Vannak emberek, akikből árad a nyugalom, amely szinte tapintható. Ilyen ember a 30 éves nánai Medve Viktor.
Aki számunkra azért érdekes, mert Dél-Koreában egy buddhista kolostorban él.
– Honnan ez a nyugalom?
– Kemény munka eredménye. A buddhisták szerintem a világ legbékésebb emberei. Ez részint az étrendjükből adódik, hiszen vegetáriánusok. A sok hús fogyasztása agresszívvá és nyugtalanná tesz. A meditáció, a buddhista könyvek tanulmányozása és a belső gyakorlatok is önuralomra tanítanak.
– Hogyan talált rá a keleti filozófiákra?
– Eleinte ökölvívással, kick-boxszal és thai-boxszal foglalkoztam, aztán húszévesen rátaláltam a kerepesi saolin templomra. Akkoriban még csak a küzdelem érdekelt. Az idő múlásával azonban rá kellett döbbennem, hogy fizikailag csak egy bizonyos fokig lehet fejlődni. Hiába voltak jó eredmények, elégedetlen és nyugtalan voltam. Ez a felismerés irányított az úgynevezett belső gyakorlatok, vagyis a csikung felé.
A keleti kultúra az életerőt, az életenergiát csinek nevezi: a csikung ezzel a belső energiával dolgozik. Eleinte e gyakorlatok célja a test és a lélek energiáinak harmonizálása, az egészség megőrzése.
– Aztán gondolt egy nagyot, és nekivágott a nagyvilágnak. Hogy lehet egy távoli ország szerzetesi közösségébe bekerülni?
– Évekig dolgoztam masszőrként luxushajókon. Az év nagy részét a világ leggyönyörűbb helyein töltöttem, mégis úgy éreztem, hiányzik valami. Így a maradék időben – amikor nem a hajón voltam – Kínában harcművészetet tanultam, és mestert kerestem. A sors mégis úgy hozta, hogy Pekingből, ahol a nővérem orvoslást tanult, Koreába kerültem, és ott leltem nagymesterre. Hogy kommunikálni tudjak vele, az egyetemen megtanultam a koreai nyelvet. Közben olyan megtiszteltetésben volt részem, hogy az egyetemi íjászcsapattal együtt gyakorolhattam, mivel az íjászat úgyszintén a belső gyakorlatok köze tartozik, és egyúttal Korea nemzeti sportja.
– Miért olyan fontos, hogy a kolostorban töltse az idejét?
– A gyakorlatok tulajdonképpen bárhol és bármikor végezhetők: az utcán, munka közben, de még alvás közben is. Fontos, hogy megtanuljunk koncentrálni – és megszabadulni a fölösleges gondolatoktól. Itthon a gyakorlatok sokkal nehezebben mennek. Ugyanúgy van ez, mint a fociban. Ha valaki csak a sportnak szenteli az életét, és profi körülmények között készülhet, akkor nagyobb lépésekben halad előre, mint az, aki csak hobbiból rúgja a bőrt. A kolostorban nincsenek zavaró körülmények, az ember csak magával foglalkozik. Persze, ha sikerül a külvilágot kizárnunk, akkor teljesen mindegy, hogy éppen hol vagyunk. Erre azonban csak kevesen képesek. Engem – főként otthon – még sok minden befolyásol, ezért jó a kolostorban. Koreában a szerzetesek nem járnak ki a kolostorból. Ennek egyik oka a lelki nyugalom megőrzése.
– Miből áll egy buddhista szerzetes élete?
– A buddhizmus úgy véli, az élet szenvedés, a test megöregszik, lebetegszik és elpusztul, ami elkerülhetetlen. Ezenkívül az ember tele van vágyakkal, ragaszkodással és gyűlölettel. A legdrágább autót akarjuk birtokolni, holott az a kocsi csak a közlekedés miatt fontos. Irigyek vagyunk arra, akinek jobb sora van, ragaszkodunk emberekhez, tárgyakhoz, nem tudjuk őket elengedni. A buddhizmus szerint ezek a tulajdonságok okozzák a végtelen újjászületésünket. Egy ember jó vagy rossz tettei meghatározzák a karmáját, tehát azt, hogy újjászületve hogyan fog élni. Akik egészségben, bőségben élnek most, azok az előző életükben csupa jó karmát halmoztak fel. Míg azok, akik szegénységben, nyomorban élnek, az előző életükben összegyűlt rossz karmájuk áldozatai.
– A szerzetesek egyik feladata az, hogy a karmát semlegesítsék. Erre a legegyszerűbb, leghatékonyabb módszer a bűnbánatima és a borulások. A világi hívőkkel megtanítják, hogyan lehet jó karmára szert tenni. Ide tartozik az alázat, adakozás, tiszta szívből való együttérzés és a másokon való segítség. A jövő a jelen pillanattól függ. Ezért a jelen pillanatban kell helyesen cselekedni. Ehhez pedig meg kell különböztetnünk a helyeset a helytelentől. A szerzetesi élet másik részét a tanulás tölti ki. A cél az, hogy a tanítványok lelkileg a legmagasabb szintre kerüljenek. Ehhez végtelenül sok gyakorlás szükséges, csikunggyakorlatok és a szent könyvek tanulmányozása. Ha ez sikerül, akkor esély nyílik a végtelen újjászületésektől, a szamszárából való megszabadulásra.
– Hogy teltek a napjai a kolostor falai közt?
– Reggel ötkor keltünk, majd elvégeztük a reggeli szertartást. Ez tulajdonképpen a keresztény szentmisékhez hasonlítható. Két-három órán keresztül ősi szanszkrit szövegeket mormoltunk. Utána reggeli, majd csikunggyakorlatok következtek.
Ebéd után munka vagy gyakorlás, a vacsorát ismét egy szertartás előzte meg. Az esti étkezés után lehetőségünk volt kérdéseket feltenni a nagymesternek és beszélgetni vele.
– Nyugati emberként mit volt a legnehezebb megszokni?
– A kolostorban az egyik munkám a tűzifagyűjtés és a fűtés volt. A hegyekben nagyon hideg volt, amihez a szervezetem csak lassan szokott hozzá. A helyiek az étkezést és a szertartásokat is a földön ülve végzik, nincsenek székek, s ez a nyugati ember számára eléggé elviselhetetlen. Az ételek megszokása sem volt könnyű. Habár nagyon ízletesek, de számunkra izzasztóan csípősek.
– Korea is megtetszett Önnek?
– Igen, főként a koreai mentalitás fogott meg. Jellemző rájuk az idősebbek iránti tisztelet, segítőkészség, becsület és a környezettel való törődés. Az ottani emberek keményen dolgoznak, rengeteget tanulnak, szinte mindenki főiskolát, egyetemet végzett. Szenvedélyesen őrzik a hagyományaikat. Dél-Korea a gyors technikai fejlődés ellenére is képes volt megtartani hagyományait, és a mindennapokat is a magas szintű erkölcs jellemzi. S ez példaértékű!
