira. Aztán amikor egyre több fonásra specializálódott szalon jött velem szembe az interneten, elhatároztam: nem adom fel az álmomat.

– Kitől tanultad meg a fonás technikáját?

– Teljes mértékben autodidakta módon tanultam – és tanulom most is. Annyiféle technika létezik, hogy szinte minden napra jut egy új módszer! A YouTube segítségével el tudom sajátítani a teljes folyamatot. Ha van olyan lépés, amit nem teljesen értek, akkor többször is visszatekerek, s addig gyakorlom, amíg bele nem jövök. Ezenkívül az Instagramon rengeteg olyan lányt követek, akik kizárólag a fonásokra koncentrálnak, s a Pinterestről is sokat inspirálódom.

– Melyik a kedvenc fonatod?

– Az aktuális kedvencem az egyszerű parkettafonás, amelyet fentről kezdek, de nem fonom egészen a haj végéig. A fej közepétől lefelé haladva leválasztok egy bizonyos hajmennyiséget, majd a fonatot szabadon hagyom. Így olyan, mintha csak össze lenne fogva a haj, mégsem csúszik ki egyetlen tincs sem. Persze, folyamatosan változik, hogy éppen melyik technika a kedvencem: idén valahogy a romantikus, bohókás fazonok felé húz a szívem.

bohokas-nyari-fonatok-1.jpg

– Van olyan technika, ami még neked is fejtörést okoz?

– A rózsafonás. Ahhoz ugyanis, hogy a végén kijöjjön a rózsaforma, rengeteg lépésnek passzolnia kell! Illetve hatalmas kihívást jelent még az apró tincses afrófonás is: volt, hogy tíz órán keresztül fontam egy vendégem haját. Ez nagy türelemjáték mindkét fél számára, ám amikor elkészül, az valami fenomenális érzés.

– Melyik korosztály keres fel leggyakrabban?

– Idén sok az ovis, de vannak középiskolások, illetve középkorúak is. A kislányok haját általában a falunapokon vagy kisebb rendezvényeken szoktam fonni, s a szüleik mindig elcsodálkoznak azon, hogy képesek akár egy órát is türelmesen végigülni, míg elkészül a frizurájuk.

bohokas-nyari-fonatok-2.jpg

– Mesélj egy kicsit az idei fonástrendről!

– Idén mindenképp a kétfonatos fesztiválos „frizkót” mondanám trendinek, de a holland (kifordított) fonás is hódít.

A fesztiválos fonatok (lásd Magdi haja) úgy néznek ki két copfban, mint a kis buborékok, és igény szerint lehet őket díszíteni gyöngyökkel, csillámporral, kövekkel vagy kisebb méretű csatokkal – de akár élő virágokkal is!

– Van olyan példaképed, akinek inspirál a munkássága?

– Igen! Mégpedig egy fiatal, orosz lány: Olga Olikova (@oobraider), aki körülbelül 5 éve nyitott Modorban (szlovákul Modra – a szerk. megj.) egy hajfonó-fodrász szalont. Jelenleg hárman dolgoznak ott, és zseniális kreációkkal rukkolnak elő. Gyönyörű hajakat készítenek, rengeteg apró és különleges kis fonattal. Az oroszok egyébként általánosságban is aprólékos, művészi frizurákat készítenek, amiért nagyon csodálom a munkáikat.

– Elárulod, mi a célod a jövőre nézve?

– Amikor elkezdtem beleásni magam a hajfonatok világába, nem gondoltam volna, hogy ennyi minden öleli körbe ezt a témát. Mivel először nem vettem annyira komolyan, fel sem merült bennem, hogy ekkora potenciál lehet benne! Szóval a közeljövőben mindenképp azon leszek, hogy még többet tanuljak és gyakoroljak, s hogy kiaknázzam a fonásokban rejlő lehetőségeket.

bohokas-nyari-fonatok-3.jpg

Hajfonatok lépésről lépésre

„Mielőtt hozzákezdenénk a fonáshoz, első lépésben mindig készítsük elő az eszközöket: a hajtűket, a hajgumikat, a színes kis virágokat, a csillámporokat, a hajlakkot és természetesen a fésűt” – mondja Anna.

bohokas-nyari-fonatok-4.jpg

Kiki és a nyári romantika

Először feltűzzük hátulról a hajhosszt, majd alulról leválasztunk két tincset: egyik feléről is egyet, másikról is egyet. Ezeket egyszerű, klasszikus fonással befonjuk és széthúzogatjuk, hogy lezser, romantikus hatást kapjunk.

bohokas-nyari-fonatok-kiki-1.jpg

Az elkészült fonatokat – kvázi hajpántként – áttűzzük a fejen, majd leeresztjük a hátrafogott hajat.

bohokas-nyari-fonatok-kiki-2.jpg

S voilá: kész is a romantikusan bohém frizura!

bohokas-nyari-fonatok-kiki-3.jpg

Magdi: Indulhat a fesztiválszezon!

A sárkányfonás a TikTokon most óriási sláger, hiszen javában folyik a fesztiválszezon. A fonás otthon is elkészíthető, de ha biztosra szeretnénk menni, bízzuk egy profira! Szükségünk lesz hozzá sok kis apró hajgumira, két díszítőcsatra, illetve csillámporra. A hajat kétfelé választjuk, majd fentről lefelé haladva mindig három tincset veszünk a kezünkbe, s ezekkel dolgozunk.

bohokas-nyari-fonatok-magdi-1.jpg

A tincsekből a középsőt hajgumival leválasztjuk, majd újra hozzávesszük a két szélső tincset, és így folytatjuk egészen addig, amíg a haj végére nem érünk. Miután mindkét oldal elkészült, a két copf alját begumizzuk, ezután csillámport szórunk a fejtetőre.

bohokas-nyari-fonatok-magdi-2.jpg

A copfok tetején a hajgumikat ezüstszínű csatokkal takarjuk el.

bohokas-nyari-fonatok-magdi-3.jpg

Ildikó: mint egy angyal

Ildikó haja halszálkafonással készült. Utóbbi nem tartozik a legegyszerűbb fonatok közé: akkor néz ki igazán jól, ha a tincseket a végén lazán széthúzzuk. Első lépésben a fültől mindkét oldalról leválasztunk egy-egy tincset, majd fokozatosan, a fej közepe felé haladva apó tincseket fogunk hozzá, melyeket a fő tincsre csavarunk.

bohokas-nyari-fonatok-ildiko-1.jpg

A technikát végigvisszük a fej egyik és a másik felén is.

bohokas-nyari-fonatok-ildiko-2.jpg

Végül a két kész tincset összefogjuk, majd a hajgumit hajjal tekerjük körbe, hogy a végeredmény természetesnek hasson.

bohokas-nyari-fonatok-ildiko-3.jpg

Nóra mintha Narniából lépett volna elő!

Nóra haja dupla holland technikával készült. A technika hasonlít a klasszikus kosárfonáshoz – a trükk benne az, hogy fentről lefelé haladva a nagy fonatból mindig kicsípünk néhány apró tincset.

bohokas-nyari-fonatok-nora-1.jpg

A vékony tincseket a fonás során feltűzzük, hogy ne zavarjanak. Miután befejeztük a fő fonatot, lazán széthúzzuk azt, hogy romantikusabb hatást keltsen.

bohokas-nyari-fonatok-nora-2.jpg

Végül az apró tincseket szintén holland – kifordított – technikával befonjuk, majd pedig hozzáerősítjük a fő fonathoz.

bohokas-nyari-fonatok-nora-3.jpg

Darnay Krisztina
Cookies