Zsuzsát régóta ismerem, ő az én fodrásznőm. Ötvenöt éves, a klimax tüneteivel küszködik – és nemrég Pestre autózott, hogy lézeres kezelésekkel rendbe rakják „ott lent”. Sokan azt hiszik, hogy az intim plasztika csak cicababáknak való, esetleg fiatal anyukáknak, akik kívánatosak akarnak maradni a szülés után is. Pedig nem: az intim tájékot „formába hozó” kezelések az idősebb nőknek az oxigént jelenthetik, az esélyt a méltó életre. A múló idő nemcsak az arcon hagy nyomot – más testtájékaink is átformálódnak. Az intim testrészek nemcsak külsőleg lesznek mások, de a funkciójuk is megváltozik. Ám ezen is lehet segíteni, csak tudni kell, hogy kihez fordulhatunk. S nem kell Pestig autózni a segítségért, már nálunk is vannak szakemberek és klinikák, melyek az intim kezeléseket kereső nőket fogadják.

Az intim testtájak ugyanúgy öregszenek, mint a test többi része. Kevés szó esik róla, de a nedvesedés csökkenése vagy az inkontinencia jobban kikezdi a nő önbizalmát, mint az arcon megjelenő ráncok ­– emellett elronthatja a szexuális életét. Pedig ezeket a tüneteket sokaknál könnyen meg lehet szüntetni – vagy legalábbis enyhíteni.

intimplasztika-kezdo.jpg
(© Charles Deluvio)

Ösztrogénhiány

Az emelkedő életkorral fokról fokra megszűnik a peteérés, a petefészek pedig egyre kevesebb ösztrogént termel. A változókor legmarkánsabb jele az ösztrogén hiánya a nemi szervekben. A női nemi szervek kialakulása során a hüvely és a hólyag egyazon embrionális alapból fejlődnek ki. A hüvelyben és a hólyagban ösztrogénreceptorok vannak, amelyek az élet folyamán ösztrogénnel látják el ezeket a szerveket. Az ösztrogén-utánpótlás elmaradása a szervek sorvadásához vezet: a hüvely megrövidül, a nyálkahártya rétegeinek száma és vérellátása csökken, a hüvelyflórából eltűnik a lactobacillus, míg a kólibaktériumok száma emelkedik...

Sőt, a hólyag is érzékennyé válhat, gyakoriak lehetnek a húgyúti fertőzések. Ilyenkor tanácsos nőgyógyászhoz fordulni, aki megfelelő kezeléssel pótolni tudja a hiányzó ösztrogént a hüvelyben. Ettől helyreáll a lactobacillus-egyensúly, és megszűnnek a fertőzések. Ha a kezelés nem hozza meg a várt eredményt, az orvos hialuronsavas gélt juttat a húgyhólyagba, amely védőréteget képez a hólyag falát borító nyálkahártyán. A kezelés hat hétig tart, heti egy alkalommal alkalmazható. És ha a hüvely ösztrogénkezelése sikeres, akkor a beavatkozást nem kell többször megismételni...

Az ösztrogén-utánpótlás elmaradása a szervek sorvadásához vezet. A hüvely megrövidül, a nyálkahártya rétegeinek száma és vérellátása csökken, a hüvelyflórából eltűnik a lactobacillus, a kólibaktériumok száma emelkedik, a hólyag érzékennyé válik, gyakoriak a húgyúti fertőzések... Pedig megfelelő kezeléssel pótolni tudjuk a hüvelyben a hiányzó ösztrogént.

A hiányzó ösztrogén

A változókor idején a női szervezet jelentős hormonális változáson megy keresztül. Mint fentebb írtuk, a petefészkek nem termelnek több ösztrogént, ezáltal kiszárad a bőr és a hüvelyt bélelő nyálkahártya is. Fogyatkozik a kollagén, sorvad a hüvely szövete; már nem annyira rugalmas, mint korábban. Ez a változás rányomja a bélyegét a nők lelkiállapotára is, hiszen még mindig normális nemi életet szeretnének élni.

Amikor a hormontermelés csökken, eljön az ideje annak, hogy különféle kezelésekkel visszaadjuk a hüvelyfal rugalmasságát, javítsuk a vérellátását (miáltal ismét lehetővé válik a megszokott nemi élet). A mai ötvenéves nők életpályájuk csúcsán vannak, telve életerővel. Sikeresek a hivatásukban, gyermekeiket fölnevelték, most már magukkal és a társukkal akarnak törődni, élvezni szeretnék az életet. Ebben segítségre van szükségük...

Ösztrogéntartalmú készítményekkel kezelni lehet a hüvelyt, bár ennek nálunk korlátozottak a lehetőségei. Csak egyfajta ösztrogént tartalmazó krémünk van. Létezik viszont egy hormontartalmú kúp, amely elősegíti a jobb vérellátást, a nedvesedést, valamint javítja a sejtosztódást a hüvely nyálkahártyájában. A kúp nagy előnye, hogy a hatóanyag a sejtekből nem kerül bele a szervezet anyagcseréjébe... Ez a kúp nálunk még nem kapható, de Ausztriában meg lehet vásárolni.

elofizetes_uj_no_0.png

Hialuron és saját vér

Az intim tájak kellemetlenségeit nagyban csökkenti az erre a célra kifejlesztett hialuronsav. A kor előrehaladtával a nagyajkakat kipárnázó zsírszövet is fogyatkozik, sőt teljesen el is tűnhet. A nagyajkak teltsége két módszerrel szerezhető vissza: saját zsírral vagy hialuronsavval. Tartósabb eredményt ad, ha saját zsírral pótolják a hiányt. Ennél kímélőbb módszer a hialuronsavas feltöltés, amelyet ambulánsan is el lehet végezni.

A hialuronsav-alapú gélt injekciós fecskendővel juttatják el a nagyajkakba, amelyek visszanyerik eredeti teltségüket. A feltöltés hidratálja a hüvely környékét is. A beavatkozás előtt érzéstelenítik a területet, utána vékony csövön keresztül vagy injekciós tűvel juttatják be a speciális töltőanyagot. A művelet 20-30 percig tart. A nyálkahártya fiatalítása azonnal megmutatkozik. A nagyajkak feltöltésének eredménye két héten belül látható. Ez alatt az idő alatt a hialuronsav megköti a vizet, és növeli a térfogatát.

A hialuronsav alkalmazása nemcsak fiatalít, hanem meg is előzi az intim területek fertőzéseit. A nem fertőzés okozta viszketést szintén enyhíti, mert ezt a bőr és a nyálkahártya kiszáradása okozza. A hialuronsav nemcsak esztétikailag javítja a kis- és nagyajkak alakját, hanem a szexuális élményt is felerősíti.

Az ambulánsan elvégezhető lézeres hüvelyi rejuvenáció az a módszer, amellyel az intim tájék frissebbé varázsolható. Miért ne hosszabbítsuk meg aktív éveinket, miért ne örüljünk a szexnek, ha létezik egy ilyen beavatkozás, amely segít, s amelyet a nőgyógyászunk húsz perc alatt elvégez?

A Drakula-kezelés iránt szintén óriási az érdeklődés, hiszen nem csupán az arcon lehet alkalmazni. A beavatkozás az intim területen ugyanolyan jó eredménnyel járhat, mint az arcon. A terápia során először vért vesznek, melyből centrifugálással elkülönítik a vérlemezkékben gazdag vérplazmát, majd ezt a vért hialuronsavval keverik, és injekció formájában a hüvely falába fecskendezik. A vérlemezkék növekedést serkentő anyagokat tartalmaznak, amelyek regenerálják a sejteket, javítják a szövet vérellátását, valamint elősegítik a szövetmegújulást. A beavatkozást ambulánsan végzik el, nagyszerű eredménnyel!

Lézeres hüvelyplasztika

Bár még nem épült bele a rutinba, az utóbbi időben már Szlovákiában is egyre több nő győzi le magában a szégyenkezést, ha intim testrészeivel gondja van. Az ambulánsan elvégezhető lézeres hüvelyi rejuvenáció az a módszer, amellyel az intim tájék frissebbé és szilárdabbá varázsolható. Miért ne hosszabbítsuk meg aktív éveinket, miért ne örüljünk a szabad mozgásnak és a szexnek, ha mindezt elérhetjük egy olyan beavatkozással, amelyet nőgyógyászunk húsz perc alatt elvégez? Tudnivaló, hogy az ösztrogénszint csökkenése következtében a hüvelyi nyálkahártya nem kap elég tápanyagot, a sejtek hidratálása nem elégséges: pont ez okozza a hártya elvékonyodását. Ennek következménye a hüvelyszárazság, az égő érzés, a fertőzések fokozott megjelenése a húgyutakban, és bizony fájdalmas lehet a közösülés is. Az új lézertechnikáknak köszönhetően azonban ezeket a tüneteket kezelni lehet.

Az Erbium lézeres terápia egy nem invazív kezelési mód, amelynek az a célja, hogy – felgyorsítva a kollagéntermelést – visszaadjuk a hüvely szilárdságát és rugalmasságát. A beavatkozás ambulánsan történik, nem fájdalmas, és kezelés után a páciens azonnal hazamehet. A plasztika során az orvos bevezeti a lézerfejet a hüvelybe, és a lézerrel fokozatosan kezeli a hüvelyi nyálkahártyát. A kezelés időtartama húsz perc, az eredmény fokozatosan alakul ki azzal, hogy új kollagénszövet jön létre. Ez a folyamat körülbelül egy-három hónapig tart.

intimplasztika-belso.jpg
Az ambulánsan elvégezhető lézeres hüvelyi rejuvenáció az a módszer, amellyel az intim tájék frissebbé varázsolható.

Mivel a hüvely szoros kapcsolatban áll a kismedencében elhelyezkedő többi szervvel, a lézeres kezelésnek az esztétikai hatáson kívül egészségügyi hatása is van, például segít a stresszinkontinencia megszüntetésében. Nagy javulás várható a szexuális élet minőségében is: növekszik a hüvely falának rugalmassága, javul a hidratáltsága, ezáltal a közösülés már nem fájdalmas. Erbium lézerrel kezelhető a hüvelymerevség is. Az öregedés folyamatának természetes része a hüvely elernyedése (rugalmatlanná válik), de a hüvelyi szülések (főleg a nagy újszülöttek világra hozatala és az elhúzódó szülések) sem tesznek jót a női nemi szerveknek. A lézeres kezelést rádiófrekvenciás kezeléssel is ki lehet egészíteni, amelynek során felgyorsul a kollagén- és elasztintermelődés, javul a hüvelybemenet szövetének vérellátása – s mivel külsőleg történik, szebbé válik a bőr is.

Négy centiméter a legszebb!

A fiatal nők körében egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a szeméremajkak plasztikája, ezen belül a kisajkak formázása. A kisajkak alakja, hosszúsága és nagysága különböző lehet. Fiziológiai szempontból a nagyajkak eltakarják a kisajkakat, de előfordul, hogy ez éppen fordítva van. Ebben az esetben a kisajkak útban vannak közösülés közben, de látványnak sem szépek... Arról nem is szólva, hogy sportolás vagy járás közben a kisnadrág állandó dörzsölése kellemetlen érzés. Sebészeti eljárásra akkor kerülhet sor, ha a kisajkak mérete négy centiméternél nagyobb.

A kisajkakat nem lehet teljesen eltávolítani, mivel fontos szerepük van: eltakarják a hüvelybemenetet, megakadályozzák a kórokozók bejutását, és védik a hüvelyflórát. A beavatkozás helyi érzéstelenítéssel történik, és ambulánsan is elvégezhető, de a szakemberek inkább a klinikai megoldást javasolják: egynapos sebészeti beavatkozás keretében és altatásban. Mivel a műtét nagyon érzékeny területen megy végbe, utána egyhetes ágynyugalmat javasolnak.

Csodapirulák, varázskenőcsök?

Az internetes hirdetések sok tablettát kínálnak, amelyek a hüvely rugalmasságát javítják. A kínálat ígéretes, az eredmény a nullával egyenlő. Sok esetben csak a placebohatás működik. Nem létezik ugyanis olyan tabletta, amelynek szedésével a hüvely összeszűkülne és szilárdabbá válna. Vannak viszont recept nélkül kapható, hialuronsavat tartalmazó készítmények, amelyek helyileg alkalmazva növelik a hüvely nedvességtartalmát, amely az életkor miatt megfogyatkozott, és emiatt kellemetlenné vált a közösülés. A patikákban megvásárolható kúpok hialuronsavat tartalmaznak, és csupán a nyálkahártyát síkosítják. Filmet képeznek a hüvely falán, amely véd az apró sérülések és a fertőzések ellen.

Nagyon jók a tapasztalatok a Janell olajos géllel, amely az orvosi marihuána kivonatát és visnadinkivonatot tartalmaz. A marihuána és a fogpiszkálófű hatóanyaga évszázadok óta ismert – tudjuk, hogy kitágítja az ereket, és biztosítja a szövetek jobb vérellátását. Az oleogél helyi alkalmazásban javítja a vérellátást, növeli a hüvelybemenet területén található idegvégződések érzékenységét. Az oleogél a szexuális élmény erősítésére és a nők szexuális funkcióinak javítására szolgál. Bevált és kedvelt készítmény, nem csak egyszerű síkosító. Közösülés előtt kell felvinni a kisajkakra, a csikló és a hüvelybemenet környékére.

Ha a gélt gumi óvszer nélkül alkalmazzák, akkor a pénisz idegvégződéseire is jótékony hatást gyakorol, és ezáltal a férfi szexuális élménye is intenzívebbé válik.

Varga Klára
Cookies